ÚJ (TAN)ÉV, ÚJ ÉLET

Ez az új tanév több változást is hozott Juli és Borka életében is.

Juli "Vorschulekind" vagyis iskola előtt álló nagylány lett, ennek minden kiváltságával együtt (több feladatot bíznak már rájuk, vannak játékok, amikkel csak ők játszhatnak...stb), de nem is ez a legnagyobb változás a mindennapokban, hanem az óvóbácsi (!!!) Herr Sieber felbukkanása. Nikolai a keresztneve, de természetesen mi is és a gyerekek is szigorúan Herr Sieber-nek szólítjuk. Amúgy oroszos neve tökéletesen illik "anyegines" megjelenéséhez. Egy férfi "óvónő" már önmagában is meglepő, de ez eddigi 4 hét tapasztalata alapján azt kell mondjam, Herr S. egy főnyeremény! Nem csak amiatt, hogy a nemek egyensúlya az egészséges felé billent vissza, hanem azáltal, hogy férfi, teljesen másként is áll a gyerekekhez: hagyja, hogy nyúzzák, viszi őket a hátán, gyönyörű homokvárakat épít velük együtt a földön fekve, amit a "szépnyoknyás" óvónénik azért soha nem tennének meg. Mindamellett, tanult asztalos révén, szívesen fúr- farag a gyerekekkel, de amúgy az ebédet is megfőzi ha úgy alakul ( a waldorfban nincsenek külön dadusok és konyhásnénik, minden feladatot a nevelők látnak el, csakúgy mint anya és apa otthon). A múlt héten például palacsintát sütött, amivel végképp "megfőzött" minden gyereket és szülőt egyaránt...

Borka pedig ettől a tanévtől kezdve, heti 2x30 percben hegedülni tanul az iskola keretein belül. Azt hiszem erről már meséltem, hogy még tavaly kis csoportokban kipróbálhatták a gyerekek, hogy milyen hangszert is szeretnének tanulni. Borka első körben a a trombitát választotta, de miután kipróbálhatta  a hegedűt is, szerencsére e mellett döntött és ezidáig nagyon élvezi. Minden nap gyakorol 5 percet, ennél nem kell több, és már alig várj a következő órát. Nekünk, hegedűs szülőknek is tartottak egy zeneórát a múlt héten. Számomra, aki soha nem tanult zenét, kicsit szürreális volt, hogy egy csupa német közegben hegedülök - valahogy olyan volt, mintha álmodnék. Még sötét is volt hozzá odakint (a szülőik mindig este vannak, 8 után)... Ezt is, mint mindet nagyon szépen, finoman vezetik be a gyerekeknek, nem rontanak rájuk, nem várnak el sokat, szépen lassan, finoman. Én már attól meghatódtam, hogy nem úgy kezdik, hogy "itt a hegedű, így tartjuk", hanem azt mondják: a hegedű az ég és a föld között van. Nem ágaskodik az ég felé és nem lóg le a föl felé, hanem pontosan a kettő között, a szívünk felett fekszik. A vonó pedig a lelke, ami minden mozdulatnál be- . ill kilélegzik". Hát nem gyönyörű? És a vonót is úgy tartjuk hogy egy icipici kisegér még beférjen a markunkba és onnan hallgathassa a muzsikánkat. Olyan szép!! Nem is csoda, hogy élvezik és nem is csoda, hogy itthon sem esik -egyelőre- nehezére elővenni. Ebben a formában 2 évig tanulnak, azután magántanulóként folytathatják - ha akarják. De ha nem, mert még az is lehet, ezzel a két évvel is már nyertek...