ÚJRA ÉS ÚJRA

Bedőlök. Megint, mint eddig annyiszor és elhiszem ha ma jó idő van és holnap is az lesz, akkor már biztosan így is marad októberig minimum. Hiába a jó kis kontinentális berögzülések... Szóval, ma jó idő van, ezért megint ránk jött az ültethetnék (ez valamiféle ösztön lehet) és elmentünk a Knauber nevű álom-boltba, ahol aztán vettünk: uborkát, mángoldot, salátát, valami sohasem hallott nevű fűszernövényt, amit ha elrágcsálunk, a nyelvünket kellemesen, sőt viccesen birizgálja (Prickelkrauter), aztán még cserepes szegfűt és valami sárga futót aminek nem tudom a nevét de már régóta kacérkodom vele. Ezeket csak hogy valami szín is legyen, bár már ültettünk sárga retket, ami színnek szín, csak éppen lefelé.  Nem, még mindig nincs kertünk, idén is cserepekben éljük ki a kertészkedési hajlamunkat, de így is remekül beválik. Aztán majd ha a jövő héten tépi a kis palántáimat a hideg szél, persze majd nagyon fogom őket sajnálni és arra fogok gondolni, hogy "bedőltem. Megint..."

A MI KIS VÁROSI KERTÜNK

Állítólag nagy divat az "urban gardening", vagyis városi kertészkedés, legalább is ezt olvasom úton útfélen, mindenféle magazinokban. De őszintén szólva, rajtunk kívül, én még egy élő városi kertésszel sem találkoztam (igaz, velem egyhúron pendülőkkel sem nagyon, tehát valószínűleg nem a megfelelő körökben mozgok), akik az erkélyükön, vagy  buszmegállóban, vagy az elhagyatott beton virágtartókban próbálnának egy talpalatnyi zöldet kialakítani. Mi azért évről-évre megpróbáljuk és évről-évre nagyobb a siker és ezért évről-évre nagyobb az elszántságunk is. Julika nagy partner ebben. Tavasszal elmegyünk magokat és palántákat venni, aztán április körül  kiültetjük őket, majd nézegetjük, locsolgatjuk egy jó darabig és végül mindig azért több mint kevesebb sikerrel járunk és heteken át saját forrásból készülnek a saláták. Pedig nincs kertünk, csak erkélyünk van és jókora cserepeink (ezeket a kuka mellől szoktam becipelni vagy lomtalanításkor gyűjtöm be őket, tehát nagy kiadásokba nem verjük magunkat az egész kiskertezés mániánk miatt). 

A legnagyobb sikerünk idén, a még tavaly ősszel elvetett tarkabarka répát ígérő magokból kikelt/kinőtt répák lettek. Egész télen lestük (mert nyilván várni nem lehetett a hivatalos vetési időig, azonnal neki kellett veselkedni), hogy vajon a kis vacak cérnaszálakból lesz e valami. És láss csodát! Sajnos nem találom azt ezt igazoló képet, csak egy köztes állapotot bemutató fotót. Még Juli vette a magokat pontosan egy évvel ezelőtt az amszterdami virágpiacon. És bár a lilák kimaradtak a mi tasakunkból. de így is lettek fehér ill. narancssárgáink. Jó, nem óriásiak, de finomak, zsengék.

Aztán egy időben volt mini uborkánk is, olyan jó 10-15 centisek, de sajnos egyik pillanatról a másikra az "uborkafánk" azt monda, hogy "eddig és nem tovább" és szépen elszáradt. Archív fotó:

A salátáink ("Fodros Lollo") ezúttal is, mint minden évben, szépen gyarapodtak, de ők palántáról nőttek mandarinos dobozban, így nagyon melléfogni nem lehetett (gondolom, nem a mandarinos doboz tett csodát):

A paradicsom az egyetlen, ami még most is terem, ill. jobban mondva MOST terem, mert igaz, hogy egész nyáron kint volt a kis fánk, de úgy látszik a német nap ereje, azért kevés hozzá, hogy kipirosítsa őket. Amikor behoztam a nappali ablakába, mintegy üvegházba, akkor indult be igazán. Azóta szinte minden nap van piros paradicsomunk. Ez még csak a kezdet volt, de már rájuk is nagyon büszkék voltunk:

