Borka tanítónénije is - eltérően az általános német szokásoktól- tegnap meglátogatott minket. Nem tudom, melyikőnk izgult jobban, ugyanis a nyelvi nehézségek miatt egyfajta távolságtartás jellemezte a viszonyunkat (ha egyszer belelendül, olyan gyorsan és olyan sokat beszél, hogy én
bizony nem nagyon értem, az ő magyar tudása pedig az "Arany Ászok" és az
"egészségedre" kifejezéseknél meg is áll) . Tehát nem én voltam, és természetemből fakadóan ezután sem leszek, az az anyuka, aki mindig ott liheg a nyakában van a nyomában, aki mindig bekíséri a gyereket és ha már ott van elbeszélget a tanárnővel, de még csak a pedagógiai módszereit sem fogom soha kétsége vonni. Tehát kevés szóval, a felszínen maradva, azért néha napján beszélgettünk egy kicsit, de semmi több. Szerintem talán emiatt ő sem tudta, mire számítson nálunk. Főleg fiatal is, kezdő tanár, neki sincs még sok tapasztalata az élet eme területén (Főleg a németek nem szeretnek mások privát szférájába betolakodni és ők sem veszik szívesen ha mi próbáljuk ugyanezt). Kakaós csigával és kávéval készültünk, elvégre nincs az a helyzet, amit egy falat süteménnyel és egy korty kávéval ne lehetne orvosolni a világnak eme csücskében :) Most sem kellett sok és már oldódott is a feszültség. Beszélgettünk Magyarországról (a Sziget fesztivál rendszeres látogatója - mondom, fiatal), a waldorfos múltunkról, az utazásainkról, a családjainkról, arról, hogy miért volt neki eleve furcsa a családlátogatás "intézménye" (hát, mert gyerekként ő sem szerette ha a tanára elmegy hozzájuk "körülnézni")... stb., szóval csupa olyan témáról, amiben ő is és mi is meg tudtuk mutatni az "emberi arcunkat", ahol végre nem mint a 60 szülő egyike voltunk jelen, hanem mint hús-vér, hétköznapi emberek. A végén még társasjátékoztunk is, no meg Juli külön kérésre "kutyáskártyáztunk". Azt hiszem, ő is, mi is remekül szórakoztunk. Azt hiszem, megtört a jég.
Nálatok is járt már a tanítónéni? Vagy Ti jártatok már tanárként másoknál látogatóban?
Nálatok is járt már a tanítónéni? Vagy Ti jártatok már tanárként másoknál látogatóban?
3 megjegyzés:
Látom, végül jól sikerült a nagy esemény, és ez a legfontosabb! Nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseidet, egy kicsit bekukucskálok rajtatok keresztül egy más világba, egy más kulturába.
Ha már kérdeztél is, akkor válaszolok azokra is.
Először az én tanító nénimre reagálok. Emlékszem a családlátogatásra, és ami azóta is elevenen él bennem, mintha tegnap lett volna. A végén, amikor kikísértük a kapuig, odasúgta nekem: "Nagyon szép fiatal anyukád van! Még mai is melegség önt el, ha visszagondolok rá.
Pedagógusként utáltam a családlátogatásokat, púp volt a hátamon. Tudom, sokat lát és tapasztal az ember, amit a munkája során jól hasznosíthat, de.... ezzel nem tudtam megbarátkozni. Elmentem, mert muszáj volt, de nem szerettem. Egy pedagógus ha odafigyel a gyerekekre, akkor látja hogy mennyit törődnek vele a szülők. Ott vannak a beszélgetések, amik megint csak sokat elárulnak. Nem szerettem ha túlságosan közlékenyek a családról, sokszor le is kellett néhányukat állítani, hogy ez nem tartozik ide. Szerencsém volt, mert a szülők zömével napi kapcsolatban voltam, mikor reggel hozták a gyerekeket iskolába. Mindig arra biztattam őket, hogy jöjjenek, keressenek bármilyen problémával. Ez nekem jobb, hasznosabb volt, mint egy családlátogatás, ahol legtöbbször csak feszengtek a szülők is.
Rengeteget tudnék erről mesélni, de nem untatlak vele. Erről még egy regényt is lehetne írni....
Köszönöm (az ilyen megjegyzések viszik tovább az amúgy sokszor már lankadó blog-lelkesedésemet) !!
Itt nem kötelező a családlátogatás, nem is szoktak (talán mert már eleve nem kíváncsiak a privát szférádra, hogy ki az az ember az óvodai / iskolai folyosóról - ez persze általánosítás, de mi mindenképpen hamarabb kezdünk a másik igazi énje iránt érdeklődni). A mi tanárnénink is azt mondta tavaly még, hogy csak azokhoz megy, akik hívják, de szerintem mindenki hívta...
Különben nagyon jók ezek a meghitt beszélgetések, de ilyen formában, mint írod. Amikor a kötelező jelleg eltűnik, ha a másik is szeretne veled találkozni, akkor egészen más jellege van, mint a "Kipipáltam ezt is" látogatásoknak. Egy-egy ilyen találkozás közelebb viszi a tanítót és a szülőt egymáshoz, és utána már másképpen kommunikálnak egymással. Hasznos lehet nagyon, de nem kötelező jelleggel.
Mindig benézek hozzád, és várom az újabb bejegyzéseidet. Csak folytasd tovább, mert biztosan sokan vannak akik csak olvasnak, de nem kommentelnek! Várom a következőt!
Megjegyzés küldése