#1 INDÍTÁSNAK MINDJÁRT ITT VOLT PRÁGA

 

Az 50. születésnapom Prágában ért. És jó is volt ez így, mert már egy éve „rettegtem” attól a pillanatttól, hogy egyszer csak reggel felébredek és hirtelen belém nyilal, hogy 50 éves lettem! Azt persze nem tudom, hogy hogyan és mikor, mert belül még mindig az a nyuszicsoportos óvódás vagyok, csak hát ha a tükörbe nézek, vagy még inkább ha egy fényképet látok magamról, akkor egy pillanatra eláll a lélegzetem: Atyaég! Ki ez a közékorú nő?! És egyből, hogy ehhez archoz már illene megkomolyodni, nem? Meg hogy már ügyesen kell sáfárkodni az idővel, mert ahogy az elmúlt 20-25-0 év is huss, elillant, pontosan úgy fog a következő is.

Egyik kedvenc íróm, Ljudmilla Ulickaja írja az "Alisza halált vesz" c. novellájában*, hogy: „Amikor az életen már nem volt mit tökéletesíteni, beköszöntött az öregség.” Hát remélem, hogy még sokáig lesz mit csiszolgatni, ezért ki is találtam magamnak egy újabb „cselindzset,” hogy még véletlenül se herdáljak el egyetlen hetet sem semmiségekre vagy még rosszabb, üresjáratokra: most egy éven keresztül, minden héten találok valami programot, ami megszínesíti az életet és erről be is számolok itt a blogban.

Indításnak mindjárt itt volt Prága. Imádtam! Nem csak én, az egész kis családom is. Ilyen intenzív városlátogatáson még nem jártunk így együtt soha, mert eddig úgy éreztük a lányok kicsik voltak hozzá. És ki akar egy-két duzzogó gyereket maga után húzni egész nap csak azért, hogy kipipálhassunk mindent a látnivalók listáján: az óvárost, az óratornyot, a folyópartot, a várat és mindent, amit kell, de közben egy rossz érzés maradjon meg benne emlékül. Mi sohasem voltunk mondjuk ilyen kipipálósak, mi jobban szeretjük, hogy sétálgatunk, hagyjuk hogy hasson ránk a hely és persze lelkesedjünk a részletekért: a sokadik Kisvakondos bögrénél, szatyornál és naptárnál is felkiáltsunk : „ÁÁÁÁÁÁÁ, milyen aranyos!” (az ovis énem ugyebár). Vagy együnk valami finomat, ill. egy igyunk egy pohárka cseh sört (mit mi viccből még mindig „csehszlováknak” mondunk), vagy éppen nevessünk a cseh(szlovák) nyelv fordulatain (tudtátok, hogy az „ugrálóvár” csehül „hoppsalka”?). Mi így szeretjük, mert így kapunk teljes(ebb) képet egy városról, helyről, kultúráról és így élvezi a városnéző kirándulást apraja-nagyja. Ki is hoztuk a városból, amit lehet: Prága reggeli ködben, Prága gyönyörű őszi napsütésben és Prága az esti fényekben.

Beszélgettünk, nevettünk, bóklásztunk, persze sok mindent meg is néztünk, ettünk, ittunk, jól mulattunk és így ez az érzékeny átmenet egyik évből a másikba mindjárt nem is volt olyan fájdalmas, ahogy azt előre képzeltem. Igen, egyszer csak arra ébredtem, hogy 50 lettem, de már inkább megkönnyebbüléssel fogadtam, hogy már nincs mitől tartanom: 50 vagyok és kész. El is meséltem jó sok embernek, és gyakorlatilag senkit nem érdekelt. Jól van, 50 vagy, és?

*A lélek testéről, 2020