ELSŐ NAP

Kis Borka nagy iskolás lett! (nála már csak a "Schultüte" volt nagyobb!) Tegnap volt az évnyitó, amikor is átsétáltak a leendő elsősök a virágkapu alatt, majd kezet fogtak a tanító nénivel és ezáltal hivatalosan is iskolások lettek (mert az ovis ballagáskor kisétáltak a kapu alatt az ovódából,  a nyarat egyfajta "vákumban" töltötték, most pedig besétáltak alatta az iskola falai közé). Nagyon megható volt. Nem csak nekem, de a többi anyuka is szipogott a környékünkön. (Nem volt hivatalos beszéd, ájuldozó gyerekek a napsütésben, unatkozó tömeg, így az ember rendesen meg is tudott hatódni, ahogy illik ebben a helyzetben :)) Hiába ez egy megint egy nagy lépés. Nem is azért, mert "ó hát még csak most született", hanem nekem azért inkább, mert láttam B-t nagyon bátran, teljesen egyedül kimenni a színpadra amikor szólították a nevét és átmenni a kapu alatt, kezet fogni Frau S-ral, a tanítónénivel,  és leülni a többi gyerek mellé. Mindezt egy teltházas színházteremben  (az iskola többi tanulója is jelen volt), tapsvihar közepette. Ez B. esetében ez is legalább akkora lépésnek számít mint maga az iskolába lépés. Én egész nyáron az évnyitó ezen pillanatán izgultam, de megint beigazolódott az, hogy az ember izgul, aztán úgyis minden jól alakul (csak mikor hiszem ezt már végre el? egy jó adag energiát megspórolhatnék magamnak...). De nem csak én voltam ezzel így, mert már júniusban a szülőértekezleten kérdezte egy másik mama is, hogy jó, de mi van ha a gyerek nem mer majd felmenni a színpadra? Akkor is azt mondták, hogy nem kell izgulni, az elmúlt 12-13 évben erre nem volt példa. Nohiszen! - gondoltam én. És mégis... Szerintem a varázsmondat az volt, hogy "csak akkor válsz iskolássá, ha egyedül ide feljössz és egyedül...." Mert itt 30 gyerekből 30 ANNYIRA iskolás akart már lenni, hogy mindegyik legyőzte a félénkségét és nagy elszántan ment (meg a nagylegények is megszeppentek persze). Így:

Ezután a gyerekek elvonultak életük első tanórájára és addig az egybegyültek pedig kávéztak és sütiztek az udvaron (elvégre Németországban vagyunk, nem?). Majd ennek végeztével készültek a fényképek és indulhatott az ünneplés. Az első nap az iskolában itt nagyon nagy családi ünnepnek számít. Eljönnek a nagyszülők, a nagynénik, a nagybácsik, az unokatestvérek. Talán mint felénk a ballagás. Van díszebéd, trakta. Mi csak négyesben ünnepeltünk, de azért ebédelni mi is elmentünk. Aztán Rudi végre 3 körül be is nézett a munkahelyére. De mivel mindenki tudta, hogy az évnyitón járt, így elnézően szemet hunytak a -nem kis- késés felett. Mi pedig itthon pihentük ki a fáradalmakat és -nagy izgalommal- készültünk az első igazi iskolai napra.