Itt vannak ők. Borka és Juli. Játszanak. Reggeltől estig, és ha tehetnék, estétől reggelig. Bármivel. Schleich állatokkal, Playmobil figurákkal vagy semmivel. A szerepjátékoknak nálunk nagy hagyománya van. Borka alig, hogy elkezdett beszélni, magával is húzott minket a szerepjátékok világába. Emlékszem, amikor ovis volt már, kérdeztem az óvónőt még otthon, hogy nagy kárt teszek-e a gyerekben ha nem játszom vele több szerepjátékot, mert már annyira elegem van a piknikekből, a babák születésnapjából, a gyógyításból vagy a kis Jézus születésének eljátszásából. És mikor kimondta a bűvös szót hogy nem, sőt ha csak amolyan immel-ámmal játszom az csak rosszabb, na, akkor én zöld jelzést kaptam és azóta nem játszom. Ez annyira belém ivódott, hogy ha még korábban egyszer -egyszer bepróbálkoztak,hogy "anya, akkor te vagy a párduccal és azt mondod, hogy", az első reakcióm, miután a gyomrom összeugrott, egy gyors és határozott nem volt. Nem, nem vagyok a párduccal, nem, nem mondok semmit, majd ti beszéltek helyette is. És beszéltek is. És azóta is beszélnek. Mert minden Schleich állatnak neve van és foglalkozása. NAGYON sok Schleich állatunk van. És mindnek tudják a nevét és a foglalkozását. Itt van pl. Fricike, egy pelikán szerű ősmadár, ő vicc-író. Vagy Rozi a viziló, neki vegyeskereskedése van. Vagy Felhő, a bálna. Neki macskái vannak (akik idegesítik,mert csupa egyformák és mindig egymást utánozzák...). A strucc kozmetikus, a homár pedig fodrász. Pamacs, a polip, még gyerek. Ő nem dolgozik. És így tovább. Minden, minden lehet. És felépítenek helyzeteket, várost, kórházat, állatkertet, olimpiát, színházat. És mi csak azt halljuk, hogy visítanak a nevetéstől. Mert mindez szigorúan zárt ajtók mögött zajlik. Nem tudom, meddig tart ez az ideális helyzet, hogy gyakorlatilag nem látjuk őket itthon, mert bezárkóznak és játszanak (bezárkózni később is befognak, csak nem azért hogy játszanak). Borka, a maga 11 és fél évével, végül is már nagy. Nem lehet tudni, hogy mikor lesz egyszer neki elege, vagy mikortól lesz a Playmobil "unkúl", de most még szuper! Épp a minap olvastam valahol, hogy az intelligencia nem tudás kérdése, hanem a kreativitásé. Hát annak nincsenek híján! Talán, nincs mitől tartsunk...
