DE HOVÁ ÁLLJANAK A BELGÁK?

(A címet Fehér Klára azonos című könyvéről köcsönöztem. Ebben van egy rész, hogy jobbra állítják a flamandokat, balra a franciákat, de akkor felmerül a kérdés, hogy hová álljanak a belgák?)

Németalföldi kalandozásainkat ugyanis ezúttal Belgiumban folytattuk. Az elmúlt hétvége  itt "hosszú" volt, mivel október 3, a Német Egység Napja most hétfőre esett. Ezen felül a "központi" ünnepségeket is itt tartották Bonnban, így aki nem vágyott, arra hogy Angela Merkellel és hétszázezred (!!!) magával álljon sorba az ingyen lufiért, inkább menekült a városból. Mi is.
Az alapvetően a tengerre epülő programunkat, brugge-i (amit mi Brüzsnek mondunk, azt itt Brügge-nek), ill. gent-i vársonézéssel spékeltük meg. Én mindig azt hittem, ha az ember ilyen élményt akar, akkor az Északi tenger német partjaira kell utazni, nem gondoltam volna, hogy közelebb is találhat hasonlót. (A közel azt jelenti, hogy tőlünk 3 óra autóútra ha nicsenek dugók, és minimum 5 ha vannak -odafele nem voltak, haza igen. Onnan tudom.): 

A szállásunk egy százéves kúriában lett volna, ha nem történt volna adminisztációs hiba, de hála Istennek történt, így minket kitettek a parkba egy kerti lakba, ami a gyerekekkel sokkal jobb is volt.  



Végül ez lett ...

ehelyett...

de mivel belül ez is ilyen hangulatos volt, nem volt gond.

Magunk voltunk egy nagyon hangulatos faházban, amihez konyha és terasz is tartozott és mindezt a szállodai szoba áráért és szolgáltatásaival együtt. Már ha csak itt vagyunk két napig, az sem lett volna rossz. De mivel a nyáriasan meleg idő tartotta magát, így érkezés után már indultunk is a tengerhez. Teljes helyismeret hiányában, Oostende felé vetük az irányt, ott kerestük meg a strandot. Meg 2000 másik is...:

Meglehetősen sűrűn voltunk, de nem baj, a tenger az tenger! Borkát a legkevésbé sem izgatta, hogy a fenyvesi strand júliusban kismiska ehhez képest a tömeghez képest és belevetette magát a sűrűjébe. Őt alig lehetett a vízből kiimádkozni. Bizony! Mert fürdeni is lehetett. És nem ám olyan "na-ha-már-itt-vagyok-a-tengernél-akkor-megmártózok" fajta fürdés volt, hanem igazi, alámerülős!

A másnap délelőttöt szántuk Brügge-re, de a gyerekek orra előtt elhúztuk a mézesmadzagot: ha végeztünk az összes csokibolttal és megnéztük az összes lovaskocsi összes lovát, akkor megyünk újból a tengerhez. Így aztán bírták! Egy nyikkanás nélül tűrték, igaz csokiboltból és lóból is volt rengeteg. Mindezt egy csatornakirándulással fejeltük meg, hogy azért mi is lássunk valamit. És amit láttunk, hát az gyönyörű! Nem véletlenül a világörökség része! Csupa cakkos tetejű ház, csatornák,  no meg turisták ezrei mindezért.

Persze nem csak nyalogattuk a csokiboltok kirakatát, hanem meg is leptük magunkat egy doboz kézzel készített belga bonbonnal (hol ha nem épp Belgiumban?), amit a melegre való tekintettel hamar meg is kellett ennünk (ahem...). Aztán ígéretünkhöz híven, vissza a tengerhez. Ezúttal sikerült egy sokkal nagyobb, sokkal elhagyatottabb partszakaszt találni. Itt készült a fenti kép is. Hát ez olyan mint a képeken vagy a filmeken (vagy a Nordsee éttermekben...): kék ég, fehér homok, szél, tengerszag,  fövenyek, dűnék, pampafű... ameddig a szem ellát. Lélegzetellállító a javából! Itt már Rudi is fürdött és Julika is bemerészkedett. Meg ki. Meg be. Meg megint ki, és megint be. Ez volt az ő "bátorságpróbája", mert eddig mindig félt "nehogy a hullám bekapja". Ezért "nem tette bele a bátorságát a vízbe" :)

Hát ilyen sikerre nem számítottunk, így aztán gyorsan átszerveztük a kirándulás további részét: Gent-be már csak hazafelé álltunk meg ebédelni és inkább még egy délelőttöt a tengerre szántunk (Pedig ez sem tűnik rossz helynek. Hasonló atmoszféra mint Brüggében, csak nagyvárosiasabb, multikultúrálisabb, pezsgőbb léptékben). Jól is tettük, mert ezúttal dagály volt és az egész part vagy 30 méterrel szélesebb lett (ma tanultam, hogy ezt a sávot, ahol a tenger mozog németül Watt-nak hívják. Das Watt.)  Itt aztán csak vonultak az emberek, mentek mendegéltek, ki egyedül, ki kutyával, ki az unokákkal, ki papírsárkányokkal. Ezúttal fürdeni nem lehetett, még csípett a reggeli szél, de kagylót meg döglött rákot gyűjtögetni igen. Borka nagyon sírt, hogy el kell indulnunk, de hát nem maradhattunk tovább. Merkel asszony is csak estig maradt itt Bonnban, nekünk is munkanap volt már  a kedd (már akinek, úgy értem).