#9 PÁSZTORJÁTÉK

 Azért az valahol hátborzongató egy élmény látni hogy az ember gyereke, aki 11 évvel ezelőtt még meg sem mert szólalni az iskolaérettségi felmérésen, most ott áll a színpadon és nem csak hogy áll, hanem egyedül énekel és a hangja, mint a karácsonyi csengő tölti be a teret. No és amikor a pásztorjáték után odajönnek a szülők, hogy "Atyaég'", na akkor persze repes a szív és hízik a máj :)

#5 SEMMI ÚJ A NAP ALATT

 

Igazából a bazárról akartam eredetileg beszámolni, mint a hét fénypontja (az is volt), csak éppen már az évek alatt sok helyen beszámoltam róla itt és itt  vagy például itt és őszintén szólva nem tudnék semmi újat mondani. Ami szép volt, az most is az, ami hangulatos, az most is az.... A különbség talán a 3 évvel ezelőtti állapotokhoz képest annyi (pandémia miatt most 2 bazár kimaradt), hogy a felsőtagozatban már kevesebb a szülői jelenlét. Már nem nekünk kell hol ide, hol oda 2-3 süteményt, ill. több nemzet ételét otthoni körülmények között előállítani, majd hol a "Großes Café"-ban, hol, az indiai étteremben, hol a gofri standon árustani is, kevés lehetőséget hagyva arra, hogy igazán élvezni tudjuk az adveni hangulatot is. Jó, idén is elkészültek a girlandok, a családonkénti 1 kg aprósütemény (a miénk igaz csak 875 gr-ra sikeredett, de hát na...) és a teamécsesek, de az árusítás és a vattacukor pörgetés már a fiatalok dolga volt, Így 11 év után, most először járhattuk nyugiban végig a standokat, ebédelhettünk meg az "osteuropisches restaurant"-ban (korábbi nevén "Russisches Café", amely nevet az ismert geopolitikai okok miatt ugye el kellett vetni, de azért isteni volt az orosz borscs, a grúz chatschapurri. és az ukrán zöldségragu rizzsel), beszélgettünk itt-ott, sütit is ettünk és ha eluntunk a forgatagot, szépen haza is tudtunk menni. 

És most nyílt csak fel a szemem igazán, hogy hát a standok, és nem csak a standok és az árusok ugyanazok évről évre, hanem a termékek is!!! Ha most például újra szerettem volna venni egy nemez mézeskalácsemberke-kitűzőt, amit kb. 5 éve minden adventben a kabátomon hordok, hát most is tudtam volna, mert ugyanaz az árus, ugyanott, ugyanazzal az árukészlettel idén is ott volt! Az egyik ismerős anyuka úgy küldte el a gyereket maga helyett már, hogy vegyen egy ugyanolyan nemez hattyút mint legutóbb, 2019-ben is. Vakon megbízott a helyzetben, mert tudta, ha tavaly és tavaly előtt és 5 éve és10, abban a tanteremben, azon az asztalon, jobbról, na ott lesznek a hattyúk! És láss csodát! Ott voltak! De hasonlóan, ha idén már utólag jutott volna eszembe, hogy hmmmm, talán az a féldrágakő (mondjuk)mégis jól mutatna mi párkányunkon is, semmi gond, jövőre pont ott lesz a harmadikosok termében,tábla előtti soron, középen! Én ezt nem nagyon értem, mert gyártóként és árusként, én biztosan megpróbálnék megújúlni, hiszen aki nemez hattyút vagy mézeskalácsemberke-kitűzőt szeretett volna, az már megvette 10 éve, vagy legalábbis 2019-ben... Mert hát a vendégkör is szinte teljesen ugyanaz: az iskola diákjai, azok családjai, barátai, a tanárai, ill. egy pár külső vendég aki, azért jön, mert a waldorf bazár hangulata azért bevonzza az erre nyitott idegeneket is. Szóval voltaképpen magunknak csináljuk az egészet.😶 Hmmm....  Ez nálatok is így van? Soha, semmi új a Nap alatt?

#2 HA BAZÁR, AKKOR FELADAT

Idén újra lesz karácsonyi bazár az iskolánkban. És ha bazár, akkor persze osztályfeladat! Juliéknál idén az összes bejárati ajtót díszítő tujából, fenyőből és egyéb örökzöldekből készült girlandok elkészítése. És mivel jó sok ajtó van, három szombat lett a feladatra kijelölve. Én  a múlt hétre irtakoztam fel. A zöldhulladék lerakóból lettek ágak, a kertépítés tanárnő megmutatta a know how-t és a szorgos (szülői) kezek nekiláttak: jobb kéz felől a nyesedék, bal kézben pedig a kötél, amit kis csokronként haladva befuttatunk a növényekkel. Azért írom ilyen részletesen, mert hát nem is Németországban lennénk ha a tanárnő nem szólt volna rám, hogy ne úgy csináljam ahogy (már nem tudom, hogy volt, gondolom nem a bal kezemben tartottam a munkát), hanem ahogy ő mutatja, de az ilyeneken még mind a mai napig csak nevetek... nem nagyon változnak a dolgok. Szóval fogom a bal kezembe a kötéllel együtt a kis csokrot, majd a jobb kezemben tartott dróttal kétszer (nem egyszer és nem háromszor) átkötöm és haladok tovább, veszem a következő kis csokrot, amit a nyesedékvágó csapat már elő is készített. Ketten dolgozunk egy kötélen, aminek a felezőpontja meg van jelölve (30 éve), mert majd az kerül az ajtófélfa közepére is. Két irányból haladunk és a felénél találkozunk, jobbról, ill. balról. Ide majd az utolsó szombati turnus egy csillagot fog biggyeszteni és szép is lesz, meglepetés nincs, 30 éve szép.

Jól esett. Jól esett a kétkezi, kreatív munka. Jól esett a közjóért tenni újra. Jól esett a szülőkkel beszélgetni és jól esett az elmaradhatatlan "kaffee und kuchen", ami most még egy jó nagy adag isteni punccsal egészült ki.

ANATEVKA, AVAGY HEGEDŰS A HÁZTETŐN

Most,  hogy mi is itthon ragadtunk a korona vírus miatt, jut idő mindenre. Így jut idő pl. az elmúlt év eseményeit is újra átélni és lejegyezni itt a blogban. Mert blog szünet volt ugyan, de hát az élet zajlott, nem is akár hogy! Itt volt pl. novemberben Borka "8 Klass Stück"-je, ami egy waldorf gyerek életében mérföldkőnek számít. Itt, Németországban ugyanis, a 8. évben - számos egyéb megpróbáltatás mellett- a gyerekeknek egy színdarabot kell bemutatniuk. De nem csak hogy bemutatniuk kell, hanem tanári útmutatás mellett, de gyakorlatilag egyedül kitalálni a jeleneteket, a szöveget, a jelmezt, a plakátokat és a szórólapokat is. Nagyon nagy feladat, nagyon nagy csapatmunkát igényelve. Mivel az ő osztályfőnökük egyben a dráma tanárnő is az iskolában, tehát minden nyolcadikos darabot ő rendez, nem volt kérdés, hogy NAGYON jól kell sikerülnie. És mivel ő maga is "waldi" volt annak idején és ő maga is a "Hegedűs a háztetőn"-t adta elő, az sem volt kérdés már első osztály óta, hogy ha arra kerül a sor, Borkáék is ezt mutatják majd be. Hmmm.... az iskolánk 30 éves történetében először egy musical, zenével, tánccal és mindenekelőtt egy hegedűssel a háztetőn. Mivel Borka már az elejétől fogva tudta, hogy ő bizony ezerszer inkább hegedül a színpadon, mint hogy hosszú szövegeket mondjon, hamar eldőlt a szerepe.... és élvezte a felkészülés minden egyes percét és élvezte az előadásokat is.

Szép volt. Ragyogott. Sugárzott. Egyszerűen "fénylett" a színpadon. Kimért, lassú, magabiztos mozdulatokkal mozgott és egy állandó mosoly ült az arcán. Nagyon jól állt neki a szerep és jól állt neki a hegedű. És nagyon büszkék voltunk rá! És nagyon büszkén zsebeltük be az elismeréseket! Mert odajöttek tanárok, szülők és gyerekek, közeli ismerősök és  távolabbiak, hogy milyen szép is volt a Borbála! Persze nem csak ő volt jó. Jó volt mindenki, de csak ő "ragyogott". A ruhájával is kitűnt a többiek közül (az is fényes volt), de az állandó mosolyával is. Fürdött a szerepben, de

fürödtek még sokan az énekeknél, a táncoknál, a vicceknél, no meg a végén a vastapsnál. Ráadás is lett, persze: "Wenn ich einmal reich bin..." Ha én gazdag lennék... Imádták: énekeltek, táncoltak ... a közönség pedig állva ünnepelte őket. Tapsvihar, füttyszó, sikítozás minden szereplő meghajlásakor. Borkánál is. Ő nyitotta és ő zárta a darabot. Egyedül, a színpad közepén állva. Az első jelenetben bejött, felállt a háztetőre, vett egy nagy levegőt és elkezdett játszani. Majd mondott pár szót, ezzel megadva a felütést. A végén pedig, amikor már mindenki elhagyta a falut,  Anatevkát, ő maradt csak hátra. Újra játszott egy darabot, majd lassan, mélyen, méltóságteljesen meghajolt. É s csend. Ennyi. Függöny. Nekem pedig libabőr. Még most is ahogy ezt írom, pedig már jó pár hónapja volt. Ez egy nagyon szép, ha nem a legszebb jelenet volt. Ez még sokáig velem lesz. Ahogy az érzés is, hogy láttam, hogy a mi kis Borkánk legyőzte önmagát...

ÍGY.

Az hogy Ázsiában nem könnyű gyereknek lenni már sokszor hallottam a tanítványaimtól. Már születéskor megindul a verseny a legjobb egyetemi helyekért és ennek érdekében mindent, de mindent feláldoznak a szülők. Nem lelkiznek, hogy mi a jó a gyereknek, különóra vég nélkül egy "magasztos" cél érdekében. Amikor erről a koreai vagy taiwan-i tanítványaim mesélnek, mi, akik világ elkényesztetett nyugati felén nőttünk fel, csak hallgatjuk őket elkerekedett szemekkel, hogy "ilyen nincs"! Hogy este 10ig iskolában vannak, aztán haza és még akkor jön a külön tanár, aki éjfélig foglalkozik a gyerekkel. Aztán másnap kezdődik minden előröl...

De szerencsére, ahogy lenni szokott, ott sem hajlandó mindenki beállni a sorba. Borka egyik tanára, egy ízig-véri dél-koreai nő. Borka imádja és már  annyi minden jót hallottam róla, hogy csak ezért is elmentem a fogadó órájára, hogy megismerjem. És velem is megteázott ahogyan a gyerekekkel szokott az óra elején és rám szánta az időt és nem volt olyan érzésem, mint a többi tanárnál, hogy 15 perc az 15 perc és semmivel sem több. Jó, gondolom a fafaragás tanárhoz eleve kevesebben mennek, nincs rajta túl nagy idő nyomás... Szóval teázgattunk és közben elmesélte az élettörténetét.

Én mindig is csodáltam azokat az embereket, akiknek van mersze megfordítani az életük kerekét, főleg egy olyan konform kultúrában mint az ázsiaiak legtöbbje. Az ő története ott kezdődik, hogy éldegéltek a férjével Szöulban. Mindketten a számítástechnika területén dolgoztak éjt nappallá téve, amiben  ott semmi szokatlan nincs. Mindenük megvolt, jól kerestek, csak éppen nem látták egymást szinte soha. Hétköznap dolgoztak, hétvégén pedig aludtak. De ezt is normálisnak gondolták. Aztán kiderült, hogy gyereket várnak és ekkor jött al első megvilágosodás: ők nem akarják, hogy a gyerekük így nőjön fel, ahogy ők is, iskoláról iskolára vándorolva az egyetemi diploma megszerzésig, kvázi családi élet nélkül. Ekkor került a tanárnő kezébe egy könyv, az addig számára teljesen ismeretlen, waldorf pedagóiáről. Miután elolvasta, ő is úgy volt vele, mint mi az ázsiai rendszerrel: "ilyen nincs!" 

És itt el is dőlt a sorsuk. Kinézett magának egy waldorf képzést Németországban. Mindent feladtak, nem törődtek a barátok és rokonok véleményével, felpakoltak és ide jöttek úgy, hogy sem ő, sem a férje nem tudott németül. Egy évig intenzív nyelvtanfolyamra járt majd megkezdte a tanulmányait. Rudolf Steinert magyarul olvasni is nagyon nehéz. hát még németül, hát még hiányos nyelvismerettel! Mindenen kétszer kellett magát átrágnia, minden kétszer annyi időt vett igénybe és ráadásul közben megszületett a második fia is. Két kisgyerek mellett, éjszakánként tanult (ehhez kell viszont az ázsiai vasfegyelem) és ebben a tanévben felette az i-re a pontot. Tavaly még a gyakorlatát töltötte itt az iskolában, idéntől pedig teljes állású tanár. Nem bánt meg semmit. Kevesebb ugyan a pénz mint akkoriban, de teljes életet élhetnek a gyerekekkel. És hogyan lett számítástechnikusból fafaragás tanár? "Az az anyám álma volt. Az enyém a művészet." A férje is szakított a számítástechnika világával: Ő fogorvosnak tanul!! És mikor kérdeztem, hogy neki mennyi van még vissza, csak ennyit mondott nevetve: "Nem tudom. Nem merem kérdezni, mert azzal csak idegesítem! A lényeg, hogy lassan élünk és együtt vagyunk". Így.

CHAPEAU!

Tudtátok, hogy Jospeh Haydn vicces ember volt? És hogy Beethoven a tanítványa volt? És hogy a német himnusz az ő szerzeménye? Nem? Én sem... 

