A nagy érdeklődére való tekintettel, meg már, hogy a betegségem utósokkját is kihevertem, meg, hogy most jobban ráérek, meg hát mivel ez mégiscsak elsősorban a mi családi krónikánk, amit majd nagyon jó lesz sok sok év múlva visszanézni, folytatom az írást. Nem tudom, milyen rendszerességgel lesz időm, kedvem, energiám vagy egyáltalán olyan élményem, amiről érdemes lesz beszámolni, de majd alakul. A "megjegyzések" funkciót töröltem, így ha gondolatot ébresztettem bárkiben, az nyugodtan írjon emailt. Ahogy a megjegyzéseket, úgy az email-eket is nagyon örömmel olvasom! Ezen felül további képeket az Instagramon találtok. Ott is "bonnbajó" néven keressetek!
Szóval, amint a "leköszönő" bejegyzésemben írtam, vagyis, hogy mi mindenen szeretnék magammal kapcsolatban változtatni, azt szerencsére sikerül tartanom. A mindennapokban nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, már tudok nemet mondani és mivel rájöttem, hogy a bajok részben ott gyökerezetnek, hogy egyedül vagyok az időm nagy részében, szándékosan tágítom a komfort zónámat és akár egyedül is elmegyek programokra csak, hogy hasonszőrű emberekkel találkozzak, új élmények érjenek, vagyis ÉLJEK így csupa nagybetűvel. Mert az ember boldogságérzete a társas kapcsolataitól függ leginkább. Hogy mennyire van beágyazódva vagy mennyire van elszigetelve. Ezt már a Nők Lapja is megírta, de érzem én ezt a saját bőrömön is. Én alapvetően inkább társasági ember vagyok, bár az is igaz, hogy egyedül is jól elvagyok, de kell egy egészséges egyensúly. Ez az egyensúly az utóbbi időben az "otthon kuksolunk" felé billent el, aminek káros hatását meg is éreztem. Köszönöm szépen, ebből akkor elég! Most az a mottóm, hogy ha hívnak valahová, azonnal igent mondok és csak utána kezdek gondolkodni :) És több programra elmentem már egyedül is, ha éreztem, hogy ez nekem való lenne. Így voltam már menekült és nem-menekült nők számára rendezett
"Interkultureller Frauentag"-on, ahol egy müzlis tálat kerámiáztam (életemben először azután, hogy harmadik osztályos koromban egy emberi fejet kellett agyagozzunk és hármast kaptam rá, amitől eltettem ezt magamban úgy hogy ez nem az én asztalom)...), ill. egy nyomdakészítő mini workshop-ra, ahol többek között, karácsonyi ihletésű stempliket készítettünk egy vietnami hölgy vezényletével:
Ezen kívül elmentem egy varró szakkörre is, de ezen még hezitálok, hogy menjek-e máskor is. Itt nem volt olyan szívélyes a légkör (vagyis amolyan "németesen" szívélyes volt, ami a magyar léleknek egy kicsit kevés ), viszont, aki elhívott (vele a kerámiázáson ismerkedtem meg), nagyon helyes... Ezt majd még meglátom. Havi egyszer van, a mostanit elblicceltem, de talán legközelebb még adok nekik egy esélyt...
A munkahely váltásomról sem meséltem eddig, pedig az is nagyon jól alakult. Miután megszűntek a tanfolyamok a nemzetközi iskolában, előre menekülvén, minden bátorságomat összeszedve, egy közeli, igen népszerű közösségi házban hirdettem tanfolyamot. Némi kezdeti izgalom után, össze is jött a csoportkám, ami javarészt még mindig a nemzetközi iskolás anyákból, illetve itt élő külföldi nőkből áll. Tehát valójában azt csinálom amit eddig is, csak más plénumon és nem önkéntes alapon már. A koreai, kínai, magyar, lengyel, német, szír, brazil és iráni nemzetek képviseltetik magukat és ismét igen jól szórakozunk. A téli szünet után a jövő héten kezdünk újra... Nagyon jó érzés tartozni valahová. Nem a csoportra gondolok, az is persze, hanem, hogy annyira meleg és otthonos itt a légkör, ahol most dolgozom. Olyan jó érzés odamenni! És olyan jó érzés, hogy vannak programok, ahol a többi tanfolyamvezetővel lehet találkozni (több mint százan vagyunk), legyen az egy évnyitó grillezés vagy egy karácsonyi vacsora (évek óta nem jártam már munkahelyi karácsonyi vacsorán!!). Végre, nem csak lógok a levegőben!!
Szóval, jól mennek a dolgok - azt gondolom. talán emiatt is jött meg újra a kedvem a blogoláshoz, mert újra egyensúlyba kerültem magammal és a világgal. És köszönöm, hogy érdeklődtetek, hogy most mi van, mi lesz. És köszönöm, hogy megosztottátok velem, hogy milyen sokat segít ez a blog nektek, akik zugban olvastok ugyan, de nemsokára ide költöztök hozzánk, Bonnba. Nem is tudtam, hogy az írásaim "felkészülési segédanyagként" is jó szerepet töltenek be. Lehet hogy innentől ilyen irányú írások is lesznek. Nagyon hálás vagyok/voltam/leszek mind jó szóért, minden visszajelzésért.
