ÚJRA BAZÁR

Igaziból az idei ovis jótékonysági bazár már nem hozott lázba. Inkább a feladatot láttam benne, mint a mulatságot. Hogy többet kell készüljek rá mint a karácsonyra, míg megvarrogatok jópár eladható ezt-azt, míg megsütök háromféle ételt a büfének (egy édeset, egy sósat és egy pizzát ráadásnak), míg beszerzek egy lila, egy rózsaszín és egy fehér cserepes virágot dekorációnak, míg segítek az előpakolásnál ill., a végén az elpakolásnál és míg 4 órán keresztül árusítok a standunknál. És mivel tavaly is már minden ugyanolyan volt mint a azelőtt (és gondolom azelőtt és azelőtt és azelőtt) már nem volt bennem egy cseppnyi izgalom sem, sem a közösségi érzést illetőleg, sem az esetleges szerzés öröme miatt (azt meghagytam a gyerekeknek), hogy a magasztos eszmékről már ne is beszéljek. 

És igen, minden ugyanolyan volt, de mégsem. Igen, a standok, a portékák legtöbbje, a kísérő programok (bábszínház és nemezelés a gyerekeknek)... mind ugyanaz volt, kivéve egy frissítő újdonságot: a bazár négy órája alatt az egyik zenész apuka (szerintem a zenész szülők gyerekei egyértelmű előnyt élveznek a felvételin, mert minden programon élő zene szól, ami nagyon szép) kelet-európai (?) klezmer zenét játszott, ami a maga "sírvavígadós" hangulatával nagyon klassz kávéházi atmoszférát varázsolt az óvoda századfordulós (nem ami most volt, hanem az előző) falai közé. A végére már táncolni támadt volna kedve az embernek. Nagyon nagy sikere volt, minden szám után már tapsolt a közönség, a vásárlók, a bámészkodók, a kávézók egyaránt. Rudi szerint jövőre hagyni is kellene a vásári részt és csak egy jótékonysági kávéházat kellene meghirdetni...

És amit még nagyon szeretek a "waldorfban", hogy mindennek (programnak, napnak évszaknak, tanévnek...) van egy szép kezdete és szép lekerekítése a végén. Így a bazárnak is, ami pedig nyitott bárki előtt:  déli 12 órakor egy kis megnyitó beszéddel és közös énekléssel kezdődött és pontban 16.00 órakor ugyanígy (nem, akkor záróbeszéd volt) ért véget. A kottákat előre kiosztották és ami nagyon tetszett, hogy gyerekek, szülők, nagyszülők és az utcáról betért idegenek is együtt énekeltek, de nem csak amolyan ímmel-ámmal, hanem szépen, teli torokból mintegy alkalmi kórusként. Szép. Mert mernek. Mert nem szégyenlősek, hogy "jaj én nem, mert nincs hangom" - nem ez volt a fontos, hanem, hogy együtt. És emiatt aztán béke is költözött a szívembe, és nem bántam már azt a sok munkát ami mögöttem volt, mert egyértelműen úgy éreztem: megérte.

Kivételesen Juli perspektívájából (1 méter) mutatok képeket :

nemezelt kacsák

A "Kinderbasar"-ban fillérekért kelnek el "nélkülözhetetlen" kincsek

És süti is volt (már hogyne lett volna:))

A legnépszerűbb munkacsoport mindig a nemezelő, nem csoda ha náluk a legszélesebb a kínálat: van ott minden a törpéktől, az angyalokon keresztül az állatokig.