Szeretem néha megnézni a gyerekek újszülöttkori képeit, mert szeretek mögéjük látni: mert mindaz, amilyenek most, már akkor is bennük volt, csak akkor még nem jött át (vagy átjött, csak még nem ismertük annyira egymást, hogy pontosan értsem is). Csak lassan, fokozatosan mutatkozott meg az "igazi" énjük. Bár azt hiszem, a mostani még mindig nem az igazi énjük... Hogy milyen lett Borka azóta, amióta ilyen volt?
Szép és okos- nyílván- de talán a legfontosabb tulajdonsága a világ dolgai iránti érzékenysége. Ezalatt nem csak azt értem, hogy meglátja egy virágban egy felhőben is a szépet és ő is törekszik a környezetét a maga eszközeivel széppé tenni (az ünnepi teríték, vagy csak egy szál virág, egy gyertya nem maradhat el) hanem, az emberek iránt mutatott érzékenységét is, az empátiáját. Neki már egészen kicsi kora óta az a fontos, hogy másoknak örömet szerezzen. Emlékszem egy napra, 4 éves volt, amikor ezt mondta. "Holnap nagyon boldog napom lesz - Nagyi névnapja!" És gondolom készült is valami ajándékkal. Mert már kicsi kora óta mindig készül ajándékokkal alkalomra is vagy "csak úgy", hogy boldoggá tegye a kiválasztottat (rajzok számolatlanul, karkötők, varrott, horgolt, kötött "ezmegazok" . Azt hiszem, neki az "adás" a szeretetnyelve. Abban is biztos vagyok, hogy Julival azért jönnek ilyen jól ki, mert ő anyáskodik felette, Juli meg -amilyen kényelmes- hagyja. "Idegenben" mindig figyel rá, segíti. Ha beteg, körülugrálja, teát főz, puha ágyat készít, csak, hogy minél előbb meggyógyuljon és minél előbb helyreálljon a rend, mert az állandóság ugyanolyan fontos. A megszokott ritmus, a nyugalom, az állandó "szereplők". Ha valami borul, minél előbb "helyére kell billenteni a világot". Azt gondolom, ha így marad, jó ember válik belőle - jó felnőtt (ember), mert már most is jó (gyerek) ember...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése