#9 PÁSZTORJÁTÉK

 Azért az valahol hátborzongató egy élmény látni hogy az ember gyereke, aki 11 évvel ezelőtt még meg sem mert szólalni az iskolaérettségi felmérésen, most ott áll a színpadon és nem csak hogy áll, hanem egyedül énekel és a hangja, mint a karácsonyi csengő tölti be a teret. No és amikor a pásztorjáték után odajönnek a szülők, hogy "Atyaég'", na akkor persze repes a szív és hízik a máj :)

ANATEVKA, AVAGY HEGEDŰS A HÁZTETŐN

Most,  hogy mi is itthon ragadtunk a korona vírus miatt, jut idő mindenre. Így jut idő pl. az elmúlt év eseményeit is újra átélni és lejegyezni itt a blogban. Mert blog szünet volt ugyan, de hát az élet zajlott, nem is akár hogy! Itt volt pl. novemberben Borka "8 Klass Stück"-je, ami egy waldorf gyerek életében mérföldkőnek számít. Itt, Németországban ugyanis, a 8. évben - számos egyéb megpróbáltatás mellett- a gyerekeknek egy színdarabot kell bemutatniuk. De nem csak hogy bemutatniuk kell, hanem tanári útmutatás mellett, de gyakorlatilag egyedül kitalálni a jeleneteket, a szöveget, a jelmezt, a plakátokat és a szórólapokat is. Nagyon nagy feladat, nagyon nagy csapatmunkát igényelve. Mivel az ő osztályfőnökük egyben a dráma tanárnő is az iskolában, tehát minden nyolcadikos darabot ő rendez, nem volt kérdés, hogy NAGYON jól kell sikerülnie. És mivel ő maga is "waldi" volt annak idején és ő maga is a "Hegedűs a háztetőn"-t adta elő, az sem volt kérdés már első osztály óta, hogy ha arra kerül a sor, Borkáék is ezt mutatják majd be. Hmmm.... az iskolánk 30 éves történetében először egy musical, zenével, tánccal és mindenekelőtt egy hegedűssel a háztetőn. Mivel Borka már az elejétől fogva tudta, hogy ő bizony ezerszer inkább hegedül a színpadon, mint hogy hosszú szövegeket mondjon, hamar eldőlt a szerepe.... és élvezte a felkészülés minden egyes percét és élvezte az előadásokat is.

Szép volt. Ragyogott. Sugárzott. Egyszerűen "fénylett" a színpadon. Kimért, lassú, magabiztos mozdulatokkal mozgott és egy állandó mosoly ült az arcán. Nagyon jól állt neki a szerep és jól állt neki a hegedű. És nagyon büszkék voltunk rá! És nagyon büszkén zsebeltük be az elismeréseket! Mert odajöttek tanárok, szülők és gyerekek, közeli ismerősök és  távolabbiak, hogy milyen szép is volt a Borbála! Persze nem csak ő volt jó. Jó volt mindenki, de csak ő "ragyogott". A ruhájával is kitűnt a többiek közül (az is fényes volt), de az állandó mosolyával is. Fürdött a szerepben, de

fürödtek még sokan az énekeknél, a táncoknál, a vicceknél, no meg a végén a vastapsnál. Ráadás is lett, persze: "Wenn ich einmal reich bin..." Ha én gazdag lennék... Imádták: énekeltek, táncoltak ... a közönség pedig állva ünnepelte őket. Tapsvihar, füttyszó, sikítozás minden szereplő meghajlásakor. Borkánál is. Ő nyitotta és ő zárta a darabot. Egyedül, a színpad közepén állva. Az első jelenetben bejött, felállt a háztetőre, vett egy nagy levegőt és elkezdett játszani. Majd mondott pár szót, ezzel megadva a felütést. A végén pedig, amikor már mindenki elhagyta a falut,  Anatevkát, ő maradt csak hátra. Újra játszott egy darabot, majd lassan, mélyen, méltóságteljesen meghajolt. É s csend. Ennyi. Függöny. Nekem pedig libabőr. Még most is ahogy ezt írom, pedig már jó pár hónapja volt. Ez egy nagyon szép, ha nem a legszebb jelenet volt. Ez még sokáig velem lesz. Ahogy az érzés is, hogy láttam, hogy a mi kis Borkánk legyőzte önmagát...

CHAPEAU!

Tudtátok, hogy Jospeh Haydn vicces ember volt? És hogy Beethoven a tanítványa volt? És hogy a német himnusz az ő szerzeménye? Nem? Én sem... 

Én sem tudtam addig, míg Borkáék színpadra nem állították az életét... Nekünk annak idején csak be kellet magolnunk a zeneszerzők életrajzát, ki, mikor, hol született (ezt a dolgozat után ugyanazzal a lendülettel el is felejtettük), de hogy ki, kinek a kortársa volt, ki kit ismerhetett személyesen, arra sajnos nem jutott sem idő, sem kedv, sem alkalom. Borkáék sem énekórán dolgoztak ezen (ott keringőzni tanulnak), hanem a mi speciálisan waldorf tantárgyunk, az Euritmia keretében. 

Az Euritmia, ha le akarom sarkítani, akkor egy testet-lelket összehangoló speciális mozgásforma,  ami minket személy szerint elkísér az óvódától érettségiig. Ha részletezni szeretném, azt mondanám el róla, hogy egy sajátos nyelvezet, ahol az ABC minden betűjének egy kéz-törzs mozdulat felel meg, amivel aztán szavakat, teljes mondatokat, az étlapot, de akár egy Puskin verset is el tudnak mutogatni a gyerekek. Egyfajta titkos nyelv, amit akkor használnak ha minket ki akarnak játszani :) Hogy mire jó? Hát rendkívűl fejleszti az agyat, mert hallja a gyerek a szót, azokat betűire bontja és minden betűhöz egy mozdulatot köt. Innen ered az jó kis sztereotípia hogy "a waldorfosok el tudják a nevüket táncolni". Igen, azt elsőként, de aztán sok minden mást is. Például Haydn életét...

