RŐNRÁD

Hogy mi az a "Rhönrad"? Én sem tudtam. Sőt.magyarul még most sem tudom, de nem azért mert már felejtem a nyelvet, hanem azért, mert egyszerűen azelőtt nem találkoztam ezzel a sporttal. Ugyanis ez egy sport. Mielőtt nekifogtam ennek a bejegyzésnek, megnéztem a szótárban, de pontos fordításként a "légkerék" szót találtam. Erre beírtam a keresőbe a "légkerék" szót, amire mindenféle fűnyíró alkatrészek jöttek ki. Na, ezzel nem vagyunk előrébb, hát mutatok egy képet. Borka ugyanis "rőnrádozik". 

Tehát adott két óriási kerék, ami több ponton merevítőkkel van összefogva. Ebbe kapaszkodnak, ill. a lábukat is ebben támasztják meg. Miközben forog a karika, tehát A-ból B-be halad, ők különféle tornamutatványokat mutatnak be, hol fejjel lefelé, hol felfelé, hol oldalvást. Nagy erőt is odafigyelést igényel, de nála mindkettő megvan.

Az egész pontosan egy éve kezdődött, amikor is az unokatestvéreitől megtanult először cigánykerekezni, majd magától kézen állni. Azóta szinte csak fejjel lefelé látjuk: minden percében forog, pörög. Ettől aztán olyan muszklijai (muszkliai?) lettek, hogy Hosszú Katinka is megirigyelhetné. Mondtuk neki, hogy kellene valami szervezett kereteket találni erre, de hát, tipikus Borka, sokáig ellenállt. Egy barátnő már régebb óta "rőnrádozik", de sokáig nem tartott vele. Aztán egyszer csak rászánta magát és mivel gondolkodás nélkül egyből kapott is helyet, hát ottragadt. Most szombatonként három órát "karikázik". Nem mondom, hogy nem fárad el, de nagyon élvezi.  Aztán hazajön és kézen áll. Csak úgy, levezetésképpen :)

A DÍCSÉRET DICSŐÍTÉSE

Kicsit visszaestem a Facebook-kal, de próbálom kontroll alatt tartani... Így aztán belefutottam ebbe a cikkbe, ami többek között pont a dicséretről/kritizálásról szól. Érdemes elolvasni... Nekem biztosan eszembe fog jutni legközelebb az a mondat, hogy "a negatív kritika, még ha a jószándék vezérli is olyan, mint egy pofon" (nem pontos az idézet, de ha elolvassátok, érteni fogjátok). És ki akarja a szeretteit folytonosan pofozni, nemde?

A linkhez ide kattintsatok.

ÖNTÖMJÉN

A magyar ember olyan, hogy nem dicsér, viszont rendkívül kritikus Mert ami jó, az jó, de ami  viszont egy kicsit is rossz, vagy kényelmetlen , azt azonnal észreveszem és nem csak hogy észreveszem, hanem szóvá is teszem. Ez most egy jó nagy általánosítás, de ha jól belegondoltok, akkor sajnos ez így van. Mikor dicsértek meg utoljára? Mikor mondták utoljára, hogy amit csinálsz az jó, vagy, hogy jól nézel ki vagy, hogy ebben és abban jó vagy és csak így tovább. Vagy Ti mikor dicsértetek meg valakit utoljára vagy tettek szóvá valami jót is? Naugye! Pedig az embernek ez ad szárnyakat, nem ha a renoméját rontják... (és nekem sem nő szárnyam, ha a mások renoméját rontom...)

Ma volt az utolsó kávézásunk a már sokat emlegetett nemzetközi csoportommal. És kaptam virágot és csokit és miegymást, de nem ez a lényeg, hanem kaptam egy pár jó szót is is, amiben a szemembe mondták, hogy nagyon különleges embernek tartanak, hogy látszik, hogy imádom a munkámat, hogy erre születtem, a véremben van és, hogy érzik, hogy fontos nekem, hogy ŐK bármilyen helyzetben meg tudjanak szólalni angolul, akkor is ha nem fogom a kezüket. Persze, gondolom az év végi virágokhoz ez is jár, de azért a fene egye meg, nagyon jól esett hallani! Mert mindez igaz. Na, jó hogy egy "special person" vagyok azt nem tudom megítélni, mert már 40 + éve élek ezzel a testtel és ezzel a lélekkel, nem látom magamat kívülről, de az, hogy imádom a munkámat és hogy, mindig is fontosan voltak/lesznek nekem a diákjaim, az az egy biztos. 

Én nem vagyok valami karizmatikus egyéniség. Nálam nem ragyog fel a Nap ha belépek valahová, nem nagyon tudok magamért kiállni és általában nem tudok senkit semmiről meggyőzni (itt van ez a blog is: azt hiszem a blogok történetében talán a leghosszabb, amire az elmúlt 6 évben alig-alig érkezett megjegyzés mégis, ha döcögve is, de halad tovább), de az igaz, ha egy csoportnyi (felnőtt) elé kell állnom és hétről hétre vezetni őket egy láthatatlan létrán felfelé, akkor hirtelen szárnyaim nőnek,  minden zavarom és minden gátlásom egyszeriben szerte foszlik. Mint hal a vízben - mondhatnám - és úgy látszik ez ki is ül az arcomra. És ha ki is ül, akkor errefelé (vagy arrafelé, ahonnan ők jöttek Brazíliától Koreáig)  meg is mondják. És tegyük a kezünket a szívünkre: nagyon jól tud esni...

REPÜLJÜNK!

A hétfő az mindig nehéz... és ahogy közeledünk a tanév vége felé, na úgy sem lesz könnyebb. Persze még van egy hónap vissza, még van pár koránkelés előttünk, úgyhogy még kár elkezdeni a "de várom már a nyáriszünetet!" nótát, viszont lassan már mi is a finisébe fordulunk és beindulnak az "utolsó" ilyen-olyan elfoglaltságok. Ha még ki a akarunk hozni ebből az évből valamit (baráti vacsorát, "ottalvós" bulikat a lányoknak...stb), akkor már be kell a programokat osztani... Például ma lesz minden idők utolsó angol órája a kis csoportkámmal. Három év után elköszönök tőlük. Bármennyire is nagyon, de nagyon szeretem őket, itt az idő, hogy tovább álljak. Még nem árulom el, hogy hová, csak annyit mondok, ősztől váltok. Három év után a jobbaknak, a régi motorosoknak, már elengedhetem a kezét, már egyedül is boldogulnak a nagyvilágban, aki pedig még nem, az talán jön velem tovább. Meglátjuk. Sütöttem sütit is, ezzel köszönöm meg az elmúlt éveket munkáját, hogy itt lehettem, hogy segíthettem nekik és hogy ők is segítettek rajtam. Persze ők ezt nem tudják, de az, hogy mi így összetalálkoztunk az ugyanolyan sorsszerű volt nekem mint nekik. Akkor már nagyon rosszul éreztem magamat a bőrömben itthon nap nap után és már nagyon vártam valami értelmes elfoglaltságra és szerintem ők ugyanúgy vártak valami értelmes elfoglaltságra mint én... Aztán egymásra találtunk és szárnyakat adtunk egymásnak. Most már repüljünk hát... ki-ki a maga útján...

MOST MÁR ÉRTEM...

Most már értem, hogy ha 5 perce kisüt a nap, miért rohan miden német hanyatt homlok ki. Sétálni, bicikliz, a szabadban enni-inni, jönni-menni, egyszerűen csak az arcukat nap felé fordítva töltődni. A szemben lévő házban van egy nőci aki rendszeresen kint vasal... Már ha nem esik, úgy értem. Régen mindig kinevettük a német turistákat a  Balatonnál, mert már májusban fürödtek a 18 fokos vízben. Most már tudom, hogy miért. Mert ha süt a nap, akkor nyár van. Kész.  Mert 6 év után már én is ezt csinálom. Ha süt a nap, jöhet a nyári ruha még ha csak tizenfokokat írunk is. Mert itt nem lehet belesüppedni abba az érzésbe mint a magyar klíma alatt, hogy ha ma jó idő van, akkor már visszavonhatatlanul itt a nyár és holnap is jó idő lesz és azután is. És ez júniustól októberig. Mert nem. Mert ma 24 fok van ragyog a nap, hurrá, de holnap lehet ebből 10 fok szakadó esővel, jólesően duruzsoló fűtőtesttel a lábamnál.Tegnap annyi esett mint egy hónapban összesen. Pedig az sem kevés. És tegnap volt a nyár eső napja! Haha!