ADVENT BONNBAN

Említettem, hogy mesélek még a bonni adventről is. Itt a csillogás-villogás már advent első hétvégéjén megkezdődött és mind a  mai napig tart. Van csiricsáré karácsonyi vásár a főtéren, bóvlis és kevésbé bóvlis árusítóhelyekkel, de forralatborosból és egyéb gasztronómia élményt nyújto sátorból is akad bőven. Érdekesség, hogy belebotlottam egy "Ungarische Spezialitet"-teket (Szegediner Goulasch-t, pl.), ill. egy kifejezetten lángost kínáló bodegába is. Nem kóstoltam egyiket sem, mint ahogy ezidáig a forraltbor is kimaradt, mert legtöbbször délelőtt járok arra (Borkáért menet) Julikával az oldalamon, és egyfelől hogy néz az ki, hogy  az anyuka ott poharazgat, másfelől meg még előttem az egész délután a gyerekekkel, ami azért jelentős visszatartó erővel bír. Na, de akad még jégpálya "Jungle bells"-el a hangosbemondóból, meg óriáskerék és ringlisspíl meg éneklő szarvasok a háztatőn - szóval vehetünk magunknak pénzért karácsonyi hangulatot. És a nép vesz és tolong. Hétköznap délelőtt még nem annyira mint hétvégén bármikor. És ez csak egy a környék számos karácsonyi vásárából, ami lehet bármilyen csillogós-villogós, mégiscsak a pénzlehúzásról szól. És bármennyire is tisztában vagyunk ezzel és bármennyire émelyítőnek is találjuk és bármennyire is viszolygunk tőle, hogy az Ünnep a vásárlásról szól, mégis ez is hozzátartozik most már a karácsonyi hangolódáshoz és ha lelkünk mélyére nézünk, talán még tetszik is a gyermeki énünknek ez a csiricsáré sokadalom. Főleg, hogy itt hó is van hozzá!

Node, ha valaki mást keres, az talál azért mást is. Múl hét végén, amikoris gyerekkori (ie. középiskolai) barátném járt nálunk vizitben, eljutottunk Siegburga, ami középkori hangulatú adventi vásáráról híres. Minden nap 11-kor hivatalosan is megnyílik a vásár kapuja és este 8-kor bezárul. Közte pedig valóságos középkori forgatag várja a népet. Az árusok is korhű viseletbe vannak öltözve, s aki jól ért németül, az azt is érti, hogy esetenként a nyelvezetük is korhű.

Kínálnak az orrunk előtt,  kemencében sült cipókat, sajtot, csingilingi hangszereket, cserepet... miegymást. Ott is van körhinta a gyerekeknek, de a játékok rajta fából készültek és nem gép hajtja, hanem erős kezű, vállakozo szellemű apukák. Juli persze felült, így Rudit is kapacitálták, de szerencséjére addig vacilált, mig "betelt a pozíció". 

De figyelhettük, amint egy kovácsmester éppen egy vas-koronán dolgozott, vagy egy esztergályos kézi erővel eszergált. Emellett akadt szerencsejáték is az arra vállakozóknak: meg kellet tippelni, hogy az egér melyik faházba fut be. Ha eltaláltad, nyerhettél akár egy fakanalat is!  És persze fellépett egy vándorkomédiás lélegzetelállító (na, jó ez túlzás, de mindenképpen szórakoztató) zsonglőr számával. Aztán török turbánosok kínálták az "ezeregyéjszaka minden kincsét"  és a füvesemberek minden nyavalyát gyógyító teákat és gyógyfüveket hoztak a vásárba. Nagyon izgalmas volt!

És ez is egy karácsonyi vásár. Persze ez is pénzlehúzó, nyílván, hisz ez a dolga, de se nem piros, se nem arany, és mégis valahogy ezerszer nagyobb lelke van mint a többinek itt összesen. Szép... Ajánlom mindenkinek, aki adventben egyszer errefelé jár.

Ma hallom, hogy Juli egy ruhacsipesszel "telefonál": "Hallo, most el kell mennünk Cicával Magyarországra..." :)

ADVENTKOR

Adventkor én azt szeretem a legjobban, hogy lehet kézművezni meg sütni meg gyertyát gyújtani, és bár mindezt mi máskor is megtesszük, most valahogy az egész hangulat olyan bensőséges, kuckós.

A gyertyát most már Borka gyújthatja, ez az ő feladata, cseréli is őket ha kell, persze csak akkor, ha mi is ott vagyunk. Vettünk extra hosszú (DM-es) gyertyagyújtó gyufát, úgyhogy baj nem lehet belőle (ezt a nagymamák megnyugtatására mondom csak...), bár már Juliék is készítettek a kisoviban olyan karácsonyfadíszt amihez viaszt kellet csepegtetni süteményszaggató formába (mondom, hogy bátor az óvónéni...). Azóta már Borka is csinált vagy 20 díszt ezzel a technikával. Nagyon élvezték, aztán feltettük őket (a díszeket, nem a gyerekeket) a szobafenyőnkre, ami otthonról követett minket ide idegenbe. Soha ilyen jó dolga nem volt még (mármint, hogy teljes pompájában álldogálhat, nem azért mert 1500 Km-t zötyöghetett egy furgonban). Ez a félnapos ovi előnye, hogy délután van idő ilyesmire. Ha este érnénk haza, már biztosan nem ülnénk neki semminek. Így már advent első vasárnapján elkezdtük gyártani a díszeket, úgyhogy mostanra már van jó sok. Nem csak a fenyőre jutott de az ablakokba is. Borka nagyon élvezi az ilyesféle szöszmötölést és  már nagyon jó ötletei is vannak. Szerencsére már Juli is ideül hozzánk, sőt, gyakran ő kéri, hogy csináljuk valamit. Ezt én egy az egyben a kisovinak tudom be, hogy ott aztán mindig csinálnak valamit, mondom, sokszor elég merész dolgokat is, mint a gyertyacsepegetés. Aztán van, hogy az ottani ötletet hazahozzuk és Borka is remekül elszórakozik vele. Ezért van már annyi mécsesünk dunsztosüvegből (pontosan 6db.), hogy Rudi már száműzte őket az ebédlő asztalról, mert egész egyszerűen már nem fértük el tőlük. De hát úgy szeretik csinálni! (Jött helyettük az adventi koszorú... Most attól nem férünk el. Kicsi az asztal...) Aztán vagdostunk már hópelyheket papírból, meg fűztünk papír-girlandot is, csak ez mindig rengeteg söpörnivalóval meg ragaccsal jár (többnyire nekem). No, de valamit valamiért! Még a hét minden napjára szinte van egy ötlet a tarsolyomban (ma pl. lehet hogy még készítünk egy pár csipesz angyalt tortapapír  segítségével - ha nem megyük ki szánkózni inkább, vagy nem sütünk Mikulás csokis sütit), amiket itt-ott felcsipegettem és ha valakit érdekel, akkor szívesen megosztom vele e-mailben. (Rengeteg ötlet található itt: http://themagiconions.blogspot.com/)

 De azért akárhogy is, egy kicsit furcsa hogy a készülődés itt van, de az Ünnep maga otthon ér minket...  (ha még belefér az időmbe, feltétlen mesélek majd még a bonni adventről is, mert érdemes...)

Borka kis Jézusa az adventi koszorúban kapott helyet

Csillagok

Az ablakdíszeink, jobbról egy csepegtetett viasz rókával

Mécsesek

MÉZES

Elkészült az első adag mézeskalács! Eredetileg nem terveztem többet, de miután szombat óta gyakorlatilag az utolsó morzsáig elfogyott mind, azt hiszem nekiugrunk egy újabb adagnak, ami talán kitart a hazautazásunkig (dec. 19). Bár biztos vagyok benne, hogy az már egy amolyan a kényszer szülte "másodvonalas" sütés lesz itthon a lányokkal és nem olyan jó hangulatú, mint ez volt baráti körben, forraltborozgatás közben. Igaz, a gyerekek (mind az 5) a startpisztoly eldördülését követő kb. 30 perc alatt kiszaggattak, kidíszítettek vagy két tepsinyit, amikor is azt hittük, pillanatok alatt megleszünk a sütéssel, de aztán, ahogy jött a lelkesedés úgy ment is és végül is, mint rendesen, az anyukák most is magukra maradtak a tésztával, a díszekkel, mindennel. Szerencsére az apukák és a forralt bor maradt társaságnak, így remekül szórakoztunk. A gyerekek meg eltűntek a gyerekszoba mélyén és vagy 2 órán át nem is láttuk őket. Hogy mit játszottak? Az nem nagyon derült ki, de Borka azt mondta "olyan jót, hogy legközelebb is ezt játszák majd". Az biztos, hogy kellett hozzá egy jó vaskos Képes Biblia... Hmm.... 

TÉL VAN

Itt a tél. Esett a hó. Jó sokat. Így vettünk szánkót és szánkóztunk. Jó sokat.

Nevettünk is. Jó sokat.

Jól kifagytunk, aztán hazamentünk.

 Megyünk máskor is. Mert a hó egyre csak esik...

