#9 PÁSZTORJÁTÉK

 Azért az valahol hátborzongató egy élmény látni hogy az ember gyereke, aki 11 évvel ezelőtt még meg sem mert szólalni az iskolaérettségi felmérésen, most ott áll a színpadon és nem csak hogy áll, hanem egyedül énekel és a hangja, mint a karácsonyi csengő tölti be a teret. No és amikor a pásztorjáték után odajönnek a szülők, hogy "Atyaég'", na akkor persze repes a szív és hízik a máj :)

# 8 ISZTÁNBUL

Velem még sohasem fordult elő, hogy egy színházi darab annyira lenyűgözzön, hogy nem, hogy kétszer de  háromszor is megnézzek! Pedig az "Istanbul" c. zenés egyfelvonásossal pontosan ezt történt. Mindjárt el is mesélem, hogy miért...

Képzeljük el, hogy a 60s években Törökországban akkora gazdasági fellendülés van, hogy a munkaerőhiány csökkentése érdekében kénytelenek  NÉMET vendégmunkásokat hívni... Egy ismerős helyzet némi csavarral. Klaus Gruber is, hátra hagyva családot, feleséget, gyereket, szerencsét próbál a provinciális Bonnból a rekordsebességgel fejlődő, színes, nyüzsgő Istanbulba. Az ő küzdelmeit követhetjük végig, a nyelvi nehézségektől, a kultúrális különbségeken át, a magány és a kiszolgáltatottság érzésen át ("Próbált már valaha Gruber, Schmitz vagy Müller névvel lakást találni?!") addig, hogy a fia már felnőtt fejjel inkább töröknek vallja magát és bevallja, hogy soha sem értette, miért kell neki minden áldott nyarat csomagokon ülve, Európán keresztül bumlizva egy számára semmit nem jelentő Rajna parti német városban töltenie?

Sok-sok ember története, egy érzékenyító darab, de semmiképpen nem szomorú ám! Sokszor vicces és sokszor amolyan sírva-nevetős. Na és persze a zene! Harsány, ugyanakkor néha szívszaggató keleties török dallamok eredeti nyelven, német felirattal. Az énekek mellé pedig sok-sok tánc, a csupa türkiz, arany, narancs és piros kulisszák között. És ez a fergeteges bazári kavalkád aztán nem enged és muszáj mégegyszer és mégegyszer és talán még majd egyszer megnézni...

fotó: https://www.theater-bonn.de/de/magazin/istanbul

Nem is tudom mi fogott meg jobban, a mondanivaló vagy a keretek. Mert ez amellett,  hogy a sok németországi török vendég munkás élete és sorsa, tulajdonképpen bármelyik "határátkelőé" is. Éppenséggel én is lehetnék, a magam kettős életével... Nekem is megvannak a saját történeteim, amiken most utólag már én is nevetek (a kívűlálló talán már előbb is), de akkoriban azért egyáltalán nem találtam viccesnek (amikor pl. Borkát be kellet iratnom a napközibe és a tanárnő csak mondta, mondta, én meg annyit értettem, hogy ....blablablablabla FREITAGblablablablalblaFREITAGblablalabal... és akkor csak annyit tudtam, hogy "jó, majd valamit pénteken el kell intézzek" és csak bólogtatam hozzá, amikor a mellettem álló apuka megszánt és odasúgta a "Freitag az egy név." és a Herr Freitag-nál kell jelentkezni, de végül is mindegy, hogy melyik nap😂) És én is kettős életet élek: megtartva a magyarságomat, de már kiegészítve bizonyos német elemekkel. Karácsonykor például szeretjük mi is a szaloncukrot, de Szenteste már raclettezünk, ahogy itt sokan mások (aki nem, az a krumplis saláta+sültkolbász kombinációhoz nyúl, de senki nem süt-főz kifulladásig).  Aprósütit sütünk mi is, de nem a kötelező "butterplätzchen"-t és annak variációit, de talán csak amiatt, mert nem annyira izlenek. Mi jobb szeretjük a karakteres ízeket, a citromot, a csokit, a mézeskalácsfűszereseket és ebből ajándékozunk mi is a szívünknek kedveseknek (már ha marad persze,,,). Egyszer , maximum kétszer állunk neki, de se nem az utolsó pillanatban, ahogy otthon szokás, se nem pedig advent első vasárnapjára, ahogy itt látom. A kettő között, ahogy én is két kultúra között állok: egy kicsit itt és egy kicsit ott, de az én gyerekeim már valószínűleg idővel csak itt lesznek otthon, ahogy ők is egyre kevésbé értik, hogy miért kell nekik minden szünetet a magunk  "rajnaparti városában" tölteniük 😶

#7 AZ ADVENTI HETEKRE....

 ... több kávézás és vacsora jut, mint az év egészében összesen. Én is már voltam ezzel is azzal is, itt is és ott is, és most jött el a munkahelyi karácsonynak is az ideje. Ennek már sokéves hagyománya van, de a pandémia óta kerti mulatsággal, forraltborral, levessel, "Fladenbrot"-tal, gyertyafénnyel és tábortűzzel zárjuk az évet. Amolyan mini karácsonyi vásár hangulat van, ahogy a sötétben, a tűz körül toporgunk a dermesztő hidegben és szorongatjuk a bögréinket remélve, hogy azért 1 órát kibírnak a lábujjaink a fagyban, mielőtt aztán kellemes ünnepeket kívánva hazafelé nem vesszük az irányt. Ezt a már amúgy is karácsonyi filmbe illő meghitt hangulatot ezúttal aztán váratlan ajándékkal egészítette ki a természet: leesett az első hó! És amikor csak  áll az ember a sötétben, a hóban, a gyertyáfényben, a füst- és forralt bor illatos levegőben, akkor csak egyre tud gondolni: hogy lám,  igazán megérte kijönni a lakás melegéből, mert most is beigazolódott, hogy az élet tényleg a komfortzónán túl kezdődik: ott ahol fázik az arc, a láb és a kéz. Szép adventet mindenkinek!

# 6 A SZÍNEK DIADALA

 

A születésnapomra kapott fényképalbumban vettem igazán észre hogy ami a ruhatáramat illeti, a színek területén igencsak szűk mezsgyén mozgok: sötétkék pulóver (kabát, póló, fürdőruha... stb.), piros sál (kendő) és vmi fehér, ill. ezek kombinációja egy ruhadarabon belül. A sálat 20 éve vettem Londonban még és végigkísérte a házasságunkat és annak gyakorlatilag minden eseményét. Ha nem is veszem fel, akkor is velem van. Biztonságot ad.  A színek eme hármas egysége pedig az én abszolóút komfortzónám.  Ha biztosra akarok menni, akkor biztos, hogy ehhez nyúlok.

Mostanra viszont megérett bennem az érzés, hogy talán van e három színen kívűl is világ és ha igen, vajon melyek azok, amikkel nem nyúlok mellé és nem mutatnak még nyúzottabbnak, mint amilyen a hétköznapok darálójában amúgy is lesz az ember. Hát így keveredtem el egy színtanácsadóhoz, aki mindenféle varázslat és fondorlat útján kiderítette, hogy én bizony a színek tekintetében a "hideg tél" típushoz tartozom. Na ne a mai napra gondoljatok, ami hidegnek hideg ugyan és télnek is tél, de csupa sötétség, csontig hatoló nyirkosság a szürke minden árnyalatával keverve, hanem egy ropogós, nagyon friss, nagyon karcos, napsütéses napot kék éggel, szikrázó napsütéssel (egy amolyan "Blauhimmeltag"-ot)*. Ilyen háttér előtt pedig az élénk, "fényes" színek ragyognak méginkább. Magamtól sohasem nyúltam volna egy fukszia után például egy boltban sem, és tessék! most kiderül, hogy nem csak hogy nyugodtan, hanem egyenesen bátran! Persze (sötét) kékkel és fehérrel párosítva, mondjuk. Vagy eddig volt az az egy a fáradtrózsaszínnál csak egyetlen árnyalattal élénkebb rúzsom, sátosros ünnepekre. Erre kaptam egy "buzzin" árnyalatot helyette amivel tényleg olyan az arcom mintha állandó reflektorfényben lennék. És mi van a hármas egységemmel? Szerencsére kiderült hogy "A" piros sál nem csak jó (de csak óvatosan, mert nem minden piros egyformán jó ám!), de egyenesen iránytűként használható és a fehér és a sötétkék is maradhat. Micsoda megkönnyebbülés! Így legalább nem kerültem identitás válságba :)! Most, hogy már tudom, hogy  a narancsárga összes árnyalatának mennie kell, és ha legközelebb veszek valamit, bátran iduljak el  a püspöklilák, a rózsaszínek, a fura zöldek világa felé is és ne automatikusan a piroshoz nyúljak, mert van élet a vörös zónán is túl! Na, ezt még szoknom kell, de végül is miért is ne? 