Én sem tudtam addig, míg Borkáék színpadra nem állították az életét... Nekünk annak idején csak be kellet magolnunk a zeneszerzők életrajzát, ki, mikor, hol született (ezt a dolgozat után ugyanazzal a lendülettel el is felejtettük), de hogy ki, kinek a kortársa volt, ki kit ismerhetett személyesen, arra sajnos nem jutott sem idő, sem kedv, sem alkalom. Borkáék sem énekórán dolgoztak ezen (ott keringőzni tanulnak), hanem a mi speciálisan waldorf tantárgyunk, az Euritmia keretében. 

Az Euritmia, ha le akarom sarkítani, akkor egy testet-lelket összehangoló speciális mozgásforma,  ami minket személy szerint elkísér az óvódától érettségiig. Ha részletezni szeretném, azt mondanám el róla, hogy egy sajátos nyelvezet, ahol az ABC minden betűjének egy kéz-törzs mozdulat felel meg, amivel aztán szavakat, teljes mondatokat, az étlapot, de akár egy Puskin verset is el tudnak mutogatni a gyerekek. Egyfajta titkos nyelv, amit akkor használnak ha minket ki akarnak játszani :) Hogy mire jó? Hát rendkívűl fejleszti az agyat, mert hallja a gyerek a szót, azokat betűire bontja és minden betűhöz egy mozdulatot köt. Innen ered az jó kis sztereotípia hogy "a waldorfosok el tudják a nevüket táncolni". Igen, azt elsőként, de aztán sok minden mást is. Például Haydn életét...

 Egy gyerek beszélt és egy gyerek pedig mutogatta ugyanazt, valaki zongorázott,valaki trombitált és néha eredeti Haydn darabok tarkították az előadást. Borka két szerepet kapott: egyszer tolmács volt (Haydn európai körútja alatt) , egyszer pedig a menyasszony tanúja volt az esküvőn (végül nem s a szerelmét vettel, hanem annak a húgát, mert a másik apácának állt közben - csak egy kis színes plussz info, mert ezt sem említették a az ének zene tankönyvek anno) Ami még különleges volt az előadásban, hogy ők írták az elejétől a végéig, ők találták ki a jeleneteket, ők írták meg a sokszor nagyon vicces párbeszédeket , választották ki a szereplőket, a jelmezeket és az egész színpadképet. Szeptember óta dolgoztak rajta olyan lelkesedéssel, hogy még Borka is alig várta már az előadást, pedig aztán ő sem egy szereplős típus. Amikor pedig eljött az előadás napja, a tanárnő a nézőtéren foglalt helyet, kényelmesen hátradőlt és a gyerekek mindent egymaguk vezényeltek le hiba nélkül. Le a kalappal!

LADY KARNEVÁL

Karnevál, már sokadszor. Nem mondom, hogy élek-halok érte, nem is itt születtem. Nem is szeretek beöltözni, vagyis inkább nem szeretek hülyét csinálni magamból. Ezért kerti törpe, vagy medve vagy zsiráf például sohasem lennék. De mivel szeretem a gyerekeket megnézni az iskola ünnepségen (ilyenkor karneváli hangulatban, karneváli keretek között, valamit előadnak a színpadon: egy táncot vagy éneket vagy éppen mindkettőt), és ott sem illik kilógni a sorból, ezért azért jelzésértékűen be szoktam öltözni. Idén "franciásra" vettem, hetyke kis tollas fejdísszel, hozzá passzoló fekete boával a nyakam körülés + egy piros hosszú szoknya (ez lemaradt a képről). Ebben olyan jól éreztem magamat, hogy lehet hogy jövőre is megmaradok ennél a jelmeznél:

Rudi is sokáig ellenállt, de aztán az utolsó pillanatban elkapta a láz és tényleg az utolsó előtti pillanatban még elugrottunk jelmezt vásárolni neki. Az előző évi bajuszhoz már nem volt kedve. Meg akart újulni az én Drágám és hát sikerült is neki. Gyakorlatilag senki nem ismert rá :)

Borka abba a korba jutott azt hiszem, amikor már nem akarja a karnevált (vagy most éppen nem akarja, aztán majd később újra vagy olyan lesz mint én, és már sohasem akarja a karnevált). Nem volt kedve beöltözni, nem akart indiai istennő lenni (az iskolában az éves téma India, Mezopotámia, Egyiptom, Görög birodalom és Róma), de ötödikben még senki nem kérdezi, hogy ki akarja és ki nem a farsangi hercehurcát, így felkapott magára egy indiai hatású ruhát és egy pöttyöt is tett a homlokára. Innen már nem akarta a szemét kifesteni, nem akar rúzst a szájára, nem akart ékszereket és nem akart a hajába sem semmit. A képeken is olyan arcot vág, mintha éppen most készülnénk férjhez adni egy indiai maharadzsához, így inkább egy a "kulisszák mögötti" képet mutatok. Mert Juli jelmezéhez részletesen hozzá tudott szólni, pontos tanácsai voltak arra vonatkozóan, hogy kinek, mit és hogyan kellene felvennie. Julinak. Anyának. Vagy Apának. Csak neki ne kelljen...

Julika az egyetlen belevaló bálozó nálunk. Ő még izgalommal készült, megtervezte, lerajzolta, felvette, majd  lefényképeztette magát elölről, jobbról, balról és hátulról is. Odament, jól érezte magát és már alig várja a következőt. Náluk a téma a kézműves foglalkozások, így ő kizárva mindent, ahol esetleg szoknyában kellett volna mutatkozni és egyetlen állathoz se lett volna köze, pásztorlány lett. Sajnos igazi subát vagy bekecset vagy szőrme mellényt nem találtam se közel se távol, így maradt a DM-ből egy bébi mellény, amibe beszuszakolta magát, a nadrág és póló adta magát, a fejébe egy korábbi szereplésről megmaradt törpe sapka került, bot és  a hóna alá Berci, a bárány. Hát így lett ő pásztor... 

ÁLL A BÁL!

Én alapvetően szeretek jelmezt készíteni. Nem okoz gondot, ha ugyan a meglevő szarvas ill. macska jelmez helyett Julika tigrisről álmodik. Nem okoz gondot, ha emellett még házi készítésű jelmezt is képzel az én drágám, pedig az Aldi ezen a héten tele van "nagymacska" jelmezekkel (ez persze nagy elismerés a számomra...). És az sem okoz gondot, hogy "neeem, a tigris nem narancssárga, fekete csíkokkal, hanem amolyan barnás-fehéres-feketés". És amikor én már kezdtem ideges lenni, hogy miért is nem jó macska vagy a narancssárga tigris (vagy éppen a csiga, a páva, vagy a denevér amire nagyon jó kis ötleteket láttam), akkor "Apának támadt egy remek ötlete": nézzünk tigrismintás legginget! Ne nevessetek, igenis kapni tigrismintás legginget! Nagyon ronda, de van. Aztán a barátnőnek támadt egy másik remek ötlete: tigrismintás szőrme! Igen, ez is van! Ahogy van leopárd (oké, az mindig van - gondolom), zebra és zsiráf, ugyanúgy állt az anyagboltban a polcon, kétféle vastagságban (!!) a tigrismintás szőr is. És ezek után az sem okoz gondot, hogy igaz, bár sohasem próbáltam, de egy hosszú ujjas, tigrismintás felsőt varázsoljak. Ezek után a farok és a fülek elkészítése már gyerekjáték volt...

