KLÍMA VÁLTOZÁS

Nem követtem a magyar sajtót az utóbbi napokban, nem tudom, hogy megjelent-e egyáltalán, de mi itt az elmúlt két hétben szó szerint együtt éltünk a Klíma konfenerciával. Eredetileg Fidzsi szigetére tervezték, de az a 25 000 résztvevő, aki ma is itt van, nem fért oda be, ezért Bonnra esett a választás, és ezért ezt a klíma csúcsot "mini Fidzsinek" is nevezik.

Na, Fidzsi szigete most ide költözött mellénk, a Parkba, ugyanis ide építették fel a központi épületeket. Az "épületek" sátrakat jelentenek, amin már augusztus óta dolgoztak és riogattak már jó előre, hogy majd novemberben, a konferencia idején,  milyen forgalmi helyzet lesz, hogy készüljünk fel a legrosszabbra. Már az én fejemben is ott volt a menekülési útvonal, hogy ha minden kötél szakad, majd komppal járunk át a túlpartra az iskolába, de azt kell mondjam, le a kalappal a szervezés előtt! Azt a rengeteg embert olyan flottul szállítják az egyes helyszínek között, hogy nem is érzékelünk az egészből semmit, pedig pontosan azon az útvonalon közlekednek, ahol én is napjában többször. Sőt, még jobb is a helyzet mint amúgy! Vannak shuttle buszok, ingyenes biciklik, "dotto vonat" szerűségek, személyautók és mikrobuszok. Még mikor a héten a Merkel asszony vagy a francia miniszterelnök itt jártak, még az sem okozott fennakadást. Biztosan biciklivel mentek a parkon át A-ból B-be :)))! Ezen felül rengeteg rendőr figyel a biztonságunkra: mikrobuszból, gyalog, lóháton, mini és "rendes" rendőrautókból pásztázzák a vidéket és felügyelik a rendet.

A ráérőket, ill. a az egyszerű bonni népet pedig egy mini karácsonyi vásár (italkimérés) szórakoztatja, óriáskerékkel, ringlisspíllel és hamisítatlan német slágerekkel (ez állítólag Fidzsi külön kérése volt. Nem a slágerek, hanem am blokk.)

És hogy ez az egész mennyire környezetbarát? Hááát.... csak annyira, amennyire a feltúrt Park, a benne élő állatokkal, az olajjal fűtött sátrakkal, az állandó cirkuláció a fent említett közlekedési eszközökkel (bár legtöbbjük árammal üzemeltetett), a járó motorú mikrobuszokban melegedő rendőrökkel és az állandó nyüzsgés mellett ez lehet. Nem hiszem. hogy ez a 25 000 (valószínűleg javarészt repülővel érkező) résztvevő tudná a világot megváltani és tenni a klímaváltozás ellen, de elmondhatják, hogy legalább megpróbálták. Számunkra, laikusok számára, mindenesetre volt két kulturálisan színes hetünk ebben az inkább szürke- esős novemberben... 

A sátortábor

Horgolt tipi - mint kísérő modern művészeti alkotás. Sajnos semmiféle magyarázatot nem találtunk rá...

A jegesmedve szimbólumához talán nem kell magyarázatot fűzni....

LANDLUST

Itt Németországban számos magazin szól a vidéki élet romantikájáról. Vannak csak a kertről, vannak csak a vidéki konyháról, vannak csak barkácsötletekről szóló kiadványok, de vannak átfogó művek is, amik mindhárom területet egyszerre érintik. A közös bennük, hogy a városból elvágyódó emberek éhségét elégítsék ki csupa gyönyörű -napos- fotón keresztül. Egyik sem mutatja be a falusi élet árnyoldalait, amikor térdig a sárban, a zuhogó esőben kell a földön dolgoznod, különben oda a termés és vele együtt az éves bevételed. Nem tudom hány valóban vidéken élő ember lapozgatja ezeket a magazinokat, de talán nem ők a célközönség, hanem én, aki csak vágyakozik, aztán marad a fenekén, ott ahol van, ill. próbál egy kis hangulatot becsempészni a városi mindennapokba, úgy, hogy kertje van, de az is az erkélyen, imádja a bioboltokat, a heti piacokat és a kistermelőket, a kirakodó vásárokat, szeret maga sütni, főzni és néha elutazni a valódi vidékre. 

Már nem is tudom, melyik utazásunk töltött fel ennyire, mint ez a mostani a Fekete erdőbe. Talán nyáron, Korzikán éreztem azt, amit most is: hogy de jó itt! Mert a globalizáció még valahol keretek között tartott, hogy úton-útfélen "alma eladó", "krumpli eladó", "pálinka eladó" táblákba futsz, hogy a házak előtt állnak a tökök halomban és a kitett perselybe várják (és kapják) az árát, hogy a  helyi pék büszke rá, hogy ő még kézzel készített kenyeret árul, hogy a helyi étterem helyi és szezonális étlapot kínál a sütőtöklevestől, a gombás szarvasraguig. Szeretem...

A japánoknak van egy szavuk, »Shinrin Yoku«, ami valami olyasmit jelent, hogy "megmártózást az erdőben". Ezt nem úgy kell elképzelni , hogy keresni kell egy hegyi tavat, patakot vagy akár pocsolyát és ott fürdeni, hanem elég kimenni a közeli erdőbe és ott nagyokat szippantva sétálni egyet. Túlhajszolt embereknek írják fel, mert az erdő illata, ami a tiszta levegőből, az avarból és abból az illat keverékéből áll össze, amivel a fák egymással kommunikálnak (bizony, tudják egymást figyelmeztetni ha kórokozó támad), vérnyomás-csökkentő, rákmegelőző, "kisimító" hatása van, amit egy rövidke erdei séta után is érezhetünk már magunk is. Hát én éreztem egész idő alatt míg Sasbachwalden körüli erdőkben kószáltunk (hiúzt keresve) vagy Freiburgban, de akár, amikor Strassburgban kalandoztunk. E két utóbbiban látja az ember (ismét), hogy milyen szépek lehettek a német városok a Háború előtt, mielőtt aztán kaptak a nyakukba sok mindent. Azok a csipkék és hullámok és színek és hangulatok, amit már csak egy jóféle helyi "spätzle" vagy "flammkuchen" egészíthet ki...! Hát, ez is tetszett..

Ezalatt a pár nap alatt , folyamatosan úgy éreztem magamat mintha a fent említett magazinok oldalai elevenedettek volna meg és én ezen díszletek között sétálgatnék nagy lelki nyugalommal és széles vigyorral az arcomon...