NARANCSOS CSOKITORTA

Tegnap valamiért nem sikerült az utolsó képek alá még beírnom a torta receptjét, hát most egy külön bejegyzést szentelek neki (hátha valakinek egyszer SOS szüksége lenne egy csokitorta receptre). De tulajdonképpen csak egy az egyben bemásolom ide azt a receptet, amit én is egy kedves barátnémtól kaptam és változtatás nélkül követtem. Tehát:

ami kell hozzá:

1 nagyobb narancs

175g puha margarin

175g porcukor

3 közepes méretű tojás

2 evk kakaópor

2 evk meleg víz

200g teljes kiőrlésű liszt

5 evk joghurt

1 kiskanál sütőpor

20 cm forma (ami legalább 7 cm mély)

A narancsnak lereszeled a héját, kifacsarod a levét.A margarint habosra kikevered, beleszórod a cukrot és a narancs héját (a levét NE!), majd jól kikevered tovább. A tojásokat másik tálban kissé felvered (az egész tojásokat) és a margarinos narancsos masszához adod folyamatos keverés közben.A kakaóport 3. tányérban a vízzel csomómentesre kevered, ez is megy az immár tojásos-narancsos margarin masszához.

A lisztet 4. tálban a sütőporral elkevered, belekanalazod a joghurt felét, hozzáadod a tojásos-narancsos-margarinos-kakaós masszához, és végül ebbe jön a narancs leve.

A tortaformába  (kivajazott lisztezett vagy zsírpapírozott) beleöntöd, kb 1 órán át sütöd,.

Ha "ruganyos" egy óra múlva, rácson hagyod kihűlni, ha túl lágy, viszateszed még kb 10 percre.

Azon felül, hogy rengeteg mosogatnivalóval jár, a tészta tényleg egyszerű. Most pedig jöjjön a narancsos csokikrém:

Ehhez szükség lesz:

2 tojás

10 dkg kristálycukor

5 dkg narancsos csoki

1 ek. kakaópor

1 narancs héja

10 dkg puha vaj

1. a tojásokat és a cukrot gőz felett sűrűre főzzük...

2. ehhez hozzáadjuk az olvasztott csokit, a kakaóport és a narancshéjat...

3. majd besűrítjük a vajjal...

... és kész is. Ha elég magasra sikerül a tészta, akkor félbevágjuk és megkenjük a krémmel. Ha nem, akkor a tetejére tesszük (bár most olvastam, hogy kifejezetten a "holland kakaópor" -ami ugye egy fogalom- felelős azért, ha a tészta nem jön fel eléggé, mert az valahogy egy olyan eljáráson megy keresztül, amitől amúgy az állagát és a sötét színét kapja, hogy később nem tud a sütőporral olyan jól kölcsönhatásba lépni, hogy az ahított eredményt kapjuk).

Hétfőn délben születésnapi buliba voltunk hivatalosak. Mármint Juli, Borka és én, mivel Rudi ugye dolgozott.  A szemben lakó kislány első születésnapját ünnepeltük. Rajtunk kívűl más nem volt hivatalos (ki ér rá hétfőn ebédidőben?!) így mi voltunk az "ünneplő tömeg". Ling xia, a mama, finomabbnál-finomabb kínai fogásokat készített, mi pedig vittük a tortát. A legérdekesebb étel Coca Cola-s pácban érlelt csirkecomb volt (sokkal jobb mint gondolnátok!), de volt ott rákkal töltött gombafej, hal gombócok ropogós kenyér burokban, tavaszi tekercs, no és persze rizs és lett volna még húsleves is ha nem a desszert után jut eszébe, hogy az is van, de ekkor már mind "tele voltunk mint a duda" (ahogy Julika mondaná).

 A tortát előző délután együtt készítettük náluk, mivel Kínában az édesség mint olyan, nem annyira kulcsfontosságú mint a világnak egyéb felein, így nem is

tudnak sütni. Ezért mikor megérkezett a meghívás, felajánlottam, hogy süssük meg együtt, így ő is megtanulhatja a kakaós piskóta fortélyait, ami később aztán egy igazi Jolly Joker lehet. Mert azt készítettünk (köszi Jutka a receptet!) narancsos csokikrémmel. Akinek már vot "szerencséje" az én tortáimhoz, az tudja, hogy valahol mindig félre szoktak csúszni (hol a tészta, hol a krém...). Izgultam is itt is egy kicsit, de szerencsére azon felül. hogy nem lett elég magas és a krémet nem közé hanem a tetejére kellett kenni, büszkén állíthatom, hogy nem vallottunk szégyent! A tetejére még rózsazsín cukor rózsák, ill. zöld levelek is kerültek, egy hamisíthatatlan  születésnapi tortával sikerült kirukkolnunk. Szép is lett, finom is lett.

Amúgy a buli maga nagyon "csajos" volt, a rózsaszín Hello Kitty-s terítékkel, a lufikkal, papírkoronákkal és trombitákkal. Talán ez utóbbiak jelentették Julinak és Borkának az ünnep fénypontját, mert vagy hármat-hármat is "elfogyasztottak" (ha túl sok nyál megy bele, akkor szétázik a papír és már nem sípol). No és a gázos lufik, amiből egyet-egyet haza is hozhattak! És miután a vendégek is kaptak ajándékot az ünnepelttől (egy kis játéklábost, ill. egy sodrófát), biztos vagyok benne, hogy a kislány második születésnapját is szívesen megünnepli majd Borka is Juli is (és én is...) 



Így mulat a magyar




Az ünnepelt és "A" torta



ELSŐ HÓ

Nyáron a teraszon ülve, és a papagájokat figyelve, nehezen tudtam még elképzelni, hogy a tél is itt ér minket (és a papagájokat...) És tessék! Leesett az első hó! Jól meglepődtünk, no nem mintha ezzel nem lehetne így november vége felé számolni, csak éppen Németország egyéb területeivel szemben, ide még nem mondtak havat. Erre péntek reggel arra ébredünk, hogy már esett vagy 10 cm és továbbra is nagy pelyhekben hullik. A gyerekek sikítoztak örömükben és végre volt egy reggel, amikor Borkát sem kellet noszogatni hogy öltözzön már és induljon az oviba, mert pillanatok alatt elkészült és már spurizott is ki. Hazafelé aztán még a ház előtt megépítettük az egész családot hóemberekből (köszönjük neked, Bartos Erika...), de sajnos csak Borkát tudtam lefényképezni, mert aztán lemerült a gép. Látjátok a két copfot és a rózsákat a hajában? Hiába, az ördög a részletekben... Vicces. Készült még Juli hóember és Anya hóember és egy nagyobbacska Apa ("Anya ezt most nagyon nagyra kell csinalni, mert ez lesz Apa!" ... Hmmm....). Itt az egész környéken gombamódra szaporodtak a hóemberek, volt közöttük egy igazán nagy, vagy 2 méter magas is. A "világlátottak" azt mondják, itt elég ritka a havazás, tehát jól meg kell becsülni, amikor esik. Hát, nálunk meg van. Borka egyedül is kimegy, még akár korom sötétben is csak hogy jegeket gyűjthessen és hógolyókat hordhasson be a mélyhűtőbe. Hmmm... De hagyom, majd egy óvatlan pillanatban kidobom, mert Borkától ez is igazán nagy hőstettnek számít, hogy egyedül kimegy az udvarra, nemhogy még sötétben! (aki ismeri, tudja miről beszélek...) 

(A papagájokról csak annyit, hogy tényleg itt vannak és ugyanúgy csapatokban járnak mint nyáron, csak most a csupasz hátter mögött jobban észrevenni őket és jobban is mutatnak. Hogy mit esznek? Rudi látni vélte őket egy madáreteteőben "bogarászni".)

Juliék ma a kisovival a Rajnához kirándultak. Nagyon bölcsen az óvonéni két "ballawagen"-nel (nagyon hasznos kis kézikocsi a megfáradt gyerekek, ill. cuccaik cipelésére) indult neki. Általában egyet hoz, ha a messzib játszótérre mennek és áltlában csak Juli ül benne (nem valami nagy büszkeség, hogy minden gyerek tud gyalogolni csak éppen ő nem, de mit csinaljunk?!), de most több minden miatt is szüsége volt rá: egyfelől vitte a grill-felszerelést (!!!), másfelől meg húzta hazafelé a hullafáradt kölyköket. A Rajna az ovitól kb. 1 km távolsára fekszik, ami felnőtteknek nem sok, de gyerekeknek azért egy jó kis séta. Ott aztán tüzet raktak, a gyerekek hordák rá a botokat, majd krumplit és kolbászt sütöttek. Hihetetlen élmény volt a gyerekek számára, de Rebeka is, saját elmondása szerint, nagyon élvezte.

Nagyon szerencsésnek érzem magunkat miatta (is), mert mindamellet, hogy nagyon kedves, nagy hangsúlyt fektet a művészeti nevelésre (eredetileg rajszakos általános iskolai tanár) és időnként bevállal olyan "hajmeresztő" kalandokat is mint  kirándulás a folyóhoz hét 2-3 évessel (jó, egy apuka is ment, mert egy szülőnek mindig ott kell maradnia segítségképpen). Nagyon jó volt látni, amikor délben jöttek a kipirult (ma van eddig a leghidegebb), "kecsupos" szájú, sültkolbász szagú, füstös kis manócskák hazafelé.   Be is iratkoztunk már a januári "szemeszterre" is, ami egészen nyárig tart majd. Már kíváncsian várom, hogy akkorra miket tartogat még!

MÁRTON-NAP

Régen volt az Egri Jánosnak egy műsora, amiben képrészletekből kellet kitalálni, hogy mi is az valójában és hangszórókat, ill. főnyereményként egy színes Tv-t lehetett nyerni. Emlékeztek? (Na, jó a fiatalabb olvasók bozonyára nem, de az idősebbek talán...) Nos, én színes Tv-t nem tudok felajánlani, bár lehet hogy otthon lenne egy-két hangszóró elfekvőben, így inkább elárulom, hogy ez az a halom pontosan 8 cm hosszúságú kifli, amit Borkáék Márton-napi ünnepségére sütöttem. Előre megadott recept, előre megadott paraméterek. Jó sok lett és ez csak a teljes adag egyharmada, mivel hárman dolgoztunk össze!

 Az egész hét a lámpás felvonulások jegyében telt. Szt. Márton, mielőtt szent lett, római katona volt, aki a legenda szerint egy nap az út mellett egy ázó-fázó koldusba botlott. Ahogy megpillantotta, köpenyét gondolkodás nélkül ketté hasította és a felét odaadta a földön ülő embernek. Aznap éjjel Jézus megjelent álmában, amit ő égi jelnek vett és otthagyva a légiót beállt szerzetesenek. Később, ha jól tudom, püspök is lett. November 11-n, Szent Márton napján az "adás"-t, adományozást is ünnepeljük. Emellett az évnek ebben a szakában "elsötétül a világ", egyre rövidebbek a napok, egyre inkább magunkba fordulunk, szó szerint és átvitt értelemben is, és lámpást gyújtunk az otthonunkban és a lelkünkben is. Ezért (?) a lámpás felvonulások sora. (Hogy a liba hogyan jön ide, azt sajnos nem tudom.) A világnak ezen a részén, ennek igen nagy hagyománya van. A "Martinszug"-ok már múlt héten elkezdődtek a különböző városrészekben, aztán volt egy központi, 90 éves hagyománnyal rendelkező is Bonn belvárosában, majd az iskolákban és az óvodákban is.

   Mi kedd este megnéztünk egyet Ippendorf városrészben, ahol a szitáló eső ellenére is több százan vonultak végig az utcákon, különféle formájú, stílusú, házilag készített lampionokkal. Itt maga Szt. Márton vezette az éneklő sort lóháton, ami Borkának külön élményt jelentett. A menet egy óriási tábortűzhöz vezetett, ahol eljátszották a koldusos történetet, majd még énekeltek egy kicsit és vegül mindenki ázottan, de lélekben gazdagodva hazament. Illetve a gyerekek még jártak házról-házra, bekopogtattak és énekeltek, cserébe édességet remélve az ottlakóktól. (Szt. Márton másnap még bement az iskolai osztályokba és óvodai csopoprtokba és emberke formájú kalácsot vitt a gyerekeknek.)   

Szerda este következett aztán Borkáék lámpás felvonlása az ovival a város feletti Venusbergen. A lampiont ők készítették és igen szép lett.  Ezen a napon szinte egész nap esett. Este is... Az igazat megvallva sem testem, sem lelkem nem kívánta, hogy a vízben, sárban sötétben gyalogoljak a sötét erdőben két gyerekkel (Rudi nem tudott jönni) meg két lampionnal, de mivel nem napolták el, így nem volt választásom ( a kiflik meg már amúgy is megvoltak). Szerencsére kaptunk kölcsön egy háti hordozót, így Juli páholyból nézhette végig az előadást (én meg vagy 20 kiló alatt roskadozva) és szerencsére úgy döntött hogy nem hozza el az ő lámpását (elég volt ő a nyakamban, nem hiányzott még egy ide-oda lengedező lámpás is), így valahogy tudtunk haladni. Az utat kis mécsesek jelölték, ezek vezettek a tábortűzhöz. Itt is énekeltek (már akik is ismerték a dalokat), majd körbejártak a kiflis kosarak és a puncsos (külön gyerek és felnőtt) termoszok. Hazafelére már kialudtak az ösvényt jelölő lámpások, így sajnos Borka végigzokogta az autóig az utat, attól tartva, hogy elveszünk és örökre ott maradunk az erdőben (ennek valószínűsége igen alacsony volt).

Tegnap pedig a mi kis telepünkön volt a lámpás felvonulás, már ha volt egyáltalán, mert ezúttal viharos erejű szél társult az amúgy is zuhogó esőhöz. Felvonulókat egyáltalán nem láttunk es énekelni sem jött senki hozzánk, pedig most jól felszerelkeztünk csokikkal, nem úgy mint Halloween-kor, amikor csapatostul jöttek hozzánk a gyerekek csak éppen édesség alig volt a háznál (na jó, legalábbis 100 gyereknek kevés...)

OTTHON

Szép lassan már kezdjük magunkat itthon érezni. Ez a bejegyzések számából is jól látható. Az első hónapban még szinte mindennap volt valami új, valami rácsodálkoznivaló, amiről érdemes (sőt muszáj!) volt írni. Aztán, amikor visszajöttünk a nyaralás után, már a "turista-érzés" elmúlt, az ember kezdte észrevenni, hogy azért itt sincs kolbászból a kerítés (és ezzel egyidejűleg, hogy otthon sem minden csak "fekete"). Akkor a kulturális különbségek inkább zavartak, még nem tudtam mosolyogni például azon, hogy rám szól a sofőr a buszon, hangosan  a mikorofonba, hogy fékezzem be (az amúgy már befékezett) babakocsit, vagy a hölgy az utcán ránk kiabált (!!), hogy leszünk szívesek nem a biciklisávban szedni a gesztenyét (ami amúgy meglehetősen széles volt, tehát ki is tudott minket kényelmesen kerülni)... meg effélék sokasága. Mire október elején hazamentünk, én már nem vágytam másra csak a jól megszokott otthoni közönyre (igaz, a szeptember extra nehéz volt az ovódai beszoktatással megfejelve). Aztán, amire 10 nap feltöltődés után visszatértünk, már mindezt megszoktam: hogy vonalasak, udvariasak, de nem kedvesek az emberek, hogy ami szabály az szabály. Most már tudom nagyjából, hogy mikor, mire lehet számítani, mikor, mit lehet elvárni. És most már nevetek azon, hogy az oviba a szerdai lámpás felvonulásra (Szt. Márton ünnepe) 8 cm hosszúságú kifliket kell sütni (se nem kisebbet, se nem nagyobbat) vagy, hogy azt, hogy Borka kis ovis barátnője mikor jöjjön el játszani, már-már hivatalos hangvételű e-mail-ben egyeztetjük az anyukával 2 hétre előre, holott minden nap személyesen is találkozunk. Azért örülök, hogy ezeket már inkább viccesnek találom...

Szereztem már barátnőt is (és ezzel együtt a gyerekeknek barátokat), akivel akár napi szinten lehet programozni. Ők is magyarok, Budapestről, és itt laknak nem messze tőlünk. Három gyerek van, a legkisebbel Juli együtt jár a "kisoviba". Ott találkoztunk először és azóta is sokszor (ők is egyedül vannak estig). Szerencsére a gyerekek is az első perctől kijönnek egymással, így mindenki jól szórakozik. Ők egy nyárral hamarabb jöttek mint mi és valószínűleg ugyanazon a nyáron megyünk majd mind haza. Összeköt a magyarságunk (hogy magyar-magyar családok vagyunk, tehát az apukák is magyarok), hogy egy cipőben járunk (mindannyian újak vagyunk itt, mélyebb kapcsolatok nélkül) és azon kívűl, hogy társaságot jelentünk egymás számára, mindig tudunk a hétköznapokra tippeket adni egymásnak, hogy hol van jó zöldséges vagy szép hús, vagy hol van klassz játszótér, esetleg turkáló. Ezek mind nem elhanyagolható apróságok (?), amik mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre otthonosabban mozogjunk ebben a választott új világban...

orgonasípok

MAASTRICHT

"Nemmondommeghányadik" születésnapomra külföldi utat kaptam Ruditól. Na, mielőtt leesik az állatok, hogy milyen gáláns férjem is van (amúgy az), elárulom, hogy Maastrichtban (Hollandia) tettünk egy rövid kirándulást a Nagy Nap alkalmából, ami nem több mint 100 Km ide.

 Reggel még esett az eső, de dél körülre már napsütést jósóltak, így reggeli után kényelmesen felkerekedtünk és egy jó óra alatt ott is voltunk (és amint látjátok, tényleg nem hogy csak elállt az eső, de szikrázó napsütés fogadott). Én már korábban jártam egyszer itt, de csak foltokban emlékeztem a városra, Rudinak meg csak a "Maastrichti Szerződés" ugrott be, így sok újat tudott mutatni.

Nagyon-nagyon kellemes napot töltöttünk el: sétáltunk, egy folyóparti kiskocsmában elköltöttük az ünnepi ebédet (Juli evett gulyást, Borka francia hagymalevest választott, én valami holland specialitást borjúból és Rudi pedig fürjet, de csak azért, mert egyikőnk sem értette az étlapról, hogy tulajdonképpen töltött fürj lesz - kicsit meglepő volt ahogy ott feküdt a tányéron égnek meredő lábakkal szegény), majd egy másikban kávéztunk és csak hagytuk, hogy hasson ránk a hely szelleme. Hát, hatott! Nagyon jól esett a lelkünknek a német vonalasság után egy kis hollandos bohémság a rengeteg biciklivel, a könyvesbolttá alakított templommal, a pirospozsgás, kócos emberekkel és házaikkal amikből süt, ogy neki bizony lelkük van.