Kitalálhatjátok: itt a farsang, áll a bál! Juliéknál a téma, az állatok. Borkáéknál a germán istenek, de az Ő Freya jelmezét ezek után már csak kiráztam a kisujjamból... Rudi a tavalyi "Rodrigo" arcát mutatja és macska pedig akkor én leszek...

WIEHNACHTS BäCKEREI

Az ide advent valahogy nagyon "nyögvenyelősre" sikerült... Talán ez a meleg, talán, hogy már a legelején kifáradtam, amikor egy hét leforgása alatt, egy cukrászdányi süteményt kellett megsütnöm. Az iskolai bazáron idén az "ún. "Großes Cafe" volt Borkáék részéről a feladat, ami a felnőtt vendégkör részére a legnagyobb húzóerővel bír: beüli egy finom házi sütire, egy kávéra és élő (!!) karácsonyi muzsikát hallgatva kvaterkázni. Délelőtt 11 és este 6 között fogyott a sok finomság, amire családonként két tortával (!) kellett készülni és ehhez jöttek még az alsóbb, felsőbb osztályok egyéb süteményei. Nyitás előtt közvetlen így festett a kép:

Aztán közvetlenül a bazár után egy születésnap és egy névnap is van nálunk, amire szintén sütemény dukál. Ez négy. Aztán közben készültünk mézeskaláccsal is, baráti körben, majd a kis angol csoportomban is hagyományosan az utolsó órán "világ körüli" karácsonyt tartottunk Koreától Brazíliáig. Én idén mákos gubával készültem, de nem a hagyományos "ázott kiflis" változattal, amit mi egyáltalán nem szeretünk, hanem "Chilli & Vanilía" kalácsból, narancsszósszal, tortaformában, elegánsan. Azt gondoltam, majd marad nekünk is belőle, de az utolsó morzsáig elfogyott, Kérték is a receptet... Na, így szépen összeadódott minden és a végére hét lett a sütiből. Ezek után még egyszer nekiugrottunk a mézeskalácsnak, mert az első sütés hamar el is fogyott, de itt már érezte a tészta is, hogy lassan elfogy a lendület és meglehetősen szárazra sikeredett. Megsütve nem lehetett észrevenni, de dolgozni már nem volt túl jó vele. Ez tette fel az i-re  a pontot. Ekkor éreztem, hogy elég. Egy hétig mást sem csináltam csak törtem a fejemet, hogy mivel is készüljek, aztán bevásároltam hozzá, aztán megsütöttem, aztán jött a következő alkalom. Nem panaszként mondom, mert csak magamnak köszönhetem, hogy nem szeretem a boltit meg a gyárit (bár vannak esetek amikor hajlok a kompromisszumra), és alapvetően szeretem is, de azért csak a józan ész határain belül.

Torta 1: Meggyes, fejre fordított torta Stahl Judit módra

Torta 2: Hagyományos német túrótorta (rajtam kívűl még kb. 10n gondolták úgy, hogy ez jó lesz a bazárra. Jó is lett. Ezek fogytak el először)

Süti 3: itt már csak a díszítéssel próbáltam feldobni az egyszerű kis muffint. Az origami szívek innen

A többiekről már kép sem készült...

Talán a meleg (itt még mindig 16 fok van, Nekem igenis hiányzik az arcot csípő hideg!), talán a fáradság, nem tudom, de idén nem érintett meg még a karácsony szele. Vagy csak nagyon kicsiben: persze az adventi gyertyák szépek, a barkácsolás is jó, a világ legkisebb karácsonyi vásárán körülnézni nagyon kellemes (itt volt nálunk a "mi kis falunkban" Mikulás napján, du. 14.00-18.00 óráig), de ezek mind csak külsőségek. És mit ér a külsőség, belsőség nélkül? Holnap Magyarországra utazunk és mindent újra kezdhetünk: nem sütés nem lesz, jó a bolti bejgli is amíg megérkezik az igazi :)), díszítünk is és karácsonyi vásár is lesz. És remélem lesz nyugalom és béke szívünkben ezen a furcsa, meleg karácsonyon. Legyen Nektek is!

Ez a mi "mindenki karácsonyfája" -k

Ui. Ha szeretnétek a recepteket, csak szóljatok, de most igazán nincs türelmem hozzájuk...

ITTVANÚJRA

Talán ilyen lehet Kaliforniában a Márton-napi felvonulás (már ha lenne egyáltalán): kellemes, "pulóveres" séta a 20 fokos melegben miközben lágy szellő fújdogál. Az idei volt eddig a legfurcsább felvonulás, de pont a meleg miatt talán a legjobb is: ezúttal se nem esett, se nem fújt, se hideg nem volt, tehát nem arról szólt az

egész, hogy küzdünk az elemekkel és  hogy "mikor érünk már a végére", hanem kellemesen elbeszélgettünk az éppen utunkba sodródó szülőtársakkal és mire észbe kaptunk már ott is voltunk a menetet lezáró tűznél, megnéztük és meghallgattuk Márton legendáját, majd szépen hazasétáltunk. Nem voltunk

átázva és átfagyva mint korábbi években és a puncsot sem kívántuk annyira (nem is volt :)). Tudom én, hogy ez nem normális, hogy november 7-n 20 fok van és kíváncsian várom is, hogy ebből mi sül ki (szó szerint), és az eszem nem is éri igazán fel, és továbbra is elöl a csizma és a télikabát, "hiszen november van" és időnként fel is veszem őket, de akkor pedig hamar bemelegszem és az egész novemberi meleg már csak egy nyűg és inkább azt kívánom, hogy legyen a megszokott csípős hideg még akkor is ha ezekkel a meleg napokkal is rövidül a tél...

Mivel nálam a Márton napi felvonulás zárja az őszt és innen már karácsonyi "móduszba" kapcsolok, "beragasztok" még ide pár képet arról, hogy milyen is az október-november 2015-ben itt nálunk a Rajna parton:

Hát ilyen... Szép, mint mindig énnekem...

A MUNKA GYÜMÖLCSE

Hetek óta ez volt az első szombat, hogy nem mentünk az iskola kertjébe munkálkodni. Két hete az őszi "Putztag" keretében gazoltunk jó társaságban, a múlt szombaton pedig  Borkáék osztályával betakarítottuk a tavaly elvetett krumplit, és ha már ott voltunk a híres-neves WC-t is felavattunk. A krumpli és ezzel a "földművelés" epocha is sikerrel vizsgázott.  38 kiló kisebb-nagyobb krumplit ástak ki gyerek (és a felnőttek). Ennek egy részét még helyben megfőztük (héjában, vajjal, sóval), egy részét megkapta az ide 3. osztály "vetőmagnak", kb. 1 kilót hozott Borka is haza saját használatra (ez lesz a holnapi ebéd) és a maradékot pedig még eladják és a bejövő az osztálykasszát gazdagítja majd. A krumplikeresés abszolút Juli asztala, még akkor is, ha ez most nem is az ő feladata lett volna. Ásni, keresni, kutatni, gyűjteni és megenni, no ez való neki! Borkának elég volt a rendszeres, kötelező kertművelés tavaly, ő ebből már köszönte szépen nem kért (Julit delegálta maga helyett). Pedig ha tudta volna micsoda izgalom volt 5-6 krumplit is találni egy-egy helyen!! Igazi kincsesbánya!

A WC megkapta az utolsó simításokat, lett szivecske az ajtókon, ülőke, vödör, mozaik-ablak, retesz és egy igazi skandináv vörös szín. Ahogy ott áll a kert végében napraforgókkal és óriástökökkel körülvéve, komolyan mint Pettson pottyantós budija a meséből (tudjátok, ahová  a svéd király is beszorult). Aztán előkerült egy piros szalag, némi lufi, a gyerekek énekeltek majd mindenki kivágott egy darabot a szalagból és ezáltal a mi kis budink hivatalosan is "felszentelődött" és a a "tavalyi "házépítés" epocha is sikeresen lezárult. Pipa és vállveregetés minden gyereknek és minden szülőnek. Idén pihenünk, aztán mikor Juli lesz harmadik osztályos mindezt újra megismételjük. Hogy mit építünk, azt még nem lehet tudni, de hogy krumpli lesz az majdnem biztos (már ha nem esik a kertevőknek vagy az időjárási viszonyoknak áldozatául, de gondolom egy különösen ellenálló, kései fajtát választanak már évről évre - csak úgy, "németesen") 

itt még szín nélkül...

... és itt már színnel, az "ünnepség" előtt

CSIPKERÓZSIKA

Most meg ahelyett, hogy azon járna az eszem, hogy az itteni 12 fokból milyen ruhákat is csomagoljak be az ottani 30-ra és pakolnék, hogy holnapután el tudjunk indulni, inkább belekezdek ebbe a bejegyzésebe. Még nem tudom, mi sül ki belőle és még nem tudom, vissza tudom-e adni úgy, ahogy szeretném, de ma reggel fél kilenckor valamitól könnyek szöktek a szemembe. És mivel általában nem szoktam reggel fél kilenckor meghatódni és most mégis, hát megpróbálom elmesélni, hogy miért is.

Juli szólt kb. a múlt héten, hogy majd lesz egy előadás, amikor is ők, az első osztály, a Csipkerózsikát fogják bemutatni. Azt nem tudta megmondani hogy mikor, csak, hogy ő egy hírnök lesz, ami nagyon jó, mert az szeretett volna lenni, semmiképpen nem tündér vagy neadjisten maga a Csipkerózsika, hogy  rózsaszín ruhát kelljen felvennie. Aztán mondta minden nap, hogy vannak  a próbák és hogy a gyerekek már jobban tudják az egészet mint a tanárnéni maga, de egészen hétfőig nem derült ki, hogy mikor lesz az előadás. Aztán kaptunk meghívót is és látjuk ám, hogy ma reggel, az osztályteremben. És hogy ne mi legyünk az egyedüli közönség,  a testvérekhez külön bizottság indult tegnap és megkérették őket, hogy bizony jöjjenek ám ők is (sok harmadikosnak, az elsőben van testvére). Sőt ne csak ők, de az egész 3. osztály! Plusssz akkor már az egész második is.

A gyerekek csupa izgalom, látszik, hogy ez egy nagy dolog. Juli is már napok óta gondolkodott, hogy vajon milyen ruha lesz jó a fekete hírnök jelmez alá. Aztán eljött a nagy pillanat!  Bezsúfolódtunk, "felment a függöny". és mi megint csak ámultunk és bámultunk, hogy ilyen szépen, összeszedetten, fegyelmezetten játszottak. Mindenkin látszott, hogy nagyon figyel (pedig aztán itt s vannak "keménylegények"), koncentrál, hogy minden terv szerint haladjon. Pedig sokan vannak, éppen 32-n. És mind a harminckettőnek jutott szerep. Aki nem a Csipkerózsika, a király, a királyné, hírnök, szakács, kukta, galamb vagy éppen a gonosz tündér szerepét kapta, az mind jótündér volt. Egyszerű, de szép, kifejező jelmezekben, minimalista kellékekkel. .És mindannyian tudták a szövegeteket, az énekeket, hogy mikor hova áll, mikor honnan kanyarodik, mikor kinek a kezét fogja, mikor mi következik. És mindannyian fegyelmezetten tették a dolgukat, És azok a gyerekek is (pl. a mi Julink) akik az év elején zavarukban még hang nélkül, a szájukat alig-alig kinyitva motyogták a kis verseket vagy énekeket, most lelkesen kiabálták (énekelték) bele a világba hogy "Dornröschen war ein schönes Kind, schönes Kind, schönes Kind..."

A a dagadó mellű szülő meg csak könnyezett meg "vastapsolt", és nem győzött csodálkozni, hogy hogyan kezdődhet egy ilyen esős, hideg szerda reggel ennyi szépséggel...

JÚLIA & JULIA

A mi Júliánknak van az iskolában egy ún. "Paten"-je: Julia. Minden elsős kisdiák kap egy elsős középiskolás "gyámot", akivel az első napon, az évnyitón már összeismerkedik. Igazából úgy  van, hogy a Patenek, amikor még csak 8-ba járnak megkapják a leendő elsősök névsorát és választanak maguknak valakit, akinek megvarrják a kézimunka órára  a kis batyuját , benne egy kis üdvözlő ajándékkal.

Juli esetében ez a választás valahogy sorsszerűnek tűnik: Julia a Júliát, ennyi volt biztos. Azt még a nagy Julia sem tudhatta, hogy a kicsi is nagy állatbarát és sőt, még külsőre is hasonlítani fognak egymásra! Könnyen el tudom képzelni, hogy a mi kis Julink 15 évesen valahogy úgy fog kinézni, mint a nagy. A Patenek feladata az első hónapokban a kicsik "beszoktatása": a szünetben játszani velük (de legalábbis rájuk nézni), átkísérni őket a napközibe, cipőt kötni.... effélék. Ehhez jön még, hogy ők tanítják meg őket kötni is, ami a w. pedagógia egyik alappillére (ugyanis rendkívül fejleszti az agyat). Aztán az idő múlásával a Patenek is elmaradnak, mindenki teszi már a dolgát, de a mi két Júliánk között megmaradt a barátság: könyvtárba járnak, együtt takarítanak, amikor a nagy a soros (a felsőbb évesek takarítják a termeket, a folyosókat tanítás után), vagy csak együtt lógnak, kéz a kézben. Nagyon helyesek!!