 Egy gyerek beszélt és egy gyerek pedig mutogatta ugyanazt, valaki zongorázott,valaki trombitált és néha eredeti Haydn darabok tarkították az előadást. Borka két szerepet kapott: egyszer tolmács volt (Haydn európai körútja alatt) , egyszer pedig a menyasszony tanúja volt az esküvőn (végül nem s a szerelmét vettel, hanem annak a húgát, mert a másik apácának állt közben - csak egy kis színes plussz info, mert ezt sem említették a az ének zene tankönyvek anno) Ami még különleges volt az előadásban, hogy ők írták az elejétől a végéig, ők találták ki a jeleneteket, ők írták meg a sokszor nagyon vicces párbeszédeket , választották ki a szereplőket, a jelmezeket és az egész színpadképet. Szeptember óta dolgoztak rajta olyan lelkesedéssel, hogy még Borka is alig várta már az előadást, pedig aztán ő sem egy szereplős típus. Amikor pedig eljött az előadás napja, a tanárnő a nézőtéren foglalt helyet, kényelmesen hátradőlt és a gyerekek mindent egymaguk vezényeltek le hiba nélkül. Le a kalappal!

MERT JÁTÉK A VILÁG

Itt vannak ők. Borka és Juli. Játszanak. Reggeltől estig, és ha tehetnék, estétől reggelig. Bármivel. Schleich állatokkal, Playmobil figurákkal vagy semmivel. A szerepjátékoknak nálunk nagy hagyománya van. Borka alig, hogy elkezdett beszélni, magával is húzott minket a szerepjátékok világába. Emlékszem, amikor ovis volt már, kérdeztem az óvónőt még otthon, hogy nagy kárt teszek-e a gyerekben ha nem játszom vele több szerepjátékot, mert már annyira elegem van a piknikekből, a babák születésnapjából, a gyógyításból vagy a kis Jézus születésének eljátszásából. És mikor kimondta a bűvös szót hogy nem, sőt ha csak amolyan immel-ámmal játszom az csak rosszabb, na, akkor én zöld jelzést kaptam és azóta nem játszom. Ez annyira belém ivódott, hogy ha még korábban egyszer -egyszer bepróbálkoztak,hogy "anya, akkor te vagy a párduccal és azt mondod, hogy", az első reakcióm, miután a gyomrom összeugrott, egy gyors és határozott nem volt. Nem, nem vagyok a párduccal, nem, nem mondok semmit, majd ti beszéltek helyette is. És beszéltek is. És azóta is beszélnek. Mert minden Schleich állatnak neve van és foglalkozása. NAGYON sok Schleich állatunk van. És mindnek tudják a nevét és a foglalkozását. Itt van pl. Fricike, egy pelikán szerű ősmadár, ő vicc-író. Vagy Rozi a viziló, neki vegyeskereskedése van. Vagy Felhő, a bálna. Neki macskái vannak (akik idegesítik,mert csupa egyformák és mindig egymást utánozzák...). A strucc kozmetikus, a homár pedig fodrász. Pamacs, a polip, még gyerek. Ő nem dolgozik.  És így tovább. Minden, minden lehet. És felépítenek helyzeteket, várost, kórházat, állatkertet, olimpiát, színházat. És mi csak azt halljuk, hogy visítanak a nevetéstől. Mert mindez szigorúan zárt ajtók mögött zajlik. Nem tudom, meddig tart ez az ideális helyzet, hogy gyakorlatilag nem látjuk őket itthon, mert bezárkóznak és játszanak (bezárkózni később is befognak, csak nem azért hogy játszanak). Borka, a maga 11 és fél évével,  végül is már nagy. Nem lehet tudni, hogy mikor lesz egyszer neki elege, vagy mikortól lesz a Playmobil "unkúl", de most még szuper! Épp a minap olvastam valahol, hogy az intelligencia nem tudás kérdése, hanem a kreativitásé. Hát annak nincsenek híján! Talán, nincs mitől tartsunk...

AZ OROSZ ISKOLA

Mindjárt itt az év vége, és a lányok pénteki rajztanfolyamáról még nem is meséltem, pedig ez is nagyon érdekes. Egy kis "kulturális színes", hogy  úgy mondjam. Ugyanis, egy tanítványom ajánlására a bonni orosz iskolában kötöttünk ki. Itt az itt élő teljesen vagy félig-meddig orosz gyerekek tanulnak oroszul, meg írni olvasni, meg sok mindent mást, többek között rajzolni is. Gondoltuk, az iskolában úgyis oroszul is tanulnak, ártani biztosan nem fog. Nem is ártott. Az igaz, hogy itthon  egyelőre nem nagyon alkalmazzák az ott elsajátított trükköket, de azért ilyen gyönyörűségek kerülnek ki a kezük alól:

"Júlijá" természetesen itt is maradt az állatos témáknál

"Bjorka" pedig inkább a tájképeknél

Amiről viszont mesélni szeretnék, az az orosz közeg, ami ott körbevesz. Minden oroszul van kiírva, csak győzze az ember kisilabizálni. Egy kis büfé is működik "Mása és a Medve" névvel, ahol egy letűnt korból itt ragadt, pulóveres, sima szoknyás, hetyke kalapos néni mindenféle édességet kínál (mint egy régivágású mozipénztáros - úgy képzeljétek el). Irina, a tanárnő, elsősorban oroszul kellene, hogy beszéljen a gyerekekkel (hiszen a többség azért van ott), de mivel most már járnak német nyelvűek is, ezért keveri a kettőt: hol így, hol úgy. Én vagy a folyosón ülök, vagy századjára is megnézem a környező üzletek kínálatát. Velünk egy időben ovis gyerekeknek is van iskola előkészítő, de mivel kicsi gyerekekről van szó, az anyák ott ülnek, várnak és trécselnek. Én ennyi festett szőke hajzuhatagot, magassarkú cipőt, miniszoknyát és csiricsáré rúzst még egy helyen nem láttam! És ennyi barátságtalan nőt/anyát sem! Egy éve járunk oda, egy év alatt egyetlen nő viszonozza a köszönésünket, a többiek csak felnéznek és karattyolnak tovább (amúgy nagyon érdekes, hogy néha amikor én is ott maradok és fülelek meg nézelődök,  egyre több ismerős orosz szó üti meg a fülemet: szabacska, maladec, szkazsi!,  vagy persze a daszvidányá vagy a szpásszibá. Ilyenkor mindig eszembe jut Olga, egy fehér orosz "osztálytársam" az egyik német tanfolyamról, aki szintén egy igazi "savanyúcukor" volt, hogy ők úgy gondolkodnak, hogy "miért  legyen ő kedves velem, hiszen nem vagyunk mi barátnők?" Ez igaz, de hát egy "zdrasztvujtye"-t vagy egy hallo-t egy év után csak elvárhat az ember, nem? 

RŐNRÁD

Hogy mi az a "Rhönrad"? Én sem tudtam. Sőt.magyarul még most sem tudom, de nem azért mert már felejtem a nyelvet, hanem azért, mert egyszerűen azelőtt nem találkoztam ezzel a sporttal. Ugyanis ez egy sport. Mielőtt nekifogtam ennek a bejegyzésnek, megnéztem a szótárban, de pontos fordításként a "légkerék" szót találtam. Erre beírtam a keresőbe a "légkerék" szót, amire mindenféle fűnyíró alkatrészek jöttek ki. Na, ezzel nem vagyunk előrébb, hát mutatok egy képet. Borka ugyanis "rőnrádozik". 

Tehát adott két óriási kerék, ami több ponton merevítőkkel van összefogva. Ebbe kapaszkodnak, ill. a lábukat is ebben támasztják meg. Miközben forog a karika, tehát A-ból B-be halad, ők különféle tornamutatványokat mutatnak be, hol fejjel lefelé, hol felfelé, hol oldalvást. Nagy erőt is odafigyelést igényel, de nála mindkettő megvan.

Az egész pontosan egy éve kezdődött, amikor is az unokatestvéreitől megtanult először cigánykerekezni, majd magától kézen állni. Azóta szinte csak fejjel lefelé látjuk: minden percében forog, pörög. Ettől aztán olyan muszklijai (muszkliai?) lettek, hogy Hosszú Katinka is megirigyelhetné. Mondtuk neki, hogy kellene valami szervezett kereteket találni erre, de hát, tipikus Borka, sokáig ellenállt. Egy barátnő már régebb óta "rőnrádozik", de sokáig nem tartott vele. Aztán egyszer csak rászánta magát és mivel gondolkodás nélkül egyből kapott is helyet, hát ottragadt. Most szombatonként három órát "karikázik". Nem mondom, hogy nem fárad el, de nagyon élvezi.  Aztán hazajön és kézen áll. Csak úgy, levezetésképpen :)

TERÁPIA

"Az alkotás segít a lelkünknek lélegezni akkor is, amikor az élet a víz alá nyomja  a fejünket"" - olvastam egy kedves ismerősöm lakberendezési blogján. És milyen igaz! Magamon már régen észre vettem észre, de aztán most látom Borkán is, hogy a művészetterápia vagyis  nálunk a "terápiás barkácsolás" igenis jót tesz. Hogy rajtam miként segít arról már többször is írtam: egyszerűen ha egyensúlyban van a kezem és a fejem, akkor egyensúlyba kerül a lelkem is.  Borkát mostanában idődről időre elkapja "a halálos dögunalom", amikor semmihez sincs kedve és jobb híján Julit piszkálja ( akit tegyük csak hozzá zárójelben már szintén nem kell félteni sem akarat, sem vélemény, sem hangerő tekintetében). Szóval ha ilyenkor nem szeretnék bekapcsolódni a  "ki tudja túlkiabálni a másikat" c. játékba, akkor jobb ha kitalálok valamit. Így jutottunk el a szombati barkácsdélelőttökig, amikor látszólag spontán, valójában azonban igencsak tudatosan megpróbálok valamit előhúzni a tarsolyomból ha szükség éppen úgy hozza. Erre a Pinterest szuper!!! Mindig egy lépéssel előrébb kell hogy járjak, tehát jó, ha már úgy megyek neki a szombatnak hogy van ötletem, de nem baj. Ha látok valamit, ami egy ilyen kiskamasz számára még vonzó vagy érdekes lehet, megjegyzem, aztán amikor eljön az idő, vagy eljön egy mélypont csak "támad egy remek ötletem!"  És sokszor élvezi és látom, hogy kisimul és nem ténfereg és nem macerálja a testvérét, hanem eltöltünk kettesben-hármasban egy pár kellemes órát és ebből annyira feltankol, hogy akár egy egész hetet is kihúz és van, hogy már ő kérdezi:  csinálunk valamit?

Készültek már képeslapok, úgy hogy a fejeket a saját ujjlenyomatunk adta, a részleteket egy hegyes filctollal rajzoltuk meg:

Aztán, ilyen kis zsebnoteszek erről az oldalról:

Majd ilyen színezett-hajtogatott "kaleidoszkópok" innen:

Vagy húsvét közeledtével rengetek szalvéta technikával díszített kifújt tojás (ehhez a mintát körömollóval óvatosan kivágjuk a szalvétáról. A három réteget szétválasztjuk, mert nekünk csak a legfelső, színesre van szükségünk. Az előzőleg kifújt tojást a minta helyén dekupázs ragasztóval bekenjük (barkácsboltból), rásimítjuk a mintát, majd egy újabb réteg ragasztóval rögzítjük. Mi a végén az egész tojást újból átkentük, így szép fényes lett. Mi barna tojást használtunk, de fehérrel is el tudom képzelni, sőt talán még szebb lehet, ha előzőleg tojásfestékkel megfestjük és arra tesszük rá a mintát, de erre most nem volt lehetőségünk. Ha készen vagyunk, egy nagy tűvel akasztót fűzünk át a tojáson, ezt az alján egy picike filc-koronggal rögzítjük és jöhet is a következő :))

Aztán a karácsonyi selyempapír csillagokhoz hasonlóan, de az évszaknak inkább megfelelve ilyen szitakötők innen:

Ezen a héten szombaton nem itthon barkácsolunk, mert a világ legjobb anya-lánya programjára megyünk. Már évek óta járunk Borkával így március végén Dortmundba, a Creativa kiállításra ami Európa legnagyobb ilyen jellegű kiállítása és vására. Különböző workshopok-on próbálhatjuk ki magunkat, vásárolhatunk, de csak ha nézelődünk, már akkor is megérte. Nagyon várjuk mindketten!! (és Juli is, mert ő addig az állatkertbe mehet Rudival ...)

ÁLL A BÁL!

Én alapvetően szeretek jelmezt készíteni. Nem okoz gondot, ha ugyan a meglevő szarvas ill. macska jelmez helyett Julika tigrisről álmodik. Nem okoz gondot, ha emellett még házi készítésű jelmezt is képzel az én drágám, pedig az Aldi ezen a héten tele van "nagymacska" jelmezekkel (ez persze nagy elismerés a számomra...). És az sem okoz gondot, hogy "neeem, a tigris nem narancssárga, fekete csíkokkal, hanem amolyan barnás-fehéres-feketés". És amikor én már kezdtem ideges lenni, hogy miért is nem jó macska vagy a narancssárga tigris (vagy éppen a csiga, a páva, vagy a denevér amire nagyon jó kis ötleteket láttam), akkor "Apának támadt egy remek ötlete": nézzünk tigrismintás legginget! Ne nevessetek, igenis kapni tigrismintás legginget! Nagyon ronda, de van. Aztán a barátnőnek támadt egy másik remek ötlete: tigrismintás szőrme! Igen, ez is van! Ahogy van leopárd (oké, az mindig van - gondolom), zebra és zsiráf, ugyanúgy állt az anyagboltban a polcon, kétféle vastagságban (!!) a tigrismintás szőr is. És ezek után az sem okoz gondot, hogy igaz, bár sohasem próbáltam, de egy hosszú ujjas, tigrismintás felsőt varázsoljak. Ezek után a farok és a fülek elkészítése már gyerekjáték volt...

Kitalálhatjátok: itt a farsang, áll a bál! Juliéknál a téma, az állatok. Borkáéknál a germán istenek, de az Ő Freya jelmezét ezek után már csak kiráztam a kisujjamból... Rudi a tavalyi "Rodrigo" arcát mutatja és macska pedig akkor én leszek...

A MUNKA GYÜMÖLCSE

Hetek óta ez volt az első szombat, hogy nem mentünk az iskola kertjébe munkálkodni. Két hete az őszi "Putztag" keretében gazoltunk jó társaságban, a múlt szombaton pedig  Borkáék osztályával betakarítottuk a tavaly elvetett krumplit, és ha már ott voltunk a híres-neves WC-t is felavattunk. A krumpli és ezzel a "földművelés" epocha is sikerrel vizsgázott.  38 kiló kisebb-nagyobb krumplit ástak ki gyerek (és a felnőttek). Ennek egy részét még helyben megfőztük (héjában, vajjal, sóval), egy részét megkapta az ide 3. osztály "vetőmagnak", kb. 1 kilót hozott Borka is haza saját használatra (ez lesz a holnapi ebéd) és a maradékot pedig még eladják és a bejövő az osztálykasszát gazdagítja majd. A krumplikeresés abszolút Juli asztala, még akkor is, ha ez most nem is az ő feladata lett volna. Ásni, keresni, kutatni, gyűjteni és megenni, no ez való neki! Borkának elég volt a rendszeres, kötelező kertművelés tavaly, ő ebből már köszönte szépen nem kért (Julit delegálta maga helyett). Pedig ha tudta volna micsoda izgalom volt 5-6 krumplit is találni egy-egy helyen!! Igazi kincsesbánya!

A WC megkapta az utolsó simításokat, lett szivecske az ajtókon, ülőke, vödör, mozaik-ablak, retesz és egy igazi skandináv vörös szín. Ahogy ott áll a kert végében napraforgókkal és óriástökökkel körülvéve, komolyan mint Pettson pottyantós budija a meséből (tudjátok, ahová  a svéd király is beszorult). Aztán előkerült egy piros szalag, némi lufi, a gyerekek énekeltek majd mindenki kivágott egy darabot a szalagból és ezáltal a mi kis budink hivatalosan is "felszentelődött" és a a "tavalyi "házépítés" epocha is sikeresen lezárult. Pipa és vállveregetés minden gyereknek és minden szülőnek. Idén pihenünk, aztán mikor Juli lesz harmadik osztályos mindezt újra megismételjük. Hogy mit építünk, azt még nem lehet tudni, de hogy krumpli lesz az majdnem biztos (már ha nem esik a kertevőknek vagy az időjárási viszonyoknak áldozatául, de gondolom egy különösen ellenálló, kései fajtát választanak már évről évre - csak úgy, "németesen") 

itt még szín nélkül...

... és itt már színnel, az "ünnepség" előtt

10, AZAZ TÍZ

Borka meg közben 10 éves lett. Mivel neki általában a szünetre esik a születésnapja, róla nincs megemlékezés. Mármint itt, a blogon. Pedig 10 év az nagy idő! Nagy idő neki és nagy idő nekünk ebben a "szülőségben". Tetszik nekem így tízévesen: hogy nagy és izmos és bátor és önálló. Az a félénkség is, ami az előző években személyisége meghatározója volt, már múlni látszik. Már válaszol, ha kérdezik, már köszön, már mer, már véleménye és tervei vannak. Már partner, már lehet vele igazán beszélgetni. Már ő szeretne rajzra járni, még többet hegedülni, "barátságba", "ottalvós" buliba menni. És én ennek mind örülök, mert elindult az önállóság útján és élményeket, benyomásokat szerez a világról. Egyelőre még teljesen biztonságos keretek között, de elindult a nagybetűs Élet felé. Még hosszú az út (szerencsére), de látom már a pillanatot, amikor kirepül a fészekből. Nem baj. Végül is a gyereket nem maguknak neveljük, hanem az Életnek. Mi csak remélhetjük, hogy az, amit mi adunk neki, elég lesz, hogy megállja a helyét majd benne.