*Zsuzsa Bánk: Weihnachtshaus

#5 SEMMI ÚJ A NAP ALATT

 

Igazából a bazárról akartam eredetileg beszámolni, mint a hét fénypontja (az is volt), csak éppen már az évek alatt sok helyen beszámoltam róla itt és itt  vagy például itt és őszintén szólva nem tudnék semmi újat mondani. Ami szép volt, az most is az, ami hangulatos, az most is az.... A különbség talán a 3 évvel ezelőtti állapotokhoz képest annyi (pandémia miatt most 2 bazár kimaradt), hogy a felsőtagozatban már kevesebb a szülői jelenlét. Már nem nekünk kell hol ide, hol oda 2-3 süteményt, ill. több nemzet ételét otthoni körülmények között előállítani, majd hol a "Großes Café"-ban, hol, az indiai étteremben, hol a gofri standon árustani is, kevés lehetőséget hagyva arra, hogy igazán élvezni tudjuk az adveni hangulatot is. Jó, idén is elkészültek a girlandok, a családonkénti 1 kg aprósütemény (a miénk igaz csak 875 gr-ra sikeredett, de hát na...) és a teamécsesek, de az árusítás és a vattacukor pörgetés már a fiatalok dolga volt, Így 11 év után, most először járhattuk nyugiban végig a standokat, ebédelhettünk meg az "osteuropisches restaurant"-ban (korábbi nevén "Russisches Café", amely nevet az ismert geopolitikai okok miatt ugye el kellett vetni, de azért isteni volt az orosz borscs, a grúz chatschapurri. és az ukrán zöldségragu rizzsel), beszélgettünk itt-ott, sütit is ettünk és ha eluntunk a forgatagot, szépen haza is tudtunk menni. 

És most nyílt csak fel a szemem igazán, hogy hát a standok, és nem csak a standok és az árusok ugyanazok évről évre, hanem a termékek is!!! Ha most például újra szerettem volna venni egy nemez mézeskalácsemberke-kitűzőt, amit kb. 5 éve minden adventben a kabátomon hordok, hát most is tudtam volna, mert ugyanaz az árus, ugyanott, ugyanazzal az árukészlettel idén is ott volt! Az egyik ismerős anyuka úgy küldte el a gyereket maga helyett már, hogy vegyen egy ugyanolyan nemez hattyút mint legutóbb, 2019-ben is. Vakon megbízott a helyzetben, mert tudta, ha tavaly és tavaly előtt és 5 éve és10, abban a tanteremben, azon az asztalon, jobbról, na ott lesznek a hattyúk! És láss csodát! Ott voltak! De hasonlóan, ha idén már utólag jutott volna eszembe, hogy hmmmm, talán az a féldrágakő (mondjuk)mégis jól mutatna mi párkányunkon is, semmi gond, jövőre pont ott lesz a harmadikosok termében,tábla előtti soron, középen! Én ezt nem nagyon értem, mert gyártóként és árusként, én biztosan megpróbálnék megújúlni, hiszen aki nemez hattyút vagy mézeskalácsemberke-kitűzőt szeretett volna, az már megvette 10 éve, vagy legalábbis 2019-ben... Mert hát a vendégkör is szinte teljesen ugyanaz: az iskola diákjai, azok családjai, barátai, a tanárai, ill. egy pár külső vendég aki, azért jön, mert a waldorf bazár hangulata azért bevonzza az erre nyitott idegeneket is. Szóval voltaképpen magunknak csináljuk az egészet.😶 Hmmm....  Ez nálatok is így van? Soha, semmi új a Nap alatt?