A nagy pedig most két hétig Angliában dolgozik egy farmon az osztályával. És tegnap képeslapot hozott a posta! Angliai anzix ill. üdvözlet Juli születésnapjára. Látszik, hogy ő készítette: kigondolta, megrajzolta, körömollóval kivágta, felragasztotta és elballagott a postára. Mindezt egy kvázi osztálykirándulás kellős közepén, 15 évesen! Julival madarat lehetett volna fogatni (de velem is a meghatottságtól)! Szeretném ha az én gyerekeim is ilyen érzékenyek lennének majd ebben az életkorban. Így törődjenek majd embertársaikkal, gondoljanak majd rájuk. Most még nincs gond, mert alaptermészetüktől fogva, amolyan "jótét lelkek", de a kamaszkor még hozhat fordulatot, de talán nem "akkorát"... 

Jobbról a második a kicsi és hozzá a nagy

VÉSZHELYZET

Németországban tarol a kanyaró. Itt ugyanis nem kötelező a védőoltás (vagyis eddig nem volt az, de most hogy komolyra fordult a helyzet, fontolgatják, hogy bevezetik). A hírekből nekem úgy tűnt, hogy Berlinben kezdte szép számmal szedni a gyerek és felnőtt áldozatokat, de tegnap este kaptunk az iskolától egy értesítést, hogy nálunk is felütötte a fejét, tehát hogy elejét vegyék a járványnak,  ma és egész jövő héten már csak az mehet, akinek igazolása van róla, hogy be van oltva (az oltási kiskönyvet kellett ma az egészségügyi hatóság emberének bemutatni, akinek nem volt, hazaküldték) vagy átesett már rajta. Borítékolni mertem volna, hogy ma alig lesz gyerek és tényleg reggel teljesen kihalt is volt az iskolaudvar (viszont volt parkoló). Borkáéknál  eleinte hatan voltak, aztán tizenöten, Juliéknál valamivel többen (34-es osztályokról beszélünk), náluk viszont az osztálytanítónak kell egész jövő hétre kényszerpihenőt kivennie, mert ő nem volt még kanyarós. Ahogyan a napközis tanárnénik többsége sem (a tanároknak is igazolniuk kellett magukat). Összevont osztályokkal folyik a tanítás és az udvarra sem mehetnek ki a gyerekek :( Minden rendezvény elmarad (nem is lenne értelmük, hiszen gyerek  sincs az iskolában). Ez ma még vicces volt valahol, de hogy jövő pénteken is az lesz-e még, abban nem vagyok biztos. Eddig négy esetet jelentettek, de ha a jövő héten még többen lesznek, a kényszerszünetet kitolják és lehet hogy az egész iskola bezár. Ajjaj!

VIVA COLONIA!

Borkáék egész tanéve a mesterségek köré épül. Kezdődött azzal, hogy adventkor a a siegburg-i középkori vásárra látogattak, ahol elérhető közelségbe kerültek a kovácsok, a pékek, az ötvösök, a mutatványosok és még nem tudom mik. Aztán a szünet után Borka egyik este azzal állt elő, hogy másnapra kell egy maroknyi gabonát vinni az iskolába + két nagy lapos követ, mert őrölni fognak. A beszélgetésünk valahogy így folytatódott:

- Gabonát?

- Igen búzát vagy valamit.

- És honnan kerítsek neked most egy maroknyi búzát?!

- Miért nincs?!

Nem, nem volt. De másnak úgy látszik volt és kemény munkával kerek 20 grammnyi lisztet sikerült megőrölniük (a mértékegységeket tanulták épp). És ezt még szét akarták osztani, hogy mindenki vihessen haza belőle! 34-en vannak az osztályban... Gondolom, egy fél csipet jutott volna családonként... De eljött a farsang és ki- ki kiválaszthatta, hogy milyen mesterséget próbálna ki egy napra. Borka pék lett. Meg még kb. öten mások. Viszont a standjukra kitehették a 20 gr. búzát! És standot is építettek, tűzhelyet is barkácsoltak maguknak kartondobozból. Ki-ki vitt perecet, kiflit, bagettet... ezt-azt, amit aztán egymás közt elüzleteltek. Cseréletek például a parasztasszonyokkal sárgarépára, vagy vég vászonra a szabókkal, vagy egy marék szerencsére a kéményseprőkkel. Farsang Waldorf pur... :)

Juliéknál a mesevilág a téma. Nem, nem akart rózsaszín fodros királylány lenni, de még csak királynő sem. Király lett, "mert neki nem kell szoknyában ugrabugrálnia". Egy egyéniség. Mindig is az volt. Lett viszont palástja, aranyos botja és drágaköves koronája. Imádta.

Ő pedig az új pasim: Rodrigo. Imádom.

ISKOLAI KONYHA

Az iskolában az elmúlt hétvégén volt az ún. "pedagógiai hétvége". Erre az iskolába jelentkezett családok kapnak meghívást, hogy tájékozódjanak a w. pedagógiáról, az iskola felépítéséről, működéséről ... tehát a legfontosabbakról. Ez mindenki számára kötelező, a felvételi procedúra része, tehát annak is, akinek már jár  ide gyereke, újra és újra végig kell hallgatnia ugyanazokat az előadásokat, ugyanazoktól az előadóktól. Katalógus is van, gondolom, ha kétséges, hogy felvegyék e gyereket, akkor ez is számít, de ezt nem tudom pontosan... Nekünk már mindegy is, mi már "készen" vagyunk, a mi összes gyerekünk már itt van. 

Ami miatt viszont számunkra is fontos maradt az idén is az az, hogy a 3. osztály feladata ezalatt az idő alatt a "catering" biztosítása, ami áll egy tízóraiból, egy meleg ebédből és természetesen literszám lefőzött kávéból és jó pár adag süteményből . Ilyen alkalmakra az iskola konyhája igénybe vehető. Lelkes, tapasztalt anyukák főzik kondérban az ebédet, vannak akik a perecet vásárolják meg, vannak akik mindezek után és alatt mosogatnak és természetesen mindenki süt. Nálunk Rudi ment mosogatni, mert a bazár alatt is ő ment és akkor annyira megtetszett neki az ipari méretű zuhany és a kétperces -szintén ipari- mosogatógép, hogy "nem adta ki a kezéből). Én pedig egy brownies-t sütöttem... 

Egyszer már kipróbáltam ezt a pikkpakk receptet és tényleg olyan, mint a hajfesték reklám a TV-ben: onnantól, hogy a földszinten csengetnek, mire felérnek az emeletre, kész is az új szín. Barátaink jöttek át hozzánk. Mikor telefonáltak a város másik végéből (ez 20 percet jelent), hogy indulnak, kikevertem és mire itt voltak, szinte ki is sült. Pont erre volt most egy ilyen fáradt hét után szükségem. Egy ilyen hipergyors, de finom valamire. És nem mellesleg, a csoki Mikulások is észrevétlenül eltűntek...