A SZÜKSÉG NAGY ÚR

Az iskolaév vége itt is a finisébe fordult. Idén Északrajna kezdi legelőször a sort, tehát már június végén bezárnak. Igaz, agusztus 11- már ki is nyitnak újból, mintha mi sem történt volna. Itt a véghajrában már nem szorongatják a gyerekeket (no nem mintha eddig annyira...), lesz még két nap szóbeli érettségi, amikor is élő ember nem teheti be a lábát az iskola területére, no akkor kirándulni mennek. Addig meg Borkáék a házíptés epocha során, megépítik a saját maguk gyártott kis téglákból a saját kis modell házikójukat (az epocha azt jelenti, hogy 3-4 hétig egyszerre csak egy főtantárgyuk van, tömbben: matek vagy írás-olvasás vagy formarajz. A házépítésnek is megvan a maga filozófiai háttere, amit most nem részletezek, de voltaképpen ez egy házépítésbe burkolt írás-olvasás epocha igazi házépítéssel kiegészítve). 

Idén először csinálják az iskolában, eddigi években mindenki otthon bütykölt, de aztán egy nagy presztízskérdés lett belőle, hogy melyik szülő (!) tud jobbat, nagyobbat, szebbet, érdekesebbet. Mert a gyerek gondolt egy nagyot, de a megvalósításhoz már kellett egy felnőtt segítsége. Ennek most vége és mi nem bánjuk, mert ez tényleg szóljon a gyerekről egyrészt, másrészt meg valahogy annyi dolgunk lett hirtelen, hogy nem is tudom, mikor férne még bele az időnkbe.

A házépítés epocha-nak viszont így is marad egy része, amit a 3. osztálynak, közösen a gyerekeknek és a szüleiknek kell elvégezni. Történetesen, hogy az iskolához kell valamiféle toldalékot építeni/adni, valami hasznosat, valami szépet. Mivel az iskola lassan 25 éves lesz, ez idő alatt már elkészült egy s más. Gondolkodtunk, gondolkodtunk, aztán az egyik apukának eszébe jutott, hogy építsünk egy komposzt WC-t az iskola kertjébe, ahol a szükség nagy úr lehet, viszont az iskola kellően mesze van tőle, hogy az ember "csak úgy" átugráljon kapát, kaszát félredobva (szó szerint). A komposzt WC pedig nem más, mint egy "pottyantós budi", csak éppen a vödörben odakészített komposztot kell (víz híján) dolgunk végeztével rádobni, hogy ne legyen szag meg légy. Aztán ha megtelt, mehet odébb egy sarokkal...

Persze voltak, akiknek nem tetszett, de szerintünk mindenképpen nagyon jó ötlet. Hasznosnak is hasznos és végül is igencsak csinosra is sikeredett: dupla, fiú-lány (???), vödörrel, papírtartóval (és csak a  szivecskét hiányolom az ajtókról). 2 nap dolgoztak rajta az apák, két nap gazoltak addig az anyák és két nap játszottak a gyerekek a kertben. És kész lett! Íme:

Távolról...

...majd közelről..

Egyszer csak két nyúl is előkerült...

ENNYI.

Köszönöm a bíztató szavakat és a hasznos tippeket!! Tényleg hasznosnak bizonyultak, mert szombaton elmentünk az uszodába és fél óra sem telt bele, Borka már kiemelt fejjel úszott és Julinak is remekül ment a búvárkodás!!! Nagyon örültünk és ismét beigazolódott a tétel, hogy erőszakkal nem lehet semmit elérni. Lehet pattogni, meg dirigálni, meg kiabálni meg magyarázni az úszás (és bármi egyéb) mikéntjét ha a gyereket ez nem bátorságra sarkallja hanem megfélemlíti. Tudtam, hogy Borkát igazából pillanatok választják el attól, hogy úgy ússzon ahogy itt mindenki (és majd ahogy az iskolában is kell), csak már annyira ideges volt a tanárnőtől és ő tőle, hogy megakadt a folyamat. És ennyi kellett: engem valaki rávezessen, hogy mi is a titka, ill. hogy ő ezt nyugodt körülmények között kipróbálja. Ennyi.

A történet a tanárnővel amúgy úgy folytatódott, hogy miután elküldtem neki (rövid, de korrekt) levelemet amiben a stílusát és a módszereit kifogásoltam, kaptam egy udvarias "sok sikert a kedves gyermekeimhez" választ. Én nem vagyok az a beszólós típus és a skorpió énem is csak akkor tör utat magának ha valami már tényleg nem elfogadható, de nem akartam, hogy azt higgye, mindent lehet, én meg mint egy nyuszi befogom a számat, csak éppen itthon örlődök még napokig rajta, elszúrva ezzel a hétvégémet is.  Azt hiszem elértem a célomat, mert felébresztettem a lelkiismeretét, és később még ajánlott maga helyett egy másik, "fiatalabb" tanárt (ezt ő mondta így) "ha úgy gondoljuk" (a lányok nem gondolják "úgy") és egy újabb levélben meg is érkezett az illető elérhetősége. Ezt udvariasan hárítottam, viszont részemről a dolog méregfoga ki is lett húzva, ő meg talán elgondolkodik egy kicsit...

ÚSZTUNK

Van egy olyan képességem, hogy pontosan érzem ha valaki hazudik és sokszor valahogy ránéztére meg tudom mondani, hogy valaki gyereket vár-e anélkül, hogy annak látható jele lenne (az arca valahogy más). Aztán vannak megérzéseim is, csak hogy azokban meg nem bízok. Ott valahogy mindig felülkerekedik a racionalitás. Most a gyerekek úszástanárnőjével kapcsolatban nem volt jó érzésem már az elejétől kezdve, de toleráltam égészen tegnapig, amíg Borkát ki nem rúgta. Heti egy magánóra, mert a tanfolyamokból már kiöregedtek (itt a verseny már a bölcsőben elkezdődik és 3 évesen már mindenki úszik). Próbáltunk már tanfolyamokat, magántanárt, de egyik stílusa sem jött be. Azért Borkával nem egyszerű: hosszú tud lenni az út míg a bizalmát elnyeri valaki. Addig távolságot tart, figyel. Ezt sokan nem bírják, pedig ha egyszer megtört a jég, egy életen át szeretni fogja.

Egy tanítványom ajánlotta ezt a tanárt. Már az első telefonbeszélgetésnél rossz előérzetem volt, mert fél órán keresztül mondta magáét, sorolta a feltételeit (!), az én kérdéseimet elengedve a füle mellett (angolul beszélünk, vagyis beszéltünk, mert már nem fogunk, ugyanis ír - mármint a nemzetisége). Aztán teljesen konfúz email-eket kezdett küldeni, olyanokat amiknek köze sem volt az előzőleg megbeszéltekhez. Ezen a ponton mondtam már Rudinak, hogy nem lesz jó, de mivel nincs sok választásunk, elkezdtünk járni (magántanárból nincs nagy választék, sőt!). Úgy gondoltam, ha gyerekeknek jó, akkor nekem is jó lesz. Julinak be is jött, ő meg is tanult pár óra alatt úszni (vagyis a stílusa nem jött be neki sem, de ő nem vette úgy a lelkére, csak úszott). Borka volt megint a nehezebb eset: már ott eljátszotta a bizalmát, hogy habár azt mondta olyan medencébe mennek, ahol leér a lába, nem abban voltak. Aztán már nagyon hamar szerette volna hogy ússzon egy pár hungarocel téglával a hátán. Nem mert. Sírt. Itt már kezdte a nő elveszíteni a türelmét (ez a 2.-3. órán volt), itt Borkának annyit mondott,  hogy ha továbbra is fél, nem fog megtanulni úszni (a vicces az, hogy Borka nem fél a víztől, víz alatt teljes magabiztossággal úszik, de itt a "balatoni": a-fej-kint -a- vízből úszásformával kezdik. Nem a víztől fél, hanem a nőtől))!!! "Érdekes", nem segített! Továbbra is félt a büdös kölke. Aztán jöttem én, mondván, hogy az én hibám, hogy fél a víztől, mert én nem megyek be velük a medencébe óra előtt és után "önfeledten pancsikolni". Jó, bár utálom az uszodákat, innentől bementem (sőt, hétvégén plusszban elmentünk az uszodába). Tegnap is míg Juli úszott, mi gyakoroltunk egy másik medencében. Utána Borka volt soron, átment és 10 perc múlva már jött is a nő és csak annyit mondott: ki van rúgva, nem hajlandó vele többet vesződni (kb. 4 óra után). Mire kérdeztem hogy mégis miért, csak annyit mondott: "she doesn't want to swim" - vagyis nem akar úszni. Én csípőből odavágtam hogy ez nem igaz (mert NEM IGAZ, amúgy már oda sem ment volna). Akkor beszéljek vele! Beszéltem vele, de hogy mire jutottunk, már nem volt kíváncsi. Ahogy semmire sem. Nem volt köztünk egy folyamatos kommunikáció, nem próbálta velem együtt megoldani a helyzetet, csak a maga erőszakos módszereivel próbálta a "seepferdchen" szintet minél előbb elérni (ez egy vizsga amikor a gyerek beugrik a vízbe, leúszik 25 métert mellúszásban és egy tárgyat fel tud hozni a mélyből), gondolom, hogy önmagát igazolja, hogy micsoda remek tanár is ő. Pedig a remek tanár túl lát az orrán és figyelembe veszi a gyereket. Az ő tempójában halad, az ő bizalmát próbálja elnyerni és nem erőltet rá egy következő lépést addig, amíg az előző nem ül biztosan. Főleg egy magánóra keretében. Ezért nem tartom fair-nek, hogy csak így kidobta, anélkül, hogy velem beszélt volna előtte. Borka meg van könnyebbülve (és valahol én sem bánom),  de ahogyan intézte azért elszomorít. És ezt meg is írtam neki...

Ui. Most már nagyon úgy néz ki, nekünk kell megtanítanunk úgy úszni, hogy kint a feje a vízből. Meg tudná valaki mondani, hogy mi a titka? Juli meg víz alatt nem tud. Csak így. Össze kellene őket gyúrni...

"KOVÁCSMARGIT"

Borka tavaly óta jár kerámia szakkörre az iskolában. Azóta a szűkebb és tágabb család, a barátok, a hörcsög, de még a kisbarátnő halai is számtalan bögrével, tányérral, tállal, ilyen-olyan szobrocskákkal, kerámia alagutakkal és búvóhelyekkel gazdagodtak. Legutóbb ezek a "kovácsmargit" kisplasztikák éreztek:

"Anya gyermekével"

"Szenteltvíztartó angyal"

"Gyémántot áruló lány"

VIVA COLONIA!

Borkáék egész tanéve a mesterségek köré épül. Kezdődött azzal, hogy adventkor a a siegburg-i középkori vásárra látogattak, ahol elérhető közelségbe kerültek a kovácsok, a pékek, az ötvösök, a mutatványosok és még nem tudom mik. Aztán a szünet után Borka egyik este azzal állt elő, hogy másnapra kell egy maroknyi gabonát vinni az iskolába + két nagy lapos követ, mert őrölni fognak. A beszélgetésünk valahogy így folytatódott:

- Gabonát?

- Igen búzát vagy valamit.

- És honnan kerítsek neked most egy maroknyi búzát?!

- Miért nincs?!

Nem, nem volt. De másnak úgy látszik volt és kemény munkával kerek 20 grammnyi lisztet sikerült megőrölniük (a mértékegységeket tanulták épp). És ezt még szét akarták osztani, hogy mindenki vihessen haza belőle! 34-en vannak az osztályban... Gondolom, egy fél csipet jutott volna családonként... De eljött a farsang és ki- ki kiválaszthatta, hogy milyen mesterséget próbálna ki egy napra. Borka pék lett. Meg még kb. öten mások. Viszont a standjukra kitehették a 20 gr. búzát! És standot is építettek, tűzhelyet is barkácsoltak maguknak kartondobozból. Ki-ki vitt perecet, kiflit, bagettet... ezt-azt, amit aztán egymás közt elüzleteltek. Cseréletek például a parasztasszonyokkal sárgarépára, vagy vég vászonra a szabókkal, vagy egy marék szerencsére a kéményseprőkkel. Farsang Waldorf pur... :)

Juliéknál a mesevilág a téma. Nem, nem akart rózsaszín fodros királylány lenni, de még csak királynő sem. Király lett, "mert neki nem kell szoknyában ugrabugrálnia". Egy egyéniség. Mindig is az volt. Lett viszont palástja, aranyos botja és drágaköves koronája. Imádta.

Ő pedig az új pasim: Rodrigo. Imádom.

ADVENT 15.

Úgy tűnik, Borkáék karácsonyi koncertjénél nagyobb volumenüre idén már nem jutok el, pedig szerettem volna. Nem azért mert nem akadt, hanem nem fér bele az időmbe. Nem baj, majd jövőre (mindig ezt mondom...) Persze Borkáéké is szép, de azért még hosszú utat kell bejárniuk a világhírig :). Jó látni, hogy milyen ügyesek, milyen nagyot fejlődtek nyár óta is (és milyen nagyot nőttek is), milyen szépen tudnak már "csapatban" zenélni. Már nem külön-külön "fűrészelnek", hanem szépen együtt húzzák az ismert (és kevésbé ismert) karácsonyi dalokat. Persze nem csak hegedűsök vannak, akadnak még a csellósok, zongoristák,  pozanosok és a trombitások is, akik ugyanakkor a tapsot érdemelnek. Különösen szeretem a koncertet lezáró közös éneklést is. Ilyenkor gyerekek, tanárok és a nézők együtt elénekelünk egy karácsonyi dalt, ami ilyen nagy kórusban olyan szépen szól, hogy az embernek libabőrös lesz a karja és csordultig telik a lelke az ünnepi hangulattal.

A felkészülési időszakban...

SZABÁLYOS?

Borkának előbb-utóbb fogszabályzóra lesz szüksége. Ezt már mondta nyáron a fogorvos is és most megerősített a fogszabályzós doktornéni is. Nem azért, mert ferdék vagy rondák a fogai, hanem azért, mert azon túl, hogy a felső fogsora kicsit előreugrik (nekem fel sem tűnt, amíg nem mondták),  fent túl nagyok a rések a fogai között és alul viszont túl kicsik és ez csak romlani fog az idővel, ha a rágó fogait is lecseréli.

Az egyik problémám "anyai" természetű: hogyan vesszük rá Borkát, hogy két évig fém "izék" közé szorítsa a fogait ennek minden hosszútávú előnyével és minden rövidtávú hátrányával együtt. Aki ismeri, tudja miről beszélek (mármint Borkát de valószínűleg a fogszabályzót is):  bár az évekkel sokat javult, még mindig nem mondanám egy egyszerű esetnek. Ami az átlagembernek még "belefér" neki már sok lehet. Persze, azért egy amolyan ráragasztós fogszabályzó még az átlagot is megviselheti... Gondolom...

A másik probléma, anyagi természetű: a fogszabályzás, itteni árakon (nem ismerek mást persze) egy kisebb autó árába kerül. A biztosító (az amelyiknél az ember amúgy van) csak abban az esetben állja a költségeket, ha a probléma egészségkárosító hatással jár (pl. nem tud rágni). Nálunk ez ugye fel sem merül. Tehát, egy külön biztosítást kell kötni, amit legalább egy évig már a kezelés megkezdése előtt fizetni kell (ajánlatból, kínálatból van 100 féle, csak győzzön az ember eligazodni). Viszont a biztosító csak akkor köti meg a biztosítást, amíg a fogszabályzás kérdése amolyan teoretikus, tehát, ha a szülő úgy gondolja, hogy "lehet, hogy egyszer majd kelleni fog", de szakvéleményt még nem kapott róla, mert nyilván "döglött lóra ők sem fogadnak".  Viszont ez csak úgy lehetséges, ha az ember "fű alatt" elmegy a magyar fogorvoshoz, aki pontosan tudja és érti, hogy miféle csapdába eshet a magyar szülő, tehát megnézi a gyereket anélkül, hogy ennek bármiféle nyoma lenne. Nem tudom, hogy csak a magyaros "virtsaftnak" köszönhető-e, hogy így elébe lehet menni a problémának, szerencsére nem is kell megtudnom, de annak örülök, hogy mindezt nem egy vonalas némettel kell elrendeznem, aki lehet, hogy nem is értené, hogy mi a problémám azzal, hogy egy kisebb vagyont költsek valamire, aminek ráadásul az értelmét egyelőre csak én látom, az érintett viszont egyáltalán nem...   

MÉG 2 NAP...

Még 2 nap és megáll az élet. Még kettő nap és megáll az ész. Még kettő nap és beindul a 2014-es év karneváli szezonja itt Észak-Rajnában. Még kettő nap és az amúgy inkább tartózkodó németek, kifordulnak önmagukból, jelmezt öltenek és ki nem látszanak a mulatozásból. Még kettő nap és az utcák, a terek, a boltok, a buszok, a munkahelyek megtelnek bohócokkal, medvékkel, boszorkányokkal, a hajdani "Boney-M" együttes hasonmásverseny nyerteseivel  (megvan?) és ki tudja még mivel és kivel nem. Még kettő nap és a vérbeli rajnaiak belevetik magukat az éjszakába, hogy legközelebb hétfőn kerüljenek haza. Még kettő nap és csúcsosodik az influenza. Még kettő nap és Borka átváltozik macskává, Juli manóvá és Rudi a  cowboy-já (hiába, ami egyszer bevált...). Hogy én mivé változom át két nap múlva, azt még nem tudom. Idén Borkáéknál az iskolában az állatok világa  a téma, valamit ebben kellene kitalálnom ha meg is s szeretném nézni őket (márpedig), de , hogy mi legyen az, ami elég diszkrét is, de azért mégis valami, na azt egyelőre nem tudom. Még van két nap...

