AZTAKUTYAFÁJÁT!

A minap úgy szállt be az autóba, hogy "az  M. kap egy kutyát." És már sírt is. "Mert mindenki kap egy kutyát, csak ő nem!" "Mert mindenki kap egy kutyát, aki nem akar az is, csak ő nem, pedig már milyen régóta szeretne." "Mert mindenki kap egy kutyát 'csak úgy', csak ő nem". "Neki mindenféle próbákat kell kiállnia."  És "ő úgy igyekszik, csak mi nem értékeljük." Mert Apa nem akar, Borka nem akar, Anya meg újabb és újabb feltételeket támaszt." "És hagyjuk békén!" "És nem, nem akarja hallani, hogy mit mondunk!""Mert mindenki kap kutyát, csak ő nem!" Mert miközben Borkával azt próbáltuk neki éppen sugallni, hogy ha jobban belegondol, hogy mit is mondunk és egy kicsit is gondolkodik, akkor rájöhetne magától is, hogy KAP kutyát. De nem akarta meghallani. Nem akarta meghallani, hogy ha tavaly tavasszal azt monduk neki, hogy ha egy évig tudja tartani a maga álltal támasztott vállalásait (mint pl. napi többszöri séta, házifeladat, zongora, angol gyakorlása, az asztal lepakoása evés után és 'egyéb segítség'), akkor idén tavasszal esetleg kaphat egy kutyát:

 

-Mit mondtunk tavaly tavasszal?

- ...

-Tavasz van?

- Nincs.

- Mindig kérdezed hogy 'Jól haladok?' Mindig mondom, hogy igen. Tehát???!!

- "HAGYJATOK BÉKÉN!"

 

 Így, már nem lehetett tovább kínozni,  egy piros lámpánál hátrafordultam és a lehető legnyugodtabban csak annyit mondtam: "Kapsz egy kutyát." És ekkor tovább sírt. Csak már örömében. És mikor kiszálltunk, csak ölelt és még többet sírt.

Mert ezt mi már eldöntöttük. Mert azt  nem lehet vele csinálni hogy egy évig mindenféle próbákat áll ki, nem is akár milyen következetességgel, hogy ezek után azt mondjuk, hogy "mindez nagyon szép, de kutyát azért nem kapsz". Csak hát a közelgő születésnapján akartuk egy "kutya-utalvánnyal" meglepni. Akkor is sírt volna, csak akkor Rudi is láthatta volna az örömét. Hát az M-ék jól beleköptek a levesbe! De jöhet a kutya!