Hozzávalók:

• 10 dkg tej- vagy étcsokoládé
• 10 dkg liszt
• 10 dkg porcukor
• 2 evőkanál kakaópor (cukor nélküli)
• fél teáskanál sütőpor (egy egészet tettem)
• 2 tojás
• 2 teáskanál instant kávé (nem tettem bele)
• 1 dl olaj
• 10-15 dkg dió

Elkészítés:

A liszthez adjuk a sütőport, a kakaóport és az apróra vágott csokit. A tojásokat a cukorral alaposan kikeverjük. Hozzáöntjük az olajat is, majd beleöntjük a kevés tejben vagy vízben feloldott kávét. Hozzákeverjük a kakaós-sütőporos-csokis lisztet. Az így kapott tésztát egy kivajazott, alacsony falú tortaformába öntjük, és 175 fokon 20 percig sütjük.

Recept innen

ADVENT 2.

Szombaton meg volt az iskolaév legnagyobb eseménye: az adventi bazár. Csakúgy mint az oviban is annak idején, az iskolában is tartanak évente egy jótékonysági bazárt, aminek bevétele teljes egészében az iskolában marad és ebből fedezik mind azt a szépet, amivel a gyerekek nap mint nap szembesülnek. 

Már az oviban sem volt ez kis munka, hát akkor itt az iskolában, gondolhatjátok! Minden 100x nagyobb, 100x több. Minden osztálynak meg van a maga feladata, hogy adott évben mit kell a bazárra készítenie. Ezt már az előző év végén megtudjuk, bár van egy ún. "transparent" nevű füzetecskénk is, amiben az össze szükséges információ megtalálható a tanárok elérhetőségén keresztül, a szakkörökön át a bazári feladatokig. Tehát már most tudom, hogy jövőre majd kávézót kell berendezzünk sütistől, kávéstól, mindenestől. De ne szaladjuk előre, most ért még csak az idei véget.

Az első osztály feladataival már egyszer találkoztam és most sem változott semmi. Talán annyi, hogy idén már pontosan értettem, hogy mit is kell csinálni: átlátszó papírból színes csillagokat hajtogatni. Míg Borka idejében úgy értettem, hogy csak annak, aki akar (én nem akartam), mostanra már kiderült, hogy ez nem (ez sem) kedv kérdése. Lehetett előre összeállított csomagokat papírral és leírással az iskolából elhozni és vagy itthon, vagy hetente az iskolában, vagy  baráti körben meghajtogatni. A lényeg, hogy rengeteg készüljön. Ezután ezekkel díszítették az iskolai ablakokat, de eladásra is jutott bőven. Fogytak szép számmal. Szinte mindenkinél láttam egyet-kettőt. Én 16 dbt készítettem, így a mosogatást, ami szintén az első osztály feladata, már Rudira hagytam. Ő másfél órán keresztül rakta be és vette ki a különböző éttermekben és kávézőkban felgyülemlett edényeket az iskola konyhájának óriás mosogatógépébe 4-5 szülőtárs segítségével. Ez amolyan csapatépítő tevékenység is...

A harmadikban pedig az ún. "Kinderbasar"-t kellet megszervezzük. Itt egy tantermet alakítottunk át amolyan "winter wunderland"-á: csupa félhomály, sejtelem és misztikum. Az ablakok lesötétítve, mindenütt gyertyák, sólámpák és egyéb gyenge fényforrások. A padokból kialakított pultokon a sok karácsonyi dekoráció között pedig kosarakba kitéve az általunk készített sok-sok portéka. Fogytak a manók, a karácsonyfadíszek, a sütik, a szappanok, a kis zsákok, a képeslapok, a hajgumik... a minden. Azt kell mondjam, mindenki kitett magáért! Mivel már tavasz óta sulykolták belénk, hogy 50 darab kis valamit előállítani sok munkával jár, így ősszel már nem is volt más téma ha találkoztunk, mint hogy ki mit készít. Mi a kis bükkmakk manókat csináltuk, amiket ár mutattam, ill. méhviasz díszeket és szappanokat. A Kinderbasar-ba felnőttek nem jöhetnek be, a gyerekek a bejáratnál 10 centért vehetnek egy aranytallért (csoki pénz). Odabent aztán minden 1-2-3 tallérba kerül, válogathatnak kedvükre. A harmadik osztályos gyerekek árusítanak, de azért szülői felügyelettel. Vagyis 3 gyerek + 3 felnőtt, de mire már mi sorra kerültünk Borkával sokkal több volt a gyerek minta felnőtt (pl. Juli is szívesen segített), de nem is baj, mert a forgalom is óriási volt. Azt hiszem ez a bazár egyetlen csücske, ahol megfizethető a portéka és kijön a zsebpénzből. 

Ez volt kb. az 5. bazárunk már az iskolában (azelőtt is jöttünk míg nem jártak ide a gyerekek), de őszintén szólva a varázsát már a második évben elveszítette azáltal, hogy itt is, mint mindenütt, mindig minden egyforma. Az árusok, a portékák, az egész rendszer. Mind ahogyan az előkészületek, úgy a lebonyolítás is olajozottan működik. Pontosan lehet tudni, hogy melyik árus, hol lesz és mit hoz, mert tavaly is jött és pont azt hozta (gondolom az iskola fennállása óta minden évben. Csak az árusok öregednek...) Úgyhogy idén eldöntöttük Rudival, hogy jövőre már egy műszakban leszünk, ki egyik osztályban, ki a msáikban, csak délutánra jövünk ( a tömeg!!) és amíg mi dolgozunk, addig a gyerekek körülnéznek, aztán megyünk haza. 

Pedig szép. És mivel én nagyon szeretem a szívvel-lélekkel készített dolgokat, mindig van bennem egy jóleső izgalom, hogy majd mennyi mindent fogok összeválogatni, aztán a végén szinte semmit. Inkább már  a munkát látom benne, amit azért nem bánok, mert tudom, hogy jó célra van és látom is az eredményét nap nap után...

HA ŐSZ, AKKOR MÁRTON NAP

Nem, nem Apa a "ZátMÁtin", csak neki készült a rajz

És ha Márton nap, akkor felvonulás. És ha felvonulás, akkor bizony lámpás- készítés az iskolában. Ráérő szülők segítségével. Mivel én éppen ráértem, egyik nap Borkáéknál segítettem, egy másik nap pedig Juliéknál. A közös barkácsolás élményén túl öröm volt bepillantanom az osztályok mindennapi életébe és örömmel láttam, amit én eddig is tudtam, hogy az a tévhit miszerint is a "waldorf tele van problémás gyerekkel, mert ide azokat is felveszik akiket máshová nem, ill. " a waldorfban örök káosz van, mert itt mindent lehet" - egyszerűen nem igaz. Saját szememmel láttam...

Tehát,  mindkét osztályban 32 gyerek jár, fele fiú, fele lány. Frau S. (3. osztály) a maga huszonéves lendületével és "kúl" stílusával húzza vissza a túl messze menőket és rázza fel napi szendergésükből az álmodozókat. Igenis kiosztja azt, akinek egy hét után sem sikerül tökéletesen megoldani a házifeladatot, vagy egy hét után sem tudja még, hogy mit írunk nagybetűvel és mit nem. Az a tézis, miszerint is "a waldorfban mindenki úgy van jól ahogy" sem teljesen állja meg a helyét. Igen, úgy van jól ahogy, tehát olyan személyiség amilyen, abból próbál a tanár is kiindulni, tehát nem "töri be", nem próbálja átalakítani úgy, hogy besimuljon a környezetébe (vagyis lehetőleg teljesen problémamentes legyen), de a türelem itt is is véges, és ha kell, bizony felemeli a hangját, vagy odaszól vagy éppen üzen a szülőnek, hogy nem lesz ez így jó. Persze mindezt egy baráti hangvétellel, tehát nem bántóan, de azért tekintélyt parancsolva. És igen, lehet hogy van egy-két relatíve nehéz eset -de ők az állami rendszerben is azok lennének-, de őket  az osztálytanító maga vállalta be, amikor a jelentkezők közül válogatta össze azt a 32-t akivel dolgozni szeretne (ill. volt olyan is,  aki azzal a lendülettel ahogy be-, úgy októberben már ki is került az iskolából.), tehát tudja őket kezelni

Szóval, ezt láttam Borkáéknál, mielőtt gyönyörűen elénekelték a napot indító kis dalukat (3 éve minden nap ezzel indítanak, így már szépen összeérett a 32 + hang), ezúttal engem is belefoglalva: "Guten Morgen Frau S., guten Morgen Herr D., guten Morgen Frau L.", ami engem meglepett és kissé zavarba is ejtett (szerintem Borkát is...). Ezután az osztály azon része aki már készen volt a lampionjával, Herr D-val (ő az idei pedagógiai asszisztens) kiment a játszótérre, mi pedig gőzerővel ragasztottuk a rókákat úgy,  hogy egy óra alatt mindenki el is készült. Igaz, ez már a barkácsolás 3. napja volt, tehát már csak az igen lassúak vagy igen problémásak maradtak a végére, akiknek hogy-hogy nem egyik napról a másikra elveszett  az egyik fél róka, vagy begyűrte a táskájába és emiatt használhatatlanná vált az egész. Na, nekik elölről kellet kezdeni, a többiek pedig éppen csak az utolsó simításokat végezték. Miután készen lettünk, a játszótéri gyerekek is bejöttek, én pedig eljöttem. A folyosón néma csend, egyik teremből sem szűrődött ki egy hang sem, nemhogy randalírozás zaja (amiről pedig a w. "híresen hírhedt").

Másnap mentem Juliékhoz. Az ő tanítónénije messze nem "kúl", hanem minden mozdulatából melegség árad. Ő a maga halk beszédével és határozott kedvességével tartja rendben az első osztály 32 gyerekét, akik pedig még koruknál fogva is inkább egy zsák bolhához hasonlítanak. De itt is fegyelem van, rengeteg apró trükk, amivel csendre inti és úgy is tarja őket. Pl. a tanítás kezdetést egy gong-ütés jelzi, amit a tanárnő szólaltat meg. Ezután egy kiválasztott gyerek gyújthatja meg az évszak asztalon a gyertyát, de csak akkor, ha a gong hangja  már elhal, alig-alig hallható. Persze, hogy mindenki fülel. Aztán itt is énekszó, ezúttal nélkülem, majd a munka. A javát a gyerek végezték, tehát a lampion testét ők maguk díszítették, a felnőtteknek "csak" az összeragasztás maradt (aranyosak voltak azok a kisfiúk, akik miközben éppen segítettem, spontán elkezdték a Márton napi dalokat énekelni. Csak úgy négyesben, maguknak.). Az idézőjel pedig azért, mert ez volt a legnehezebb. Ugyanis a rendelkezésünkre álló ragasztó stift nem ragasztotta a pausz papírt,  így mire a teteje felkerült, az alja már le is esett. Kicsit aggódtunk, hogy ez a balul sikerült konstrukció bekerül a történelembe és még érettségi idején is azt az évet fogjuk emlegetni amikor olyan bénák lettek a lampionok, de egy kis cellux csodákat tesz és a felvonulás idejére legalább is, együtt maradt a szerkezet.

Érdekes volt látnom, hogy mi is folyik az iskolában. Olyan volt mint egy hospitálás annak idején. Öröm volt látnom, hogy milyen kiegyensúlyozottak, egészségesen rosszak a gyerekek és milyen határozottak és fegyelmezettek a  tanárok a napi munkában. Persze én ezt már régóta tudom (sőt, mindig is éreztem), hogy jól választottunk, de miután Juli éppen  a napokban mondta hogy "azért nem szeretne iskolai napon itthon maradni, mert nem szeretne semmiből kimaradni" , az végképp meggyőzött arról, hogy jó helyen vannak a gyerekeink.

AKKOR KÉPEKBEN...

 

Hát eddig megvolnánk...

MERT MENNI KELL

Azért annak is lehet előnye, hogy a tanév hossza évről-évre, tartományról, tartományra változik. Mert míg tavaly július végéig jártak a gyerekek, idén már, elsőkét az országban,  a héten végzünk. És ha vége, egymást követik az utolsó ezek, az utolsó azok, sok a búcsúzás. A legnagyobb persze, Juli ballagása az oviból. Rémisztő, megható és szívszorító is egyben. Rémisztő, hogy jól induljon az iskolai kezdés, mert ezen múlik a következő 12 évünk. Megható, hogy nincs már több ovis gyerekünk. Szívszorító, hogy itt kell hagyjuk ezt a gyönyörű ovit, ezekkel a fantasztikus óvónénikkel. Vége annak a gyönyörű, pihe-puha mesevilágnak, amit ők itt teremtettek a gyerekeknek, megalapozva ezáltal azok lelki békéjét, szépérzékét, érzékenységét és kiegyensúlyozottságát. Mert azok. Szerintem mindenki, aki ide jár vagy valaha járhatott. Az iskola is szép persze, de már nem így. A mese még tart az első osztályban, de már nem lehet a tanárnénik szoknyája mögé bújni (sem átvitt, sem a szó valódi értelmében), már nem lehet a báránybőrökön heverészni, már nem lehet vizezni és sarazni az udvaron, már nem jön a "Haulemann" ha valami fáj (ő egy aprócska gyapjúból készült manócska, aki megsimogat, megvigasztal ha valami fáj), már az ünnepek sem olyanok ... Lehet sok mást nyilván, van sok minden más szépség, csak éppen ez a burok nem lesz már vagy szépen lassan eltűnik majd (jól is van ez így...). Juli a héten átment a virágkapun, kilépett egy tágabb világba, hogy aztán majd nyár végén belépjen az iskolai virágkapun. Kis batyujában ott van az a rengeteg figyelem és szeretet amit útravalóul kapott, no és persze ott van az a rengeteg szépség is amit az elmúlt hetekben "iskolaelőkészítő munka" gyanánt fabrikált: a szövött szőnyegei, a hímzett kispárnája, a saját kis batyuja... A hajót már hetekkel ezelőtt megúsztatta a Rajnán. Már ott elkezdődött a búcsúzás... Persze ez csak az én szívemnek ilyen nehéz, ő már alig várja, hogy iskolába mehessen. Már menne akár holnap. Kívánom neki (és magunknak), hogy jól sikerüljön a start a tanítónénivel, a többi kispajtással!!