Szerencsére Bonn pont három ország, Hollandia, Belgium és Luxemburg "határán" fekszik, így pár óra vezetéssel könnyedén elérhető bármelyikük. Azt tervezzük, hogy amíg itt vagyunk feltétlen felfedezzük mindegyiket. Rudi születesénapját talán Belgiumban ünnepeljük majd...

WALDORF ÓVODA, SANKT AGUSTIN

( 10 nap otthoni feltöltődés után, az elmúlt hét közepén visszaérkeztünk. Az itteni négy napot pihenéssel töltöttük, ezért a csend, de tegnap aztán...)

...megnéztük  a közeli Sankt Agustinban működö Waldor óvodát és csodát láttunk! Lássatok Ti is!

Évszakasztal

A 3 éven aluli (!) gyerekek hálószobája

babasarok

Csoportszoba (részlet)

Csoportszoba másik szögből, középen a fiúk munkapadjával

Mászóka

Fürdő

Tegnap delelőtt tartották ugyanis az éves "Őszi bazárt", amikor is kiárusítják a helyi kézimunka kör termékeit, ezáltal -feltehetőleg- nem kis pénzzel gyarapítva az intézmény működési alapját (már csak ha az árakból indulok ki...). Mivel az épületet (amit direkt waldorf (!!) óvodának építettek ezelött jópár évvel szülői kezdeményezésre, önkormányzati támogatással) a megnövekedett igények miatt idén nyáron kibővítették, a bazár program köré még kerítettek egy hivatalos méltatást, egy bejárási lehetőséget, gyerekprogramokat, no és természetesen "cafeteriat" is kávéval és sütikkel (itt enélkül nincsen program...). Én mindezidáig nem tudtam megemészeteni azt a sok szépet, amit láthattunk... 

ELTERNCAFÉ

Tegnap délután Borka ovijában családi programon jártunk. Az itteni Óvodaszék (a Waldorf ovikat irányító szülői testület) szervezte "ElternCafe"-ban. Ez a kötetlen kávézás-sütizés alkalmat adott a régi- és az új családok számára a megismerkedésre. Mi nagyon jól szórakoztunk. A gyerekek többé-kevésbé elvoltak az udvaron, mi pedig tudtunk egy kicsit beszélgetni az anyukákkal és az apukákkal. Az kiderült, hogy Borkát egyfajta "csodabogárnak" tartják a gyerekek (a szó jó értelmében), mivel "olyan furcsa nyelven beszél, hogy egy mukkot sem lehet belőle érteni". Egy kislány otthon be is adta az anyukájának, hogy már az óvonéni is tud magyarul, mert ő hallotta, hogy Borkával így beszél. Bár megérkezett a csoportba Zolika is már, akinek az anyukája magyar és az apukája angol. Ő sem beszél németül, így tényleg most már a magyar a kisebbségi nyelv és előbb-utóbb tényleg meg kell tanulnia Frau S-nek egy pár szót ha boldogulni akar, főleg hogy, jövőre Julika is erősíti majd a csapatot :). Borkának Zolika szerintem kifejezetten jól jön, mert legalább valakivel szót ért és Zolikának is ugyanezért jól jön Borka. És nekem is jól jön, hogy ebédidőben ha mással nem, hát a magyar anyukákkal tudok két szót váltani (itt általában csendben várakoznak a szülők, majd megragadják a gyerekeküket és már mennek is. Olyan nagy kvaterkázás mint otthon fél 1-kor, sajnos itt nincs. Hiányzik is...)

Amúgy nagyon jó ötletnek tartottuk ezt a kis közös uzsonnázást, mert tényleg itt alkalom nyílt egy kicsit az ismerkedésre (a németekhez -tisztelet a kivételnek- elég nehéz közel kerülni. Aki barátkozik az vagy külföldi vagy élt külföldön és tudja, hogy az elején azért nem túl könnyű...) Szerintük ezt otthon is be lehetne vezetni (amennyiben olvassák az otthoni "illetékesek"...:)), mert tényleg könnyebb így mint reggel-délben rohanvást.

Persze a "puding próbája" ma jön, amikor is meglátjuk, hogy továbbra is csak álldogálunk a folyósón vagy esetleg váltunk-e két szót.

