FÜGGÖNY FEL!

Hogy a szünet második fele se teljen teljes haszontalanságban, Borka is és Juli is táborba mentek. Nem ottalvósba hanem napközisbe: Juli cirkusztáborba, Borka pedig festeni - mindenki érdeklődésének megfelelően.

Juli már tavaly is járt cirkusszakörre az iskolában és ezt idén is nagy lelkesedéssel folytatja. Itt cirkuszi mutatványokon keresztül ügyesednek a gyerekek egy szakképzett cirkuszpedagógus segítségével (hogy itt mi mindenre nincs pénz?!). Julinak nem volt hát kétséges, hogy az egyhetes cirkusztáborba is jelentkezik, annak elléne hogy ez egy nyilvános tábor (tehát nem csak a mi iskolánkban hirdették meg) és a 45 résztvevőből senkit nem ismert. Ő menni akart és kész - tipikus Juli. 

Kiválasztott magának egy eszközt és minden nap 3 órában aztán gyakorolt: egy egyensúlyozó feladat, amikor is egy ide-oda guruló hengerre egy deszkát tesznek keresztbe és ezen kell először megállni tudni, majd ha az már megy, zsonglőrködni (nyilván mindenki a maga szintjén). Minden nap haza is hoztuk a rolla-bola-t (mert így hívják) és még délután is gyakorolt a pénteki előadásra. Nagy elszántsággal és kitartással mindezt. Végre valami, amit csak ő tud a családban, végre valami, amiért a táborban és itthon is nagyon megdicsérik és végre valami, amit ő mutathat meg nekünk (és végre kiléphet Borka árnyékából)! Én ilyen lelkesedést és kitartást még nem láttam a részéről! Ő nem barátkozott senkivel, csak órákon át a bordásfal mellett gyakorolt, hogy a tábor-záró előadásra minden jól menjen. Ment is! És ami még plussz örömet hozott, hogy nem csak egy, hanem mindjárt kettő számban is felléphetett: az egyensúlyozó magánszáma (más nem akart) és a fakír szám, amiben szögeságyon feküdt ill. üvegcserepeken állt kézen. Ez volt az álma, hogy mindkettőt megmutathassa nekünk és olyan boldog volt, hogy sikerült! De mellette még volt porondmester, légtornász, bohóc, bűvész, zsonglőr, waveboard és sok egyéb szám is, éppen úgy mint az igazi cirkuszban (csak oroszlán nem volt - sajnos). 

Egy hét koncentráció és komolyan mondom, többet fejlődtek a gyerekek mint bármilyen fejlesztő órán: nem csak a kitartásban és odafigyelésben, hanem az együttműködésben is: 2 napjuk volt a teljes begyakorlásra, nem ismerték egymást és mégis olyan odafigyeléssel és együttműködéssel adták elő az egyórás műsort, felnőtt segítsége nélkül, hogy le a kalappal!

Itt még gyakorlás közben

A manézs

Az egyik fakír szám

A "nagy piramis"

FRANCIA PARTRASZÁLLÁS

Őszi szünet van, volt és még lesz is. Nálunk Rudi, ellentétben számos német apával, nem tud két hét szabadságot kivenni és elvinni minket Mallorca-ra (nem is akarnánk :)), de még egyet sem. Viszont egy hosszú hétvége azért belefér. Ezúttal Franciaországban néztük meg a tengert. Még Calais után voltunk (igen, ott is vannak menekültek, de inkább Afrika felől érkeznek és a Csalagútnál próbálnak kamionokra felkapaszkodni és egy jobb élet reményében Angilába eljutni - de ez egy másik történet), közvetlenül a parton Janet-nél és Gerard-nál. Nem, nem ismertük őket, de azt kell mondjam, a szívünkbe zártuk őket ezalatt a pár nap alatt. Pedig aludni sem tudtunk a falak vékonysága miatt és meleg víz sem volt mindig, de valahogy ez is belefért...
A nyelvtudás teljes hiánya mellett vendégszobák kiadásával foglalkoznak. Nem baj, hogy ők nem értik a vendéget és a vendég sem érti őket, mesélnek, beszélgetnek, kedveskednek. A magyar ember, mivel abban nőtt fel, hogy a magyar nem világnyelv, egyből külföldi üzemmódba kapcsol, ha idegenekkel kell szót értsen és ha máshogy nem, hát kézzel-lábbal próbálkozik. Nem úgy a francia! Ő mondja, mintha mindenki értené. Odaül a kis kávéjával a reggeliző asztalhoz és csak mondja, mondja. Mi meg válaszolunk valahogy, valamire. Janet és Gerard egy 70es házaspár, akik világ életükben ebben a kis halászfaluban éltek. Gerard, igazi tengeri medve (a soványabb fajtából), hosszú ősz haj copfba kötve, szakáll, bajusz. És a tengert járja. Gondolom járta is világ életében. Janet pedig egy igaz francia dáma: a legszebb (?) ruhájában reggeltől estig. Igaz, ha folyamatosan (?) vendégek vannak a házban, akik áttrappolnak a nappalijukon míg ők TV-t néznek, nem is engedheti meg magának hogy slamposan mászkáljon. Talán szezonon kívül, de ezt sem hiszem. Nem úgy nézett ki.

A kilátásunk...

Minden tetszett nekünk!! Franciaországnak ezen csücskében még nem jártunk: a belga határhoz relatíve közel, a híres doveri fehér sziklákkal majdnemhogy szemben. Úgy is mondhatnám, a szikláknak ezen oldalán, mert az jól látszik, hogy valaha ők egyek voltak, csak a tenger közéjük furakodott. A part sziklás, széles homoksávval, majd a tenger valamikor jó messze bent. Szerencsére kagyló itt is adódott bőven, meg rákpáncél, meg szépia és egyéb kincsek, így Juli szinte csak leszegett fejjel járt-kelt, nem hiszem, hogy magából a tenger szépségéből bármi is eljutott hozzá :)

Imitt...

...amott

Erről beszélek :)

És megint jól esett a német vonalasság után egy kis francia lezserség, ami folyamatos mosolyt csalt az arcunkra: a bácsi, aki csodálatos énekhangon szerenádot adott a cukrász kisasszonynak, aki zavarában pedig csak irult-pirult a vásárlók előtt. A nénik-bácsik, akik kihasználva, hogy -gondolom kivételesen- nem tép a szél és süt a nap, kikocsikáztak a tengerparti parkolóba, fogták a kempingszéküket is kiültek egy kis dumapartira. A másik bácsi (pedig nem csak idősek voltak), aki ugyanebben a parkolóban megetetett és megszeretgetett vagy 15 kóbor macskát, vagy a piac ahol nem a fényesre sikált nagybani portékát kínálták mint felénk, hanem igenis hús-vér árusok, kicsit saras, kicsit földes, nem oly' tökéletes zöldséget, gyümölcsöt miegyebet...

Aztán a halpiac, annak minden borzalmával együtt is nagy élményt kínált. Frissen fogott halak, kagylók, rákok, csigák, ráják és egyéb tengeti izék és a köztük teljes magabiztossággal válogató vevők. Borkának és nekem inkább borzasztó volt látni, ahogy ezek az állatok a partra vetve kínlódnak míg ebédidőben bekerülnek végül a lábosba. Nem értem, hogy az állatvédők küzdenek a ketreces csirketartás ellen, de az teljesen OK, hogy ezek az állatok élve várják a sorsuk beteljesedését egy műanyag ládában! Értem én, hogy akkor friss ha még mozog, de akkor is a lábos már megváltás nekik! Folyamatosan érkeztek a halászhajók, hogy amíg tart a piac, folyamatos legyen az ellátás is. Ezt is jó volt látni, jó a gyerekeknek, hogy lám, miért is jár az ember iskolába, miért is tanul: hogy legyen választási lehetősége és ne kellejen egy halászhajón vagy egy halpiacon  dolgozni hóban, fagyban, napsütésben 6 nap egy héten! Talán megértették :)

Tetszett hogy "madame"-nak szólítanak és a gyerekeknek tetszett, hogy őket pedig "madmoiselle"-nek. Mindjárt kihúzza magát az ember. A száraz "fráu" nem hangzik olyan elegánsnak. Németországban  is  azért szeretek az olasz fagyishoz járni mert egyből "senora" lesz belőlem :)  

Madmoiselle Lulu , amikor egyszer, egyetlen pillanatra felnézett

Gondolom, hogy megyünk még erre, sőt ha egy kicsit több időnk lesz egyszer, tovább is. Sőt ha Borka, ahogy tervezi, híres divattervező lesz Párizsban, megyünk majd rendszeresen :) Addig majd megtanulunk valahogy franciául, hogy az unokákkal tudjunk beszélni :)

A MUNKA GYÜMÖLCSE

Hetek óta ez volt az első szombat, hogy nem mentünk az iskola kertjébe munkálkodni. Két hete az őszi "Putztag" keretében gazoltunk jó társaságban, a múlt szombaton pedig  Borkáék osztályával betakarítottuk a tavaly elvetett krumplit, és ha már ott voltunk a híres-neves WC-t is felavattunk. A krumpli és ezzel a "földművelés" epocha is sikerrel vizsgázott.  38 kiló kisebb-nagyobb krumplit ástak ki gyerek (és a felnőttek). Ennek egy részét még helyben megfőztük (héjában, vajjal, sóval), egy részét megkapta az ide 3. osztály "vetőmagnak", kb. 1 kilót hozott Borka is haza saját használatra (ez lesz a holnapi ebéd) és a maradékot pedig még eladják és a bejövő az osztálykasszát gazdagítja majd. A krumplikeresés abszolút Juli asztala, még akkor is, ha ez most nem is az ő feladata lett volna. Ásni, keresni, kutatni, gyűjteni és megenni, no ez való neki! Borkának elég volt a rendszeres, kötelező kertművelés tavaly, ő ebből már köszönte szépen nem kért (Julit delegálta maga helyett). Pedig ha tudta volna micsoda izgalom volt 5-6 krumplit is találni egy-egy helyen!! Igazi kincsesbánya!

A WC megkapta az utolsó simításokat, lett szivecske az ajtókon, ülőke, vödör, mozaik-ablak, retesz és egy igazi skandináv vörös szín. Ahogy ott áll a kert végében napraforgókkal és óriástökökkel körülvéve, komolyan mint Pettson pottyantós budija a meséből (tudjátok, ahová  a svéd király is beszorult). Aztán előkerült egy piros szalag, némi lufi, a gyerekek énekeltek majd mindenki kivágott egy darabot a szalagból és ezáltal a mi kis budink hivatalosan is "felszentelődött" és a a "tavalyi "házépítés" epocha is sikeresen lezárult. Pipa és vállveregetés minden gyereknek és minden szülőnek. Idén pihenünk, aztán mikor Juli lesz harmadik osztályos mindezt újra megismételjük. Hogy mit építünk, azt még nem lehet tudni, de hogy krumpli lesz az majdnem biztos (már ha nem esik a kertevőknek vagy az időjárási viszonyoknak áldozatául, de gondolom egy különösen ellenálló, kései fajtát választanak már évről évre - csak úgy, "németesen") 

itt még szín nélkül...

... és itt már színnel, az "ünnepség" előtt