CHAPEAU!

Tudtátok, hogy Jospeh Haydn vicces ember volt? És hogy Beethoven a tanítványa volt? És hogy a német himnusz az ő szerzeménye? Nem? Én sem... 

Én sem tudtam addig, míg Borkáék színpadra nem állították az életét... Nekünk annak idején csak be kellet magolnunk a zeneszerzők életrajzát, ki, mikor, hol született (ezt a dolgozat után ugyanazzal a lendülettel el is felejtettük), de hogy ki, kinek a kortársa volt, ki kit ismerhetett személyesen, arra sajnos nem jutott sem idő, sem kedv, sem alkalom. Borkáék sem énekórán dolgoztak ezen (ott keringőzni tanulnak), hanem a mi speciálisan waldorf tantárgyunk, az Euritmia keretében. 

Az Euritmia, ha le akarom sarkítani, akkor egy testet-lelket összehangoló speciális mozgásforma,  ami minket személy szerint elkísér az óvódától érettségiig. Ha részletezni szeretném, azt mondanám el róla, hogy egy sajátos nyelvezet, ahol az ABC minden betűjének egy kéz-törzs mozdulat felel meg, amivel aztán szavakat, teljes mondatokat, az étlapot, de akár egy Puskin verset is el tudnak mutogatni a gyerekek. Egyfajta titkos nyelv, amit akkor használnak ha minket ki akarnak játszani :) Hogy mire jó? Hát rendkívűl fejleszti az agyat, mert hallja a gyerek a szót, azokat betűire bontja és minden betűhöz egy mozdulatot köt. Innen ered az jó kis sztereotípia hogy "a waldorfosok el tudják a nevüket táncolni". Igen, azt elsőként, de aztán sok minden mást is. Például Haydn életét...

 Egy gyerek beszélt és egy gyerek pedig mutogatta ugyanazt, valaki zongorázott,valaki trombitált és néha eredeti Haydn darabok tarkították az előadást. Borka két szerepet kapott: egyszer tolmács volt (Haydn európai körútja alatt) , egyszer pedig a menyasszony tanúja volt az esküvőn (végül nem s a szerelmét vettel, hanem annak a húgát, mert a másik apácának állt közben - csak egy kis színes plussz info, mert ezt sem említették a az ének zene tankönyvek anno) Ami még különleges volt az előadásban, hogy ők írták az elejétől a végéig, ők találták ki a jeleneteket, ők írták meg a sokszor nagyon vicces párbeszédeket , választották ki a szereplőket, a jelmezeket és az egész színpadképet. Szeptember óta dolgoztak rajta olyan lelkesedéssel, hogy még Borka is alig várta már az előadást, pedig aztán ő sem egy szereplős típus. Amikor pedig eljött az előadás napja, a tanárnő a nézőtéren foglalt helyet, kényelmesen hátradőlt és a gyerekek mindent egymaguk vezényeltek le hiba nélkül. Le a kalappal!