HOGY MIK VANNAK?!

 Az ember felkel - ahogy szokott. Megmosakszik - ahogy szokott. Elkészíti a reggelijét és megeszi - ahogy mindig. Felöltözik - csakúgy, mint máskor, majd ráveszi kiskutyát, hogy induljanak neki - csakúgy, mint minden nap. Hagyja, hogy ő vezesse, amerre neki tetszik - mint az esetek többségében. 

Igenám, de mostanában egy 20 perccel előbb vágunk neki, mint szoktunk és tegnap mindjárt jött is egy nem várt fordulat a Megszokások Nagy Tengerében! Mert fél 8-kor még más kutyák sétálnak, mint 8.15-kor vagy éppen 9.30-kor. Megvannak a turnusok és ha az ember előbb megy vagy éppen kicsit később, teljesen másokkal találkozik. Mint tegnap is... Egyszeriben megismertük Astro-t, akit eddig az életben nem láttunk. De nem is ez a nagy fordulat, hiszen sok kutyát ismerünk, de még többel még sohasem találkoztunk bármennyire is mindenki ugyanazokat a köröket futja.

 Szóval, megismertük Astro-t és vele együtt megismertük Astro gazdáját is: EGY MAGYAR ANYÁT!!! Errefelé nagyon kedvesek a kutyás (nők). Megállunk, a kutyák ismerkednek mi pedig feltesszük a szokásos "fiú/lány?, milyen fajta? milyen idős?" (kutyára vonatkozó) kérdéseket, majd szép napot kívánva tovább megyünk. Most sem volt ez másként, már jó pár perce németül diskuráltunk, amikor is elérkeztünk a "Gyere Bali, menjünk tovább!" befejező mondathoz. Ekkor Astro anyukájának elkerekedik a szeme és csak annyit kérdez: "Magyarok vagytok?" 

És innen már ment a beszégetés, mint a karikacsapás, sőt az is kiderült, hogy ő az a magyar anya, akit nekem már évekkel ezelőtt "ajánlottak", hogy itt lakik az utcában, de hát eddig még sohasem sodort össze vele az élet, az ember meg nem csenget "csak úgy" be sehová csak azért, mert véletlenül mindketten magyarok vagyunk. És hát megint a kutya! Már annyi, de annyi értékes ismeretséget köszönhetek Balunak, sőt mondhatom, hogy barátságokat, hogy örökké hálás leszek neki ezért (is). És ha Astro nem bukkan fel az ő életükben, annak az esélye, hogy mi összefussunk a minimálissal marad egyenlő, hiszen eddig sem találkoztunk még véletlenül sem. Hogy mik vannak, nem?!

Ígérem...

... nem nem fogok innentől kezdve csak a kutyuskáról írni és ígérem, nem lesz ez egy kutyablog, de egyszerűen nem megy a fejembe, hogy hogyan tudtunk látatlanban egy olyan kutyát kiválasztani, aki teljesen olyan mint mi?! Nem külsőre értem, persze...

Elkezdtük a kutyaiskolát és jó volt látni a mi Balunkat "kontextus"-ban is, mert egyszeriben láthattuk, hogy ez a kutya biztosan passzol hozzánk, hiszen egyszerűen olyan mint mi! Elmondom, miért:

Még 5 kutya volt. Mindegyik kicsit idősebb és mindegyik iszonyú kíváncsi és izgága. Amolyan "na-hol-vannak-a-gyerekek-akikkel-játszhatnék?" típusok. Egyből egymásnak estek, birkóztak, rohangáltak, meg sem álltak. A mi kiskutyánk ezzel szemben (most egyszeriben nagyon kicsinek látszott), köszönte szépen, ebből nem kért. Odajött hozzánk és onnan nézte, hogy mi is történik. Ha odajött  az egyik kispajtása szimatolni,vagy csak hagyta magát, vagy rávakkantott hogy "hagyjál máááár!"

Az első óra feladatát hamar kipipáltuk, mert a "Gyere!" vezényszót már kezdetektől gyakoroljuk itthon is vele. Aztán különböző akadály pályákon kellett átmenniük, amiből egy idő után aztán  végképp elege lett. A trambulinról már le sem akart jönni, csak feküdt rajta és kérte, hogy "most már menjüüüünk!"

