Az egész úgy kezdődött, hogy a múltkoriban rám tört az "életközepi válság". No, nem tartott egy-két hétnél tovább és nem is borítottam fel sem a saját, sem mások életét, de azért elgondolkodtam, hogy mi is legyen a a továbbiakban. Szerencsére pont ekkor került a kezembe egy könyv részlet, ami azzal foglalkozott, hogy hogyan is találjunk rá a saját utunkra. Eszerint, üljünk le és gondoljuk át, hogy mi az, amit/amiket gyerekként szerettünk csinálni, amibe bele tudtunk feledkezni mindent félretéve. Ezt persze most jól leegyszerűsítettem, ennél azért összetettebb volt a feladat, de ahogy ezen gondolkodtam, rájöttem, arra, amit eddig is tudtam, hogy két dolgot szeretek: adni és mindenfélét fabrikálni. Volt egy "Zoknidakszli és sokan mások" c. barkácskönyvem, abból szinte mindent megcsináltam, de anyukámnak talán mind a mai napig megvannak még a szimpla "anyu" feliratos képeslapjaim is, amit unalmas óráimban állítottam elő "kiló számra" (egy időben délután jártunk iskolába, a délelőttök viszont meglehetősen unalmasan teltek.). Aztán később már babaruhákat ill. plüss állatokat varrtam. Máig csodálom magamat, hogy hogyan tudtam a szabásmintákat kitalálni csak abból, ahogyan képen nézegettem az áhított játékokat, de úgy emlékszem egészen jól sikerültek (de lehet hogy csak az idő...). Középiskolában pedig már jöttek a a különböző ruhadarabok a BURDA-ból....
Aztán sokáig feledésbe merültek a dolgok, legalábbis háttérbe szorultak egészen egyszerűen mert, más, fontosabb dolgom volt... Amikor pedig megszülettek a gyerekek, akkor kerültek elő újra varrógép meg a kötőtűk... 10 éve ennek már de azóta sem ereszt. Szóval ezen gondolkodtam, meg azon, hogy tanítani is nagyon szeretek csak éppen azért arra itt semmi garancia, hogy mindig és folyamatosan lesznek tanítványaim. Hogy most vannak, az nagyon jó, de azt az egyet már megtanultam, hogy itt semmi és senki nem állandó, minden folyamatosan változik. A mostani tanítványaim előbb-utóbb hazamennek, hogy lesznek e helyettük... ki tudja? Ahogy ezen morfondíroztam, eszembe jutott, hogy akkor a két legjobb fő dologra kell a jövőmet alapozni: az alkotás és a tanítás. Az egyik az egyik agyféltekémet dolgoztatja, a másik a másikat. És kész az egyensúly. És egyik sem biztos, egyik sem tölti ki az időmet 100 %-ban, de két fél, az már egy egész. Ha nem tanítok, varrok, Ha nem varrok, tanítok. Ennyire egyszerű.
Viszont a gyerekek már lassan kinőnek az én varrományaimból, így új platformot kell nekik találjak, vagy új ürügyet magamnak a további varrogatáshoz. Így jutott eszembe hogy felélesztem az én kis online boltomat. Volt ez már nekem évek óta, de igaziból nem törődtem vele. Sokáig feltöltöttem dolgokat, amiket amúgy a gyerekeknek készítettem, de nem reklámoztam, senki nem is tudott róla. Aztán már nem töltöttem fel semmit, csak "úgy" volt. Nem is vett senki semmit, de hát hogyan is, ha nem tudtak róla. Néha egy-egy ember benézett "az utcáról", de ők sem vettek semmit. Egészen most tavaszig, amikor is elkelt a Répamesém! Ekkor új lendületet kaptam, felvértezve az újonnan jött elszántságommal. Ezúttal utána néztem mindennek, vettem egy könyvet is az online értékesítésről, lett arculatom, Facebook oldalam és megírtam életem első posztját is (ez a legnehezebb... ez az önreklám).
A polcok feltöltve, a sötétből kijöttem, egyre többen tudnak róla, már csak várni kell, hogy megérjen és beérjen az a sok munka, amit az utóbbi időben beletettem. De ehhez meg idő és türelem kell. Nekem már annyi elég a boldogsághoz ha van ürügyem a varrogatásra, kitölti az időmet a bolt rendezgetése, beállítgatása. Nekem (és tudom hogy ezért most sokan irigykedek) a legfontosabb, hogy az időm ki legyen töltve és ne kerüljek vissza abba a gödörbe amibe egy pár éve léptem két év "semmittevés" után. Azóta ha visszagondolok arra az időszakra, a gyomrom még mindig összeugrik, azonnal menekülő funkcióba kapcsolok és gyorsan kitalálok valamit: németórát, tornát vagy akár egy kis boltocskát. Nézzetek be hozzám!
www.dawanda.com/shop/waldorfia
(Ha a képekre kattintotok, további képeket találtok.)
www.dawanda.com/shop/waldorfia
(Ha a képekre kattintotok, további képeket találtok.)