A babot nem mutatom, mert ő csak nőtt-nőtt, de nem termett. Aztán ő is megunta ezt a nem túl gyümölcsöző létet és elszáradt. Azt hiszem, vele nem próbálkozunk újra. Pedig az ember azt hinné, a bab egy abszolút sikersztori, vele biztosan nem lehet melléfogni, de úgy látszik, mégis (már ha csak az általános iskolás emlékeimre hagyatkozom is: a környezetismeret órára több ízben is vetettünk otthon babot cserépbe és mindig kisült belőle valami. Vagy már a bab sem a régi?)
Egy DM-ből származó, direkt erkélyre szánt magválogatásban, a bab mellett, retek is volt. Na, belőle sem lett semmi, de lehet, hogy mert mire lett volna, már nem voltunk itt. Mindenesetre mire visszajöttünk, már csak hatalmas levelek voltak a föld felett és semmi ott, ahol a reteknek illett volna fejlődnie. Azt hiszem a DM-es válogatásnál jövőre már nem esünk kísértésbe...

De hogy ne csak haszonnövényünk legyen, ültettünk még napraforgót is a meglévő piros muskátlik mellé. És mentát. Azt jó csak úgy jártunkban-keltünkben lecsipegetni és megenni.

És itt van Herr Hoefs, a kertitörpénk munka közben. Az eper is jó ránőtt és még valami (amiről már elfejtettük hogy mi), adott neki egész nyáron árnyékot (azért Herr Hoefs, mert nagyon hasonlít Borka egyik osztálytársának az apukájára, az igazi Herr Hoefs-re...):

Hát ennyi fért idén a kiskertünkbe és lassan majd elpakoljuk kiiürült cserepeket és mandarinos dobozokat.Visszahúzódunk a lakásba, (majd, még nem most) és felkészülünk lélekben is  a télre. Viszlát nyár!

ÉN KIS KERTET KERTELTEM...

A múltkoriban elmentünk a KNAUBER nevű barkács, kert, sütés-főzés, vagyis egyszóval "életérzés" álomboltba, hogy vegyünk egy papírvágó ollót, valami születésnapi ajándékot az egyik kis barátnőnek, ill. egy-két barkács ezt-azt. Namost, ehelyett egy  uborkafával, saláta- és paradicsom palántákkal, valamint némi vetőmaggal megrakodva tértünk haza. (Ha Borkán múlik, beszerzünk még egy kerti csobogót is, ha Julin akkor még minimum egy almafát, egy ribizli- és egy egres bokrot). Aztán "szerencsére" még itthon találtunk hozzájuk babot, ill. retek- és napraforgó magot. Eprünk még tavalyról van  és a mindenféle színű répáink még az őszi hollandiai kirándulásunk óta nőnek, növekednek egy cserépben. Pedig nincs is kertünk! Mindennek az erkélyünk ad helyet. És ma, hála a kerámia szakkörnek, még egy kertitörpével is gazdagodtunk ...

ÖLTÖGETŐ

Hát, ha már a németórát elblicceltem ma, legalább varrtam egy szoknyát. Nyári, úgyhogy még sokára tudom megmutatni a világnak (bár remekül illene a piros csizmámhoz, úgyhogy még lehet hogy felveszem  legalább egyszer 0-10 fok között is), de azért nagyon jó kis szoknya lett.

 (Most látom, hogy a konyhaajtó kilincse is ráfurakodott a képre ...) És önmagamhoz híven, csupa új életre keltett alapanyagból: alul egy kifáradt sötétkék pólóból, felül pedig egy szintén kifújt piros pamut hosszú ujjasból készült, ezután a minta után, kb. 2 óra alatt (hamarabb is készen lett volna, ha történetesen nem fordítva varrom össze, mármint a kívült belülre és a belült kívülre. Na nem baj, egy próba darabba belefér némi visszabontás is! ) Most viszont olyan lelkes vagyok, hogy biztosan fogok még egy párat készíteni, mert egy tetszetős szoknyára bármikor szükség lehet, csak előbb elkészülök még a fejemben sorakozó további darabokkal. Pl. rögtön a szoknya után készült még két almás bevásárló is:

Az oviban pedig szerveztem egy kis varrogató szakkört. Ebben van némi tapasztalatom, mert már otthon is alakítottam ilyet, csak itt ezeddig még sem kellő nyelvtudásom, sem pedig merszem nem volt. Hát most lett! Havonta egyszer találkozunk este 8-tól 10- ig, tartva magunkat a kialakult rendszerhez (az oviban is, mint az iskolában felnőtt program este 8 előtt nem kezdődik) és már a tavaszi jótékonysági bazárra készítgetünk pl. ilyen helyeske manókat, vagy csiga emberkéket. Iciripicirik, ez a csigaházakból is látszik, amiket amúgy majd a hátukra kell még ragasztani, de erre még igazán van idő márciusig. A vázukat pipaszurkáló adja, a kezük és a fejük fagyöngy, a ruhájuk filcből van, a csiga csápja pedig művirágok porzójából (vagy miből). Nagyon kellemesek az összejövetelek: találkozunk, teázunk, beszélgetünk, varrogatunk, majd mikor már olyan sötét az éjszaka, hogy semmit sem látunk, hazamegyünk, hogy egy hónap múlva újból összejöjjünk. Minden alkalommal más hoz ötletet, így nem én erőltetem rá a sajátomat másokra és legalább mindannyian tanulunk valami újat. Például csiga-emberkét varrni...

ÉN KIS KERTET KERTELTEM...

Amíg elkészülök a hétvégi hollandiai kirándulásunkról a beszámolóval (mert bizony ott jártunk), addig is megmutatom a kertemet. Na, nem, nem költöztünk el, de abból élek, ami van: erkély meg láda. 
Nekem hiányzik a kert, meg az ültetés, meg az a kis izgalom, ami ültetés után hatalmába keríti az embert: "Na, mi lesz? Kinő, nem nő? Virágzik? Nem?" Mivel egyelőre itt nincs kertem, így az ezutáni sóvárgásomat az erkélyen kell kiéljem. És így lettem én kertész! Városi kertész!
Már egy ideje nézegettem mindenféle forrásokat, hogy balkonládában mit lehet termeszteni. Mindenhol azt a választ kaptam, hogy gyakorlatilag mindent. Csakhogy itt számolnom kell azzal, hogy a nap csak ritkán süt le ránk, viszont annál több a csapadék, tehát a paradicsom -ami pedig a legnagyobb kedvenc lenne- eleve kizárt. Aztán húztam, halasztottam, hogy mi is legyen az a bizonyos "kísérleti nyúl", amikor a Sors az OBI-ban az orrom elé dugott egy tálca jégsaláta palántát. Egy fadobozom már volt, amit a boltból szereztem és egy lomtalanítás alkalmával szert tettem egy jó nagy cserépre is. Igaz műanyag, nem túl csinos, de kezdésnek pont megfelel. Aztán elültettem őket, az "én kis drágáimat" (ahogy Julika nevezi a saját kis növénykéit) és naponta lestem, hogy " Na, mi lesz? Nő, nem nő?" És tessék: egyszer csak elkezdtek erősödni, magasodni. Most ott tartunk, hogy már látom, az én "ágyásaim" túl kicsi kapacitásúak ennyi palántának, így most "kényszervágunk": naponta, kétnaponta kiveszek egyet, hogy a többieknek legyen elég helye. Nem tudom, mikor van a jégsaláta igazi szüreti ideje, de már most is elég kövérek, levelei fényes levelei csak úgy ropognak és majd kicsattannak az egészségtől. Biztos a párás levegő teszi... Szóval, igazán büszke vagyok az első termésemre! Közben helyet szorítottunk pár lóbabnak is, amik terveim szerint az erkélyrácsra futnak majd fel, szóval, ha kifogyunk a salátából, jöhet a bab! Az időjárásnak köszönhetően már most akkora a levelük mint egy kisebb lapulevél. Ezek után kíváncsi vagyok, a babok mekkorák lesznek! Lehet, hogy miénk lesz az igazi égigérő paszuly?

Nem tudjátok véletlenül augusztus (végén) mit érdemes ládába ültetni még, hogy ősszel szüretelni tudjam?

MÉH VESZÉLY!!

Hát én úgy vagyok a a méhekkel, mint Julika az állatokkal: "megszerettem őket!" És nem csak azért, mert imádjuk a mézet és rengeteg fogy nálunk belőle, hanem azért is, mert szeretni kell őket, hogy ne pusztuljanak végleg ki. Ugye milyen furcsa? A méhek, akik az életünk része, akik ugyanúgy hozzátartoznak a tavaszhoz vagy a nyárhoz mint a legyek és a szúnyogok, ha így haladunk tovább eltűnnek a világról. Pedig már az egyiptomi fáraók sírjában is, sőt krétakori leletekben is találtak mézet, tehát ismerete, szeretete, használata egyáltalán nem újkeletű dolog. Nem csoda, hiszen egy valóságos csodaszer! Amellett hogy édesít, egy sor egészségügyi problémát is orvosol az az étvágytalanságtól, a légúti fertőzéseken, a nehezen gyógyuló sebeken át, a bőrszárazságig vagy akár a bélhurutig. Nem csoda, hogy egy külön "tudományág" is foglalkozik jótékony hatásaival. Ezt "Apiterápia"-nak hívjuk, a háziméhek latin, "Apis mellifera" neve után. Én bevallom, most hallottam erről először, de nem csodálkozom, hogy ilyen is van.
Viszont a 2. világháború óta tartó nagyüzemi mezőgazdasági termelés és az ezzel járó vegyszerezés nem csak a kártevőket, hanem sajnos a hasznos rovarokat is veszélyezteti, a méheket, a darazsakat de éppen a pillangókat is (és közvetlenül a belőlük táplálkozó madarakat, pl. a fecskét, is és az őket fogyasztó egyéb állatokat is. Mivel minden, mindennel összefügg, így elképzelhető, hogy milyen láncreakció indulhat el. Sőt, sajnos már el is indult...). A mezőgazdasági termények egyharmadának (!) beporzását méhek végzik el. Nélkülük nincsenek gyümölcsök. Gyümölcsök nélkül nincsenek magok (és almáspite,  lekvár és  gyümölcstorta sem), magok nélkül pedig nincsen  élelem sem az állatok sem pedig az emberek számára.
Ugye milyen fontos feladatot látnak el ezek a kis méhecskék, akik átlagosan mindössze 40 napot élnek? Ezalatt a rövidke, de igen jól időzített élet során, nem csinálnak egyebet (na, jó, az ún. dolgozók), mint ki-be repülnek a kaptárból (van olyan faj, amely első tavaszi kirepülését egyes fűzfa-faj virágbaborulásának elő napjára teszi. Hogy honnan tudja?!), persze nem "csak úgy" vaktában, hanem a felderítőik pontos útmutatása alapján. Hát nem elképesztő? Egy kiló méz előállításához 50 millió kirepülésre van szükség. Ez nálunk egy kétheti mennyiség...  És mégis ugye milyen könnyen csapjuk agyon a berepülő méhet, vagy fújjuk le rovarirtóval ahelyett hogy kitessékelnénk a szabadba? Pedig gyakorlatilag az életünk függ tőlük. Nem csak az, hogy nélkülük nincs méz és méz nélkül nincs mézeskalács, de vajas-mézes kenyér sem, mert mondhatjuk, hogy "na és?", de ez nem ilyen egyszerű... Így én itt mindenkit arra buzdítok, hogy igenis tanulja meg szeretni a méheket, vagy ha nem is megy, legalább amikor berepül hozzá a lakásba egy, inkább hajtsa ki a természetbe (de ne úgy, hogy közben összenyomja a konyharuhával), vissza az övéihez, hogy hadd folytathassa áldásos kis életét. Mert ahogy -állítólag- Einstein is megfogalmazta (és nem tegnap):

"Ha a méhek eltűnnek, az emberi fajnak négy éve van hátra a kipusztulásig."

 (Biztos vagyok benne, hogy rengeteg forrás található az interneten is, én "csak" ezekre hagyatkoztam, de már belőlük is rengeteget tanultam.)

Forrás itt és itt


És Ti? Titeket  mi foglalkoztat mostanában?