NÉMET

A német nyelv ragad. Mármint ránk. Tényleg úgy van, ahogy mondták, hogy "majd meglátjuk milyen könnyen megy!". Hát nekem azért olyan könnyen nem megy, de azért alakul. Olyan szavakat tudok szinte már készség szinten, amit otthon, azt hiszem, már nem vett volna be az agyam. Nem az olyanokra gondolok mint a "Flitterwoche" ami mézesheteket jelent, mert a hülye szavakat valahogy mindig könnyen megjegyeztem, hanem pl. "Lieferung" ami a "kézbesítés" német megfelelője. Az is igaz, hogy eddigi legnagyobb bevásárlásomat (3 pár gumicsizma) az amazon.de -n intéztem és ott gyakran találkoztam a "kézbesítés" szóval, de akkor is. Rudi nagyon tudatosan csinálja: ő mindig németül próbál boldogulni és a külföldi (ie. nem magyar és nem is német) kollégáival is sokszor németül beszél, igaz azt mondja, ez egy kicsit "vak vezet világtalant" helyzet. Én is igyekszem németül boldogulni, de ha "mélyül a víz" egy adott helyzetben, az agyam azonnal angolra vált át, sokszor anélkül, hogy észrevenném (érdekes, hogy soha nem magyarra). Meg van, hogy az anyukák, vagy a Julus óvonénije németül beszélnek hozzám, de én angolul válaszolok. Mert az agyam tudja, hogy úgy könnyebb, gyorsabb, flottabb, esetenként frappánsabb.  De (vagy pont ezért) nem rettenek meg, mert tudom, hogy így vagy úgy boldogulok. Szerencsére azért angolul a legtöbben tudnak. Az is azért jó, hogy a szupermareketeken kívűl rábukkantam kisebb zöldségesre, hentesre... stb. ahol kérni kell, sőt még beszélgetnek is az emberrel, így ilyen helyeken is tudok gyakorolni. Az értés amúgy már egészen jól megy. Jó, nem értek magasröptű tudományos előadásokat, de a mindennapi, konyhanyelvet egészen jól tudom követni. 

Borka is egyre jobban halad, bár ő észre sem veszi. Van, hogy azzal jön haza az oviból, hogy "anya, tudod, hogy mondják németül. hogy "almaszósz"? - 'Apfelmus' ", ami teljesen direkt és tudatos. De aztán volt már hogy kérdeztem, hogy az oviban is sokat rajzol-e, és azt mondta, hogy igen, de "hogyan mondjam azt, hogy rajzolni szeretnék, amikor a "malen" az 'festeni'? - és nem tőlünk tudja ezt, hanem felszedte magától. nem tudom, mennyire érthet már, de gondolom, hogy egyre jobban, mert alapvetően szeret menni az oviba és van hogy a kocsiban a rádióból is kihall szavakat. És hát amilyen kiejtéssel meg mondja őket! Az embernek (főleg ha nyelvtanár) komolyan könnybe lábad a szeme!   

Juli is felcsipegetett már ezt-azt. Tudja mondani, hogy "nein", "Guten Apetit!", "Gute Nacht!", "Hallo" és "Tschüss". Ő a nyelvtanulás indirekt módját választotta: az utóbbi napokban a Nils Holgersson-t csak és kizárólag németül hajlandó nézni. Szerintem nemsokára már németül mondja, hogy "Fogjátok be a csőrötöket ti ostoba jószágok!" :)

ITT VAN AZ ŐSZ...





Tegnap többeknek meséltem e-mailben,  hogy itt milyen gyönyörű az ősz és, hogy nem lehet betelni vele. Na, most ez mára teljesen elmúlt és pont úgy esik az eső mint ahogy hallom otthon is!

Azért az, hogy a gyerek kimennek az udvarra ha esik ha fúj, mert erőssé és ellenállóvá teszi őket, napsütéses meleg időben teljesen elfogadható számomra, sőt még tetszik is. De azért ma, amikor megláttam a csuromvizes Julit mint egy ázott verebet  a szakadó esőben felém szaladni, azért nem az volt az első gondolatom, hogy "Hurrá!" . Azt már látom, hogy sürgősen szüksége van egy jó minőségű gumicsizmára.


 Az esőkabát és az esőnadrág állták a sarat (szó szerint). 

 Azért megmutatom, hogy  TÉNYLEG mennyire gyönyörűek voltak az elmúlt napok és, hogy mennyire nem lehetett betelni vele. Nagyon remélem még vissza is tér a napsütés és nem ez az eső lesz már márciusig.





Ez az ovi utcája. Kétoldalt végig óriási gesztenyefák szegélyezik és a végén egy kastély áll (ezt majd később mutatom meg)

 



És a fákról potyognak a gesztenyék...



... amiket egyszerűen MUSZÁJ gyűjteni (haza már én cipelem persze...).



Ez a kedvenc fánk. Látjátok a szemét és az orrát?





Ez pedig már itt készült nálunk. Hihetetlenül színesek lettek a fák. Azt sem tartom kizártnak hogy az amerikaiak annak idején saját fákat telepítettek ide, hogy pont olyan legyen a táj mint New England-ben ősszel. Nagyságukat elnézve, körülbelül egyidősek lehetnek a házakkal, tehát még akár el is lehet képzelni, hogy így gondolkodtak...