BABAVARRÁS

Ha már említést tettem a waldorf baba varró tanfolyamról, akkor írok róla bővebben is.  Az egész úgy kezdődött, hogy a waldorf baba készítést mindig is valami misztikus dolognak tartottam és valahogy otthon eszembe sem jutott, hogy megkérjek valakit, hogy mutassa meg vagy, hogy az internetről lelessem, pedig ott is vannak leírások garmadával. Fogalmam sincs, hogy miért nem, de az első pillanattól kezdve, hogy itt vagyunk a w. "őshazájában", különösen erős késztetést éreztem, hogy egy tanfolyamba bekapcsolódjak. Nos, tanfolyam nem lett, de nem is kellett végül is, mert lett viszont egy hölgy, aki hajlandó volt nekem megmutatni a fortélyokat. Őt egyik itteni magyar barátném találta, együtt nemezel vele kedden délelőttönként a sankt augustin-i waldorf iskolában. Ő megkérdezte, hogy segít-e nekem, annak fejében, hogy amit együtt varrunk, azt az ottani iskolai bazárnak adományozom. Rá is állt, ki is mentünk Julival (vele, amíg nem lesz ovis, "csomagban" járunk, de felszereltem rajzolóval, innivalóval, pisztáciával és mindennel amivel 10 percnél tovább le tudja kötni magát). Szóval, kimentünk (autópályán!!! Ehhez tudni kell, hogy igazi vidéki lány lévén, az összes autópályás tapasztalatomat az M6-n szereztem, ahol rendszerint egy teremtett lélek sem jár, itt pedig  200 km/h sebességgel húznak el melletem az autók) de sajnos a hölgynek "már nem volt kedve babát varrni", inkább nemezelt volna, "de ha már ott vagyunk..." Jól kezdődött és később sem lett jobb. Megvártuk míg meguzsonnázik, majd nekiültünk. A w. babának nagyon szigorú szabályai vannak: azon túl, hogy csak 100%-ig természetes anyagokból készülhet (pamut+gyapjú) az arányainak pontosan tükrözni kell egy kisgyerek test-arányait (4:1). A megadott szabályok szerint kialakított szemnek, szájnak  is csak utalásszerűen szabad megjelenni, hogy a gyerek aztán olyan érzelmekkel, tulajdonságokkal, ruházhassa fel, ami nem tetszik. Szóval az egésznek úgy kell tökéletesnek lennie a legapróbb részletekig, ahogy van.

 Első alkalommal a fejet készítettük, vagyis csak a fej formát alakítottuk ki. Angelika, nem mutatott különösebben semmit, magának varrogatott én meg próbáltam ellesni a technikát. Közben pergő németséggel magyarázott, nem tette meg nekem azt a szívességet, hogy lassabban, egyszerűbben mondja. Viszont így az olyan fordulatokat mint: "Nein, es ist schlecht!" (nem, ez rossz) vagy "Nein, es muß besser sein!" (nem, ennek jobbnak kell lennie) készségszinten elsajátítottam és be is épültek az itthoni szófordulatainkba. Hogy mi a baja voltaképpen az nem derült ki mind a mai napig, de valószínűleg önmagát nem szereti és kész. Ildikó (a barátnőm) szerint ha érteném, hogy miket mond közben, már rég nem mennék. De nem értem és olyan erős vágyat érzek, hogy megtanuljam a dolgok csinját-binját, hogy megyek és kész. Legközelebbre már egyértelműen mondta, hogy csak később menjünk, mert "ő már nemezelni akar". OK, később mentünk. Ekkor a baba szemét készítettük. Vagyis én, mert ő már nemezelt. Mivel állandóan vizslatta, hogy mit csinálok és legkevésbé sem építő jellegű kritikákkal látott el, 2 óra munkámat 3 perc alatt tette tönkre: visszaszedte az egészet, amit addig varrtam (a többi, nemezelő, "kolléganő" együttérzően pislogott rám és mindjárt mindenkinek lett egy babavarrós története...) Akkor úgy jöttem haza, hogy na,  a szemek bevarrása bizony jó nehéz.  Aztán itthon, a következő alkalom előtti utolsó estén 20 perc alatt megvarrtam mindkettőt, teljesen egyformára.

Aztán jött a haj, amit szintén inkább itthon fejeztem be, majd a legutolsó alkalom lett volna a haj felvarrásának szánva, ha ő miután megmutatta, hogy mit is kell, hogy is kell, össze nem pakolta volna az összes tűt, cérnát és mindent és el nem vitte volna haza, otthagyva engem a semmi közepén. És azt mondta, hogy többet már ne menjek, majd március 15 után kezdődik egy "hivatalos" babavarró kör, menjek oda. Most itt tartunk. Kész a fej. A fenti képen látható (azért is van betakarva, mert nincs teste. És szája sincs.) és nem tudom, hogy lesz e folytatás. Mondjuk, most kocsink sincs, ki sem tudnék menni, meg egyérteműen látszik, hogy un engem. Nem is un, egész egyszerűen rühell. Nem értem, hogy miért, de szerencsére nem is izgat. Egyszer Borka is eljött és ő is csak azt kérdezte, hogy miért morog mindig a néni (és szerinte belőlem sokkal jobb babavarró tanár lenne...:)) Végülis amiért mentem, azt megtanultam: tudok baba fejet varrni, a testet meg már a Ruditól kapott könyvemből is összehozom. Vagyis már össze is hoztam, mert közben vettem egy nagy levegőt és megvarrtam életem első waldorf babaját, amit az első pillanattól az utolsóig élveztem. Majd megmutatom, de egyelőre nincs még ruhája és hát pucéron mégsem mutatkozhat. Azt viszont világosan láttam, hogy ha itthon, a saját fejem után mehetek és nem holmi Angelika-k árgus tekintete mellett kell dolgoznom, nem is akkora ügy ez, mint akkor gondoltam... És az a feltételezésem is, miszerint annak, aki w. baba varrásra adja a fejét valahol szép a lelke, szintén nem feltétlen igaz.

(Nagyon szép babákat lehet, többek között, itt látni:http://www.mariengold.net/galerie/)