Tisztára a kicsi Borkára emlékeztetett! Ő is sokáig a partvonalról szeretett nézelődni. Őt soha nem ragadták magukkal a többiek, ő soha nem keveredett másokkal addig. amíg 100%ig meg nem melegedett valahol. Balu is ilyennek tűnt. A tréner szerint ez az elo fajta benne: ő is azt csinálja,  amit az értékrendje diktál. Mint Borka. Nekik kérem szépen tartásuk van és ami igen az igen, de ami nem az nem.Egy valamiféle belső erő, amit amolyan külső szelek nem ingathatnak meg. Mondtam is, hogy "nahát ilyen gyerekünk volt már!" És mivel ilyet már láttam, tudom, hogy hagyni kell. Hát hagyom is. Borkát is és Balut is. És Rudit is, mert bár őt kiskorában nem ismertem, saját elmondása szerint ő is ilyen volt. És valahol még mindig ilyen. És az itteni életemben, én is ilyen partvonalról nézegetős vagyok és és Julinak is csak itthon nagy a szája :) Tehát olyan kutyát sikerült választanunk, aki tökéletesen beleillik ebbe a sorba. Még a kutya is olyan mint mi!

Elképesztő, nem? Hogy született valahol egy alom kiskutya. Négy hét alatt elkeltek a testvérei, csak ő maradt. Mi abban a 4 hétben teljesen máshol nézegettünk, majd egyszer csak fordult egyet a Sors és egy másik szálat elengedtünk és még aznap rábukkantunk a mi kutyánkra. És amikor másnap megnéztük, egyből tudtuk, hogy Ő az,  és egyből láttuk, hogy ha még nagyobb is lett volna a választék, mi akkor is őt vittük volna haza. Mert a mi szemünkben ő volt a legszebb, legaranyosabb, legkedvesebb, legnyugodtabb. Ott és akkor még többet nem lehetett róla tudni, de aztán ahogy aztán telik az idő, egyre biztosabbak vagyunk a döntésünkben. Mintha ránk várt volna! És mintha valahol mi is csak rá vártunk volna! És ez olyan hátborzongatóan szép valahol!

KUTYAÉLET

Név: Balu

Kor: 9 hét

Fajta: Poodelo (Uszkár és elo keverék)

Méret: most mint egy nagyobbacska plüss állat, később pedig kb. térdig fog érni

Milyen? Hát okos, kedves, barátságos, nyugodt, óvatos és félénk

Mit szeret? Játszani, aludni, Juli nyomában lenni, töröközőn kapaszkodva magát a lakásban húzatni

Mit nem szeret? Egyelőre sétálni és autózni, de már ez is alakul

És hogy milyen a kutyaélet? Őszintén? Jobb mint gondoltam... Azt gondoltam, ha lesz egy kiskuyánk, az életünk egy folyamatos káosz lesz, folyton szemmel kell majd tartani, hogy mit csinál, mert különben szétszedi a lakást. Persze ez így van, mert tényleg legtöbbször a hülyeségen jár az esze, de mivel követjük a Juli által megadott szakkönyvek  javaslatait, így már az első perctől kezdve következetesen meghúzzuk a határait. Ez azzal jár, ha éppen nem sétálunk vagy kint vagyunk vele és éppen nem alszik, akkor a "Balu NEEEM!" és a "Balu FÚÚÚJJJ!"-tól hangos a lakás, viszont lassan már van eredménye. Hihetetlen számomra, hogy milyen gyorsan tanul! Amit egyik nap még csak gyakoroltunk, az másnap már nagyjából megy. Persze ez csak azokra a dolgokra igaz, ami neki is fekszik, tehát pl. a NEM-et még sokáig kell súlykoljuk. Hogy nem rágjuk meg a szék lábát, a kanapét, a tengerimalacok ketrecét, nem lopjuk el a zoknikat vagy a a szelektív kukából a dolgokat, nem harapunk és effélék. Viszont az, ha ki akar menni pisilni, már odaáll az ajtóba, szerintem szuper eredmény 9 hetesen és 10 velünk töltött nap után...

És olyan természetes, hogy velünk van! És olyan aranyos és olyan kedves és olyan barátságos és olyan..., olyan..., olyan..., hogy ha csinál is valami oda nem valót, nem lehet rá haragudni. Persze ez csapda is, mert pont emiatt kell észnél lenni és betartatni vele a szabályokat, mert lehet, hogy most cuki, hogy megharapdálja a lábujjunkat, de később ha már nagy kutya lesz, vagy vendégek jönnek, már nem feltétlen lesz az.

Tanulunk és gyakorolunk és játszunk mindennap, és egyszer majd összeáll neki a kép. Szerintem nagyon jó kutyánk lesz. Mindenképpen szeretnénk majd kutyaiskolába is vinni, de egyrészt ahhoz még nincs minden oltása meg, másrészt meg hát zárva is vannak ők is. Addig itthon trenírozzuk és próbáljuk kiismerni a szokásait. És ő is persze a miénket... ha pedig alszik (márpedig elég sokat), akkor szusszanunk mi is és próbáljuk a normális életünket élni :)