Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer három fiatal lány, akik a napjuk nagy részét kemény, de meglehetősen alulfizetett munkával töltötték egy nyelviskolában, de ők emiatt a legkevésbé sem keseregtek akkoriban, inkább nevetgéléssel ütötték el az időt két óra között. Aztán az Élet hol össze, hol pedig elsodorta őket egymástól és már egyikőjük sem tudta megmondani, hogy mikor is találkoztak utoljára. Közben felnőttek ők is, család, gyerekek, és ahogy ilyenkor sajnos sokszor lenni szokott, a régi kapcsolatok "feledésbe" merültek. Aztán persze valaki mindig ismert valakit, aki tudni vélte, hogy azok ketten nem csak hogy hozzám hasonlóan az országot is elhagyták, hanem még a pályát is, és az üzleti-, ill. a fordítói szférában találták meg önmagukat. Addig-addig míg 6 évvel ezelőtt egy késő éjjeli órán, az egyikőjüket ismét elém sodorta a kölni reptéren az Élet és ezúttal újból szorosabbra fűztük azokat a régi szálakat, amik már egyszer összekötöttek bennünket. És most úgy esett, hogy a harmadik elveszett leányt is felénk fújta a szél és ha csak egy szemvillanásnyi időre ugyan, de mégis együtt tudtunk lenni. És most is bebizonyosodott, mint már számtalanszor azelőtt is, hogy a fiatalkori ismeretségek nem érnek véget, csak pihennek akár sok-sok éven keresztül is, hogy aztán ott tudjanak folytatódni a beszélgetések, ahol több mint 20 éve, két óra között, a fénymásoló mellett abbamaradtak. És ilyenkor érzi meg az ember, hogy egy nagy, világokat ávelő, láthatatlan háló részese ő is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése