Címkék

2017. 03. 24.

CSAK EGYENESEN!



Íme, az első sütéseim a kerámia szakkörön. Azóta már van több is, de ezek leptek meg a legjobban. Mivel fogalmam sem volt róla, hogy mi fog kisülni a festés után, mert el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fog kinézni mindez azután, hogy egy nagy vödör mázba belemerítjük, majd lecsepegtetjük és  az így keletkezett egyenletes fehér réteggel bevont valamiből mi lesz egy héttel később. Bátortalanul és bizalmatlanul álltam neki és az sem segített, hogy a tanárnőnk folyton azt mondogatta, hogy a festéssel még mindent tönkre lehet tenni. Sőt néha körbejár és levesz a polcról ezt-azt, amit egy másik kurzuson készítettek és azt mondja: Na, ez egészen ronda lett! Ezek után úgy voltam vele, hogy nekem inkább a "gyurmázás" fekszik, ezt a mázazást nem fogom szeretni, de aztán amikor elkészültek, nagyon megleptek. Minden szép kék, még meg is dicsért és egyikre sem mondta, hogy Na, ez egészen ronda lett!

Ez a német egyenesség sokszor jó, mert egyértelmű és segít az életben eligazodni.  Viszont vannak esetek amikor ez  az egyenesség nem visz előrébb. Nekem ha azt mondják, hogy "na, ez nem jó, vagy ronda vagy jobbnak kell lennie" , inkább a kedvemet szegi, de ők ez valószínűleg nem is érzik (az iskolából is hallok olyan megjegyzéseket, hogy a hajam égnek áll!). Mert lehet azt másképpen is fogalmazni, nem kell mindjárt így lestrompfolni az embert. A tanárnőnk, amúgy nagyon helyes és aranyos, de pedagógia érzéke sajnos valahogy nem sok van. Például ha kérdezem, hogy nem lesz e gond abból, hogy ilyen vastag a máz, akkor csak annyit mond, nem LESZ gond, mert már most VAN. Aha, akkor miért nem mondta el már az elején, hogy mire figyeljek, mielőtt nekiállok, nem? Persze lehet, hogy azt az elvet vallja, hogy a a hibákból tanul az ember, de én meg azt gondolom, ő azért van ott, hogy vezessen minket egy tanulási folyamatban...

Szóval  abszolút sikerélményem van, a fentiektől függetlenül, nagyon szívesen megyek, még akkor is ha a hangulat is amolyan "németes", tehát alig alig beszélget valaki, mindenki csak csendben végzi a dolgát. Ez egy hajszállal lett csak jobb az idők folyamán, mostanra egy lengyel (tehát szintén nem német) csoporttársammal azért váltunk pár szót. Ez már valami. És ha mi is még harminc évig együtt kerámiázunk (mint a tanárnőnk másik csoportjában egyesek), addigra összebarátkozunk. Vagy nem. Mindegy. Már megszoktam, hogy errefelé ez már csak így megy. És végtére is én a kerámiázás  miatt vagyok ott. Úgy látszik a többiek is...

2017. 03. 14.

Csodaló vagyis egy ló csoda

Julinak van egy barátnője, aki olyan mint ő: természetközeli, gyűjtögető, szívesen bóklászó, egyenes, szókimondó, szóval olyan valaki, akire azt mondja a német egy "unkomplicítertesz kind". Nos, nekik van egy kertjük. Egy keskeny kis földdarabot képzeljetek el, ami egy kicsit lejt is, pár gyümölcsfán, eperágyáson és zöldségen,  valamint egy tűzrakó helyen kívül nincs is ott semmi, de van egy patak a kert végében és ettől aztán a gyereknek ez maga a földi paradicsom! Ha beköszönt a jó idő, majd minden héten egy nap iskola után egyenesen oda mennek. Sőt mi több, Julit is magukkal viszik (Juli gumicsizmáját már kis sem vesszük az autójukból). 
A téli kényszerpihenő után aztán, múlt vasárnap aztán olyan élményben lehetett részük, ami maga volt a csoda: valamikor réges-régen abba a patakba beleeshetett egy ló, ami aztán ott el is pusztult. Vagy nem tudtak róla, vagy nem tudtak segíteni rajta vagy minden mindegy volt, szó ami szó, a lónak a csontjai aztán ott maradtak a mederben, koponyástul, lábszárastul, kantárszárastul. Ezeket most kimosta  a víz. A koponyát már hamarabb megtalálták, sőt haza is vitték (nagyon belevaló az anyuka), de most valahogy egyéb csontok is előkerültek, ami aztán több óra feledhetetlen izgalmat okozott a gyerekeknek. Mert megindulhatott a találgatás, hogy hogyan és mikor került ide ez a ló? Ló- e egyáltalán, vagy nem egyenesen egy dinoszaurusz? Melyik csont micsoda... és effélék. Sőt, ha összeáll a teljes csontkollekció be is lehet vinni a múzeumba (és innen már egy kicsit a "Szeleburdi családhoz" kezd hasonlítani a történet, amikor "A Radóval elhatároztuk hogy régészek leszünk..."  ) Juli teljesen feldobódva jött haza. Sóhajtott egyet  és csak annyit mondott "Nekünk is kellene egy ilyen kert és akkor mi is kereshetnénk lócsontot..." (és én még a kavicsok, botok, madártollak, kagylók, madárfészkek, tojáshéjak, csigák és egyéb kincsek mellett még egy-két lábszárcsontot is rakosgathatnék ide-oda)

(A címet Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdő"-jéből vettem, miszerint is "Ló Szerafin egy csodaló, vagyis ló csoda"...)

2017. 03. 03.

TRIER

Trier... Igen, már a régi rómaiak is. Sőt, ők csak igazán! Ma is ebből él a város,  hogy valaha már az ókori rómaiak is... 9 azaz kilenc Unesco világörökségét tud ez a 100 ezres város a Mosel partján felmutatni. És ebből 7 római városkapu, fürdő, amfiteátrum, híd, síremlék, aulaépület, valamint -a nem római- Dóm és a Miasszonyunk templom. Megnéztünk egy párat. Az összeset csak azért em, mert egy idő után megtelik az ember és római kor ide, római kor oda, már csak kövek és kész. Meg amúgy is elfárad az ember lába... Főleg a gyerekláb... Míg a Porta Nigránál rácsodálkoztunk, hogy "Hűha,  1800 éves, habarcs nélkül, homokkő téglákból épült és még mindig áll!", és próbáltuk elképzelni, hogy milyen is lehetett az élet akkoriban, vizuális segítség nélkül, hamar ráuntunk (főleg a gyerekek, mert neki aztán tényleg semmit nem mond az az 1800 év) és már meg sem próbáltuk elképzelni. Mert nekem a nagy szívfájdalmam, hogy még nem jártam olyan római, görög vagy egyiptomi emlékhelyen vagy múzeumban, ahol  képekkel kontextusba lennének hozva a a kiállított ... hát igen: kövek. Nekem nehéz elképzelnem hogy hogyan is folyhatott akkoriban az élet. Angliában szeretik a múzeumokat emberközelivé hozni azáltal, hogy emberek beöltöznek és tesznek vesznek a díszletek között. De jártunk már ilyen skanzenban Hollandiában is és mind a mi napig emlékszem a részletekre is. Míg így az első korsó maradványt hamar követi a második meg a sokadik, hogy aztán a felejtésé legyen az összes, ha nincs egy ember, egy kocsma, egy ivó, egy kút, egy valami, ahol élővé teszik őket.
Trier szép. Főleg napsütésben! Én nem sok mindent tudtam róla előtte, csak hogy Karl Marx szülőhelye (és mellesleg Borka tanítónénije is ide valósi, de ő még nem olyan idős hogy a "város híres szülöttjeként" emlegessék). De úgy vettem észre, a Marx családnév ott nem ritka: van "Modehaus Marx" is pl. és nem "Modehaus Karl Marx". Vagy hentes vagy éppen karosszérialakatos.  Azt is csak most tudtam meg, hogy nem is úgy ejtik a nevét, ahogy mi, magyarok mindig is, tehát : Trír, hanem már a franciás hatásnak köszönhetően inkább "Trier", de a végén az "R" francia vagy német elharapott, orr- vagy torok hang, ahogy tetszik. Gondolom ez a hármas határi fekvésből származik: Németország itt ér véget és Luxemburg valamint Belgium pedig itt kezdődnek. Az nyilvánvaló, hogy a második világháborús bombázásokból kimaradhatott, mert a belváros is szépen megmaradt: csipkés, rokokó vagy szecessziós házak, amiből Kölnben pl. csak egy utcácska van már meg, az épületek jelentős része az ötvenek évek rohamtempóban épült kockaházaiból állnak. Pedig ilyenek lehettek a német városok azelőtt. Kicsit mint Jicsin a Rumcájsz meséjéből. Sör a Bitburger, mert Bitburg is csak pár kilométerre fekszik és elképzelhetetlen gondolom, hogy az emberek valami mást szeressenek, már csak lokál patriotizmusból is.. Vagy a moseli bort, amit minden talpalatnyi napos flekken termesztenek. Mármint a szőlőt hozzá...






Porta Nigra - római városkapu, az a bizonyos 1800 éves


Amfiteátrum - maradvány


Főtér piaccal



(Az érdeklődők számára pedig. Mi itt szálltunk meg. Trier-től kb. 30 kmre a dimbek-dombok között egy szuper kis nyaralóban, ahol már lehetett érezni a tavasz első fuvallatát. Csak ajánlani tudom!!)