A SZÜKSÉG NAGY ÚR

Az iskolaév vége itt is a finisébe fordult. Idén Északrajna kezdi legelőször a sort, tehát már június végén bezárnak. Igaz, agusztus 11- már ki is nyitnak újból, mintha mi sem történt volna. Itt a véghajrában már nem szorongatják a gyerekeket (no nem mintha eddig annyira...), lesz még két nap szóbeli érettségi, amikor is élő ember nem teheti be a lábát az iskola területére, no akkor kirándulni mennek. Addig meg Borkáék a házíptés epocha során, megépítik a saját maguk gyártott kis téglákból a saját kis modell házikójukat (az epocha azt jelenti, hogy 3-4 hétig egyszerre csak egy főtantárgyuk van, tömbben: matek vagy írás-olvasás vagy formarajz. A házépítésnek is megvan a maga filozófiai háttere, amit most nem részletezek, de voltaképpen ez egy házépítésbe burkolt írás-olvasás epocha igazi házépítéssel kiegészítve). 

Idén először csinálják az iskolában, eddigi években mindenki otthon bütykölt, de aztán egy nagy presztízskérdés lett belőle, hogy melyik szülő (!) tud jobbat, nagyobbat, szebbet, érdekesebbet. Mert a gyerek gondolt egy nagyot, de a megvalósításhoz már kellett egy felnőtt segítsége. Ennek most vége és mi nem bánjuk, mert ez tényleg szóljon a gyerekről egyrészt, másrészt meg valahogy annyi dolgunk lett hirtelen, hogy nem is tudom, mikor férne még bele az időnkbe.

A házépítés epocha-nak viszont így is marad egy része, amit a 3. osztálynak, közösen a gyerekeknek és a szüleiknek kell elvégezni. Történetesen, hogy az iskolához kell valamiféle toldalékot építeni/adni, valami hasznosat, valami szépet. Mivel az iskola lassan 25 éves lesz, ez idő alatt már elkészült egy s más. Gondolkodtunk, gondolkodtunk, aztán az egyik apukának eszébe jutott, hogy építsünk egy komposzt WC-t az iskola kertjébe, ahol a szükség nagy úr lehet, viszont az iskola kellően mesze van tőle, hogy az ember "csak úgy" átugráljon kapát, kaszát félredobva (szó szerint). A komposzt WC pedig nem más, mint egy "pottyantós budi", csak éppen a vödörben odakészített komposztot kell (víz híján) dolgunk végeztével rádobni, hogy ne legyen szag meg légy. Aztán ha megtelt, mehet odébb egy sarokkal...

Persze voltak, akiknek nem tetszett, de szerintünk mindenképpen nagyon jó ötlet. Hasznosnak is hasznos és végül is igencsak csinosra is sikeredett: dupla, fiú-lány (???), vödörrel, papírtartóval (és csak a  szivecskét hiányolom az ajtókról). 2 nap dolgoztak rajta az apák, két nap gazoltak addig az anyák és két nap játszottak a gyerekek a kertben. És kész lett! Íme:

Távolról...

...majd közelről..

Egyszer csak két nyúl is előkerült...

HOLLANDIA - MESEORSZÁG

Annak idején a középiskolában, amikor már megbízható angol nyelvtudással rendelkeztünk, többször is bevetettek bennünket hostessi feladatok ellátására ha a városban valami nemzetközi program adódott (kéttannyelvű gimnáziumról volt szó). Egyszer egy holland csoportot kísérgettünk, akik valamiféle improvizációs zenei fesztiválra érkeztek. Ők frízlandiak voltak, Leewarden városából. Emlékszem annyit mondtak Frízlandról, hogy "ott nincs más mint birka és tehén". A szürke- és kanalas gémekről, a tengert ellepő hattyúkról. a lovakról, a vadnyulakról és a szárcsákról nem is tettek említést. Meg a mindent keresztül-kasul behálozó csatornákról, a felnyitható hidakról, vagy a bácsiról aki a zsilipben váró hajóktól úgy szedi be a vámot, hogy egy horgászbotra szerelt kék holland fapapucsot átdob a partról a hajóra, a kapitány aztán beteszi a klumpába a pénzt és a bácsi kihúzza a partra - róluk nem szólt a fáma. De az olyan nevű helységekről mint "ANNA PAULOWNA" vagy "SEXBIERUM, és az állandóan tépő szélről és az ennek köszönhető ferde fákról sem szóltak egy szót sem, de gondolom ez nekik olyan természetes mint nekünk hogy nyáron meleg van. Minek is róla beszélni? Úgyis van.

Ezúttal Frízlandon jártunk, észak Hollandiában és bár volt sok birka az igaz, de azért volt sok más szép és érdekes is:

Jártam én már Hollandiában templomból átalakított könyvesboltban, de templomból átalakított szállodához ezidáig nem volt szerencsém. Mindig mondtam, hogy ezek a hollandok mernek élni...

Persze volt ellenállhatatlan hattyútoll, csigaház, kagylóhéj és birkaszőr (de a rohadó rákokra már nemet mondtam - volt is szomorúság).

Az ominózus jegyszedő klumpa a jobbról benyúló horgászbotról landolt a baloldali hajó fedélzetére.

Ehhez a hitchcock-i jelenethez a Texel szigetére átvivő kompon volt szerencsénk.

Ez a leewardeni ferde torony a frízek válasza a pisa-ira :) Vagy a szél? Eredetileg (500 éve) templomnak indult, de már 10 méter után látták, hogy dől. "Nem baj, hátha kiegyenesedik" - gondolták. Még pár évig építették tovább, aztán rájöttek ők is, hogy nem fog és abbahagyták az egészet.

De ez biztosan a szél!

Hollandia -meseország.

Nem?

Naugye!

És ezt, mert egyszerűen muszáj volt.

ÉN KIS KERTET KERTELTEM...

A múltkoriban elmentünk a KNAUBER nevű barkács, kert, sütés-főzés, vagyis egyszóval "életérzés" álomboltba, hogy vegyünk egy papírvágó ollót, valami születésnapi ajándékot az egyik kis barátnőnek, ill. egy-két barkács ezt-azt. Namost, ehelyett egy  uborkafával, saláta- és paradicsom palántákkal, valamint némi vetőmaggal megrakodva tértünk haza. (Ha Borkán múlik, beszerzünk még egy kerti csobogót is, ha Julin akkor még minimum egy almafát, egy ribizli- és egy egres bokrot). Aztán "szerencsére" még itthon találtunk hozzájuk babot, ill. retek- és napraforgó magot. Eprünk még tavalyról van  és a mindenféle színű répáink még az őszi hollandiai kirándulásunk óta nőnek, növekednek egy cserépben. Pedig nincs is kertünk! Mindennek az erkélyünk ad helyet. És ma, hála a kerámia szakkörnek, még egy kertitörpével is gazdagodtunk ...

HÁT INNEN JÖTT AZ ÖTLET...

