Címkék

2013. 04. 10.

PÁRIZS TAVASSZAL...

Én mindig is szerettem a francia filmeket. Mert ellentétben az amerikaiakkal, amiből azért a legtöbb van nálunk, itt igazi hús-vér, nyúzott, karikás szemű, magas, alacsony, kövér és sovány emberekkel történnek sokszor hétköznapi dolgok. Az ember tud azonosulni, míg az amerikaiakban valahogy mindenki valótlanul, csinos, jóképű, erős és bátor. Nem feltétlen életszerű. A francia filmekben kis emberek élik kis életüket. Mint mi is. Na hát ez volt folyamatosan az érzésem - mármint, hogy egy francia film szereplője vagyok- a múlt héten, amikor is Párizsban jártunk Rudival.
Ezt az utat, vagyis inkább lehetőséget még a születésnapomra kaptam, a múltkorira, arra a kerekre, hogy ha
majd legközelebb lehetőségünk lesz, akkor elutazunk Párizsba. És mivel a várost nem a játszóterek, gyerekes múzeumok és fagyizók szempontjából kívántunk feltérképezni, így várni kellett arra a bizonyos megfelelő időpontra. Ami most jött el: vagyis jött Rudi anyukája, hogy itthon felügyelje a rendet, mi pedig felpattantunk az első vonatra ami elrepített minket jó 3 óra alatt a francia fővárosba (az IC nem teszi meg a Pécs-Budapest távolságot ennyi idő alatt).
Már a vonaton úrinőnek érezhettem magam: tágas kocsik, széles (piros bársony!) ülések, a lábam kényelmesen elfért, ha pedig lehajtottam a kisasztalomat az nem préselt be egyből az ülésbe (aki sokat repül fapadossal, az tudja, ennek mekkora jelentsége tud lenni.) Már évek óta nem utaztam úgy, hogy a végére ne éreztem volna magamat úgy, mint akin átment az úthenger. 3 óra 15 perc múlva kipihenten, kisimultan szálltunk le, pedig közben már jártunk Aachenben, Liege-ben és Brüsszelben is. Na jó, "tálcán" jöttek, mert nem kellet átszállnunk...
És itt elkezdődött a filmforgatás: igen végigjártuk a nevezetességeket, amiket én eddig csak képről vagy filmekből ismertem. Igen, láttuk a Notre Dame-t , a Diadalívet, az Eiffel tornyot alulról és Párizst felülről, sétáltunk a Champs Elysees-n , a Montmartre-n... csupa nagystílű, "grandiőz" épület, de rám megint csak az apró részletek tették a legnagyobb benyomást:
Az ütött-kopott, aranyos-bordós patinás kávéházak, ahol reggeli kávénkat és croissant-unkat elfogyasztva bámészkodtunk "tipikus" francia arcok után kutatva, vagy a kis kézműves pékségek, ahol a napi bagettünket szereztük be, vagy a tematikus kis üzletek és műhelyek, ahol vagy csellókat és hegedűket készítenek, vagy csokikat és pralinékat vagy sajtot vagy tengeri herkentyűket vagy esetleg kizárólag férfiingeket árusítanak. 
Ó igen, a Párizsi divat! Nos, azért nem mindenki felel meg a sztereotípiáknak miszerint is a párizsi nők és a párizsi férfiak egytől egyik csupa báj és elegancia és nem mindenki úszik parfümfelhőben (annál inkább kipufogó gőzben...) Na, inkább azt mondanám, igen, van köztük sok elegáns, sőt inkább stílusos vagy akár merész, hónuk alatt hanyagul egy bagettel, de azért belőlük láttunk kevesebbet (igaz, mi főleg a nevezetességek körül forogtunk). De a rúzsok! Azok aztán merészek tudnak lenni: a rikító színeikkel sokszor még az orosz nőket is lepipálják, pedig a csiricsáré rúzst eddig azt hittem csak ők kedvelik. És igen, a párizsi emberek merik nagyvonalúan élni az életet: hedonistán jókat esznek, jókat isznak, adnak a szépségre és sokkal többen dohányoznak mint futnak (ellentétben itt felénk, Németország ezen csücskében, ahol pont fordítva van), a parkokban ráérősen petangoznak  és fütyülnek az előírásokra (felénk mindenki megáll a piros lámpánál. Ott senki. Csak a turisták. A németek...) Ők teszik jól... De vajon ismerik -e a parizert, a francia kémest vagy a Párizsi kockát? És használnak-e francia kulcsot? És játszanak-e francia kártyával? Ezt mondja meg nekem valaki!
És hogy milyen Párizsban a tavasz? Olyan mint idén mindenütt: hűvös és borongós.

A Eiffel torony alulnézetben. Szédítő magasság. Tudom, mert felmentünk a legtetejéig. Remegett a lábunk...


"Az" a híres fekete macska. Háttérben a Sacre Cour tornyai...


Ezekről a kávéházakról beszélek...


És itt is vannak a pécsihez hasonló lakatok. Csak itt a Szajna egyik hídján...

Ha jártatok már Párizsban, Titeket mi fogott meg a legjobban?


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mi tavaly nyáron voltunk ott négyesben. Sajnos inkább rohanós városnézés volt (3 napba belefért még Versailles is!). Amit azóta is emlegetek, az az emberek sokszínűsége volt. Én még sosem láttam ennyiféle bőrárnyalatot, ennyiféle arcot. Igazán lenyűgöző volt. Eszter

márta írta...

Én még sosem jártam Párizsban, de nagyon vágyom rá. S mivel valószínüleg csak néhány napra jutok el majd, ha egyáltalán, egyszerűen csak sétálni fogok erre-arra, nézelődni. Például az Eiffel toronyba biztosan nem mászok fel, túl sok idő elmenne vele. Majd mesélek, ha egyáltalán ugye....

N. írta...

Nekünk is csak 2 egész napunk volt, így mi is javarészt sétálgattunk meg nézelődtünk meg üldögéltünk itt-ott. Igen, az Eiffel Torony túl sok időt elvesz, főleg a sorban állások miatt. Meg túl magas is - ha engem kérdezel :)