Címkék

2015. 04. 23.

JÚLIA & JULIA

A mi Júliánknak van az iskolában egy ún. "Paten"-je: Julia. Minden elsős kisdiák kap egy elsős középiskolás "gyámot", akivel az első napon, az évnyitón már összeismerkedik. Igazából úgy  van, hogy a Patenek, amikor még csak 8-ba járnak megkapják a leendő elsősök névsorát és választanak maguknak valakit, akinek megvarrják a kézimunka órára  a kis batyuját , benne egy kis üdvözlő ajándékkal.
Juli esetében ez a választás valahogy sorsszerűnek tűnik: Julia a Júliát, ennyi volt biztos. Azt még a nagy Julia sem tudhatta, hogy a kicsi is nagy állatbarát és sőt, még külsőre is hasonlítani fognak egymásra! Könnyen el tudom képzelni, hogy a mi kis Julink 15 évesen valahogy úgy fog kinézni, mint a nagy. A Patenek feladata az első hónapokban a kicsik "beszoktatása": a szünetben játszani velük (de legalábbis rájuk nézni), átkísérni őket a napközibe, cipőt kötni.... effélék. Ehhez jön még, hogy ők tanítják meg őket kötni is, ami a w. pedagógia egyik alappillére (ugyanis rendkívül fejleszti az agyat). Aztán az idő múlásával a Patenek is elmaradnak, mindenki teszi már a dolgát, de a mi két Júliánk között megmaradt a barátság: könyvtárba járnak, együtt takarítanak, amikor a nagy a soros (a felsőbb évesek takarítják a termeket, a folyosókat tanítás után), vagy csak együtt lógnak, kéz a kézben. Nagyon helyesek!!
A nagy pedig most két hétig Angliában dolgozik egy farmon az osztályával. És tegnap képeslapot hozott a posta! Angliai anzix ill. üdvözlet Juli születésnapjára. Látszik, hogy ő készítette: kigondolta, megrajzolta, körömollóval kivágta, felragasztotta és elballagott a postára. Mindezt egy kvázi osztálykirándulás kellős közepén, 15 évesen! Julival madarat lehetett volna fogatni (de velem is a meghatottságtól)! Szeretném ha az én gyerekeim is ilyen érzékenyek lennének majd ebben az életkorban. Így törődjenek majd embertársaikkal, gondoljanak majd rájuk. Most még nincs gond, mert alaptermészetüktől fogva, amolyan "jótét lelkek", de a kamaszkor még hozhat fordulatot, de talán nem "akkorát"... 

Jobbról a második a kicsi és hozzá a nagy

Nincsenek megjegyzések: