Itt Németországban számos
magazin szól a vidéki élet romantikájáról. Vannak csak a kertről, vannak csak a vidéki konyháról, vannak csak barkácsötletekről szóló kiadványok, de vannak átfogó művek is, amik mindhárom területet egyszerre érintik. A közös bennük, hogy a városból elvágyódó emberek éhségét elégítsék ki csupa gyönyörű -napos- fotón keresztül. Egyik sem mutatja be a falusi élet árnyoldalait, amikor térdig a sárban, a zuhogó esőben kell a földön dolgoznod, különben oda a termés és vele együtt az éves bevételed. Nem tudom hány valóban vidéken élő ember lapozgatja ezeket a magazinokat, de talán nem ők a célközönség, hanem én, aki csak vágyakozik, aztán marad a fenekén, ott ahol van, ill. próbál egy kis hangulatot becsempészni a városi mindennapokba, úgy, hogy kertje van, de az is az erkélyen, imádja a bioboltokat, a heti piacokat és a kistermelőket, a kirakodó vásárokat, szeret maga sütni, főzni és néha elutazni a valódi vidékre.
Már nem is tudom, melyik utazásunk töltött fel ennyire, mint ez a mostani a Fekete erdőbe. Talán nyáron, Korzikán éreztem azt, amit most is: hogy de jó itt! Mert a globalizáció még valahol keretek között tartott, hogy úton-útfélen "alma eladó", "krumpli eladó", "pálinka eladó" táblákba futsz, hogy a házak előtt állnak a tökök halomban és a kitett perselybe várják (és kapják) az árát, hogy a helyi pék büszke rá, hogy ő még kézzel készített kenyeret árul, hogy a helyi étterem helyi és szezonális étlapot kínál a sütőtöklevestől, a gombás szarvasraguig. Szeretem...
A japánoknak van egy szavuk,
»Shinrin Yoku«, ami valami olyasmit jelent, hogy "megmártózást az erdőben". Ezt nem úgy kell elképzelni , hogy keresni kell egy hegyi tavat, patakot vagy akár pocsolyát és ott fürdeni, hanem elég kimenni a közeli erdőbe és ott nagyokat szippantva sétálni egyet. Túlhajszolt embereknek írják fel, mert az erdő illata, ami a tiszta levegőből, az avarból és abból az illat keverékéből áll össze, amivel a fák egymással kommunikálnak (bizony, tudják egymást figyelmeztetni ha kórokozó támad), vérnyomás-csökkentő, rákmegelőző, "kisimító" hatása van, amit egy rövidke erdei séta után is érezhetünk már magunk is. Hát én éreztem egész idő alatt míg
Sasbachwalden körüli erdőkben kószáltunk (hiúzt keresve) vagy Freiburgban, de akár, amikor Strassburgban kalandoztunk. E két utóbbiban látja az ember (ismét), hogy milyen szépek lehettek a német városok a Háború előtt, mielőtt aztán kaptak a nyakukba sok mindent. Azok a csipkék és hullámok és színek és hangulatok, amit már csak egy jóféle helyi "spätzle" vagy "flammkuchen" egészíthet ki...! Hát, ez is tetszett..
Ezalatt a pár nap alatt , folyamatosan úgy éreztem magamat mintha a fent említett magazinok oldalai elevenedettek volna meg és én ezen díszletek között sétálgatnék nagy lelki nyugalommal és széles vigyorral az arcomon...
