Ígérem...

... nem nem fogok innentől kezdve csak a kutyuskáról írni és ígérem, nem lesz ez egy kutyablog, de egyszerűen nem megy a fejembe, hogy hogyan tudtunk látatlanban egy olyan kutyát kiválasztani, aki teljesen olyan mint mi?! Nem külsőre értem, persze...

Elkezdtük a kutyaiskolát és jó volt látni a mi Balunkat "kontextus"-ban is, mert egyszeriben láthattuk, hogy ez a kutya biztosan passzol hozzánk, hiszen egyszerűen olyan mint mi! Elmondom, miért:

Még 5 kutya volt. Mindegyik kicsit idősebb és mindegyik iszonyú kíváncsi és izgága. Amolyan "na-hol-vannak-a-gyerekek-akikkel-játszhatnék?" típusok. Egyből egymásnak estek, birkóztak, rohangáltak, meg sem álltak. A mi kiskutyánk ezzel szemben (most egyszeriben nagyon kicsinek látszott), köszönte szépen, ebből nem kért. Odajött hozzánk és onnan nézte, hogy mi is történik. Ha odajött  az egyik kispajtása szimatolni,vagy csak hagyta magát, vagy rávakkantott hogy "hagyjál máááár!"

Az első óra feladatát hamar kipipáltuk, mert a "Gyere!" vezényszót már kezdetektől gyakoroljuk itthon is vele. Aztán különböző akadály pályákon kellett átmenniük, amiből egy idő után aztán  végképp elege lett. A trambulinról már le sem akart jönni, csak feküdt rajta és kérte, hogy "most már menjüüüünk!"

Tisztára a kicsi Borkára emlékeztetett! Ő is sokáig a partvonalról szeretett nézelődni. Őt soha nem ragadták magukkal a többiek, ő soha nem keveredett másokkal addig. amíg 100%ig meg nem melegedett valahol. Balu is ilyennek tűnt. A tréner szerint ez az elo fajta benne: ő is azt csinálja,  amit az értékrendje diktál. Mint Borka. Nekik kérem szépen tartásuk van és ami igen az igen, de ami nem az nem.Egy valamiféle belső erő, amit amolyan külső szelek nem ingathatnak meg. Mondtam is, hogy "nahát ilyen gyerekünk volt már!" És mivel ilyet már láttam, tudom, hogy hagyni kell. Hát hagyom is. Borkát is és Balut is. És Rudit is, mert bár őt kiskorában nem ismertem, saját elmondása szerint ő is ilyen volt. És valahol még mindig ilyen. És az itteni életemben, én is ilyen partvonalról nézegetős vagyok és és Julinak is csak itthon nagy a szája :) Tehát olyan kutyát sikerült választanunk, aki tökéletesen beleillik ebbe a sorba. Még a kutya is olyan mint mi!

Elképesztő, nem? Hogy született valahol egy alom kiskutya. Négy hét alatt elkeltek a testvérei, csak ő maradt. Mi abban a 4 hétben teljesen máshol nézegettünk, majd egyszer csak fordult egyet a Sors és egy másik szálat elengedtünk és még aznap rábukkantunk a mi kutyánkra. És amikor másnap megnéztük, egyből tudtuk, hogy Ő az,  és egyből láttuk, hogy ha még nagyobb is lett volna a választék, mi akkor is őt vittük volna haza. Mert a mi szemünkben ő volt a legszebb, legaranyosabb, legkedvesebb, legnyugodtabb. Ott és akkor még többet nem lehetett róla tudni, de aztán ahogy aztán telik az idő, egyre biztosabbak vagyunk a döntésünkben. Mintha ránk várt volna! És mintha valahol mi is csak rá vártunk volna! És ez olyan hátborzongatóan szép valahol!