CSALÁDLÁTOGATÁS

Emlékszem, hogy amikor kisiskolás voltam, eljött hozzánk a tanító néni családlátogatásra. Nem is az enyémre emlékszem, hanem a testvéremre. Biztosan azért, mert amikor jött, pont akkor érkezett az új gyerekszoba bútor is (házhozszállítással) és ott ült a "Kelleráginéni", itta a kávét és beszélgetett a szüleimmel a sok becsomagolt bútoralkatrész között. Gondolom, ő már nem emlékszik. Talán ránk sem... Érdekes, hogy Rudi is csak arra emlékszik, hogy az öccse tanítója ott volt náluk és olyan jól sikerült a látogatás, hogy egészen sokáig maradt is és közben megitták a szülők a pertut. Az, hogy az övé is járt volna náluk, nem rémlik. Biztosan nem történt semmi emlékezetes közben, csak a kávé és az aprósütemény.  Talán ma meg már egyáltalán nem is szokás "családot látogatni"....

Borka tanítónénije is - eltérően az általános német szokásoktól- tegnap meglátogatott minket. Nem tudom, melyikőnk izgult jobban, ugyanis a nyelvi nehézségek miatt egyfajta távolságtartás jellemezte a viszonyunkat (ha egyszer belelendül, olyan gyorsan és olyan sokat beszél, hogy én bizony nem nagyon értem, az ő magyar tudása pedig az "Arany Ászok" és az "egészségedre" kifejezéseknél meg is áll) . Tehát nem én voltam, és természetemből fakadóan ezután sem leszek, az az anyuka, aki mindig ott liheg a nyakában van a nyomában, aki mindig bekíséri a gyereket és ha már ott van elbeszélget a tanárnővel, de még csak a pedagógiai módszereit sem fogom soha kétsége vonni. Tehát kevés szóval, a felszínen maradva, azért néha napján beszélgettünk egy kicsit, de semmi több. Szerintem talán emiatt ő sem tudta, mire számítson nálunk. Főleg fiatal is, kezdő tanár, neki sincs még sok tapasztalata az élet eme területén (Főleg a németek nem szeretnek mások privát szférájába betolakodni és ők sem veszik szívesen ha mi próbáljuk ugyanezt). Kakaós csigával és kávéval készültünk, elvégre nincs az a helyzet, amit egy falat süteménnyel és egy korty kávéval ne lehetne orvosolni a világnak eme csücskében :) Most sem kellett sok és már oldódott is a feszültség. Beszélgettünk Magyarországról (a Sziget fesztivál rendszeres látogatója - mondom, fiatal), a waldorfos múltunkról, az utazásainkról, a családjainkról, arról, hogy miért volt neki eleve furcsa a családlátogatás "intézménye" (hát, mert gyerekként ő sem szerette ha a tanára elmegy hozzájuk "körülnézni")... stb.,  szóval csupa olyan témáról, amiben ő is és mi is meg tudtuk mutatni az "emberi arcunkat", ahol végre nem mint a 60 szülő egyike voltunk jelen, hanem mint hús-vér, hétköznapi emberek. A végén még társasjátékoztunk is, no meg Juli külön kérésre "kutyáskártyáztunk". Azt hiszem, ő is, mi is remekül szórakoztunk. Azt hiszem, megtört a jég.

Nálatok is járt már a tanítónéni? Vagy Ti jártatok már tanárként másoknál látogatóban?

BORKA 8 - MOST MÁR TÉNYLEG

Szeretem néha megnézni a gyerekek újszülöttkori képeit, mert szeretek mögéjük látni: mert mindaz, amilyenek most, már akkor is bennük volt, csak akkor még nem jött át (vagy átjött, csak még nem ismertük annyira egymást, hogy pontosan értsem is). Csak lassan, fokozatosan mutatkozott meg az "igazi" énjük. Bár azt hiszem, a mostani még mindig nem az igazi énjük... Hogy milyen lett Borka azóta, amióta ilyen volt? 

Szép és okos- nyílván- de talán a legfontosabb tulajdonsága a világ dolgai iránti érzékenysége. Ezalatt nem csak azt értem, hogy meglátja egy virágban egy felhőben is a szépet és ő is törekszik a környezetét a maga eszközeivel széppé tenni (az ünnepi teríték, vagy csak egy szál virág, egy gyertya nem maradhat el) hanem, az emberek iránt mutatott érzékenységét is, az empátiáját. Neki már egészen kicsi kora óta az a fontos, hogy másoknak örömet szerezzen. Emlékszem egy napra, 4 éves volt, amikor ezt mondta. "Holnap nagyon boldog napom lesz - Nagyi névnapja!" És gondolom készült is valami ajándékkal. Mert már kicsi kora óta mindig készül ajándékokkal alkalomra is vagy "csak úgy", hogy boldoggá tegye a kiválasztottat (rajzok számolatlanul, karkötők, varrott, horgolt, kötött "ezmegazok" . Azt hiszem, neki az "adás" a szeretetnyelve. Abban is biztos vagyok, hogy Julival azért jönnek ilyen jól ki, mert ő anyáskodik felette, Juli meg -amilyen kényelmes- hagyja. "Idegenben" mindig figyel rá, segíti. Ha beteg, körülugrálja, teát főz, puha ágyat készít, csak, hogy minél előbb meggyógyuljon és minél előbb helyreálljon a rend, mert az állandóság ugyanolyan fontos. A megszokott ritmus, a nyugalom, az állandó "szereplők". Ha valami borul, minél előbb "helyére kell billenteni a világot". Azt gondolom, ha így marad, jó ember válik belőle - jó felnőtt (ember), mert már most is jó (gyerek) ember...