A hétfő az mindig nehéz... és ahogy közeledünk a tanév vége felé, na úgy sem lesz könnyebb. Persze még van egy hónap vissza, még van pár koránkelés előttünk, úgyhogy még kár elkezdeni a "de várom már a nyáriszünetet!" nótát, viszont lassan már mi is a finisébe fordulunk és beindulnak az "utolsó" ilyen-olyan elfoglaltságok. Ha még ki a akarunk hozni ebből az évből valamit (baráti vacsorát, "ottalvós" bulikat a lányoknak...stb), akkor már be kell a programokat osztani... Például ma lesz minden idők utolsó angol órája a kis csoportkámmal. Három év után elköszönök tőlük. Bármennyire is nagyon, de nagyon szeretem őket, itt az idő, hogy tovább álljak. Még nem árulom el, hogy hová, csak annyit mondok, ősztől váltok. Három év után a jobbaknak, a régi motorosoknak, már elengedhetem a kezét, már egyedül is boldogulnak a nagyvilágban, aki pedig még nem, az talán jön velem tovább. Meglátjuk. Sütöttem sütit is, ezzel köszönöm meg az elmúlt éveket munkáját, hogy itt lehettem, hogy segíthettem nekik és hogy ők is segítettek rajtam. Persze ők ezt nem tudják, de az, hogy mi így összetalálkoztunk az ugyanolyan sorsszerű volt nekem mint nekik. Akkor már nagyon rosszul éreztem magamat a bőrömben itthon nap nap után és már nagyon vártam valami értelmes elfoglaltságra és szerintem ők ugyanúgy vártak valami értelmes elfoglaltságra mint én... Aztán egymásra találtunk és szárnyakat adtunk egymásnak. Most már repüljünk hát... ki-ki a maga útján...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése