Hamarabb kellett volna az időjárásra panaszkodnom, mert aztán végül itt is beütött a nyár. No, nem az a 38 fokos kánikula, ami most otthon tombol, de az itteni viszonyokhoz, és előzményekhez képest, kifejezetten meleg van és az utóbbi időben csak egyszer-kétszer esett. Naponta. Vagy Rudi öccséjék hozták meg a meleget, mint tavaly is. Akkor is egész augusztusban esett, kivéve azt a 4 napont, amíg ők itt voltak. Akárhogy is, végre hátrébb sorolódtak a pulcsik és előrébb a pántosok. Ami a fő, hogy remek kis programokat tudtunk csinálni végkimerülésig szinte. Mármint a felnőttek merültek ki, a gyerekek bírták. Négy kb. hasonló korú gyerek tudja annyira generálni egymást, hogy pihenésre nem is jut idő. De igény sincs rá. Bár már rutinos bonni turistának számítanak, azért még tudtunk újat nyújtani. Talán.
 |
| Róluk van szó (itt éppen esett míg vártuk a buszt) |
Megjártuk, a kihagyhatatlan gumicukor bolt mellett, Bonn belvárosát, ami tavaly valahogy kimaradt (nem a gumicukor bolt, hanem a "kultúra"). Aztán szombaton az (nagyon rendes) apák elvitték a gyerekeket a duisburgi állatkertbe, ahol van koala, meg hangyász, meg delfin, meg sok más érdekesség (bár a Greenpeace szerint pont a delfinek miatt a duisburgi állatkert tiltólistás, mert nem jól tartják őket - de mindent a gyerekekért!). Az én személyes kedvencem a hangyász, amit a természet fintorának tartok, de a koala mégiscsak nagyobb vonzerővel bír. Nem mintha most is láttam volna, csak tavasszal amikor egyszer már jártunk is. Mert igaz, hogy nagy autónk van már, de nyolcan azért mégsem férünk be, így az anyukák "nagy kegyesen" beáldozták magukat és inkább az óriás "bolhás piacon" portyáztak napestig (nem sikertelenül, tegyük hozzá).
Vasárnap elvonatoztunk Kölnbe és ismét leesett az állunk a Dómtól (úgy látszik, ez már csak így lesz). Ezúttal feltekeredtünk a nemtudomhány (de NAGYON sok) lépcsőn a toronyba, hogy a város a lábunk előtt heverhessen.
A lépcsők leküzdése önmagában is nagy élmény volt, de a gyerekek számára talán a Csokoládé Múzeum megtekintése még többet nyújtott. No nem az érdekelte őket, hogy hogyan jutott a kakaó Európába (nyílván), hanem az a csoki szökőkút, aminél a néni olvasztott csokiba mártott ostyát kínál kostolónak (nyílván). Úgy tűnt akárhányszor lehet fordulni, így még a félénkebbek is felbátorodtak. Ettek is jó sokat. Aztán még kaptak a csoki bonbon készítését bemutató gyártósornál is, majd benéztünk még a múzeum ajándékboltjába is (azok után, hogy már a belépő jeggyel is adnak egy falatot...). A vacsorát így meg is spóroltuk egy az egyben... Engem inkább az a gyártó sor hozott lázba, ami bemutatja, hogy hogyan is lesz a kakaóbabból aranypapírba csomagolt csoki.
 |
| Háttérben a csokiszökőkút |
Estére jött egy kis záporocska, ami csak arra volt jó, hogy a páratartalom teljesen földhöz vágja az eddigre már amúgy is elcsigázott csapatot. Hétfőn, a látogatásuk utolsó napján, már csak itthon tartottunk egy amolyan levezető programot. Azóta meg csak pihenünk... (a Beethoven ház és egyéb emlékhelyek megtekintése jövőre marad. Csak legyen elég fagyis meg játszótér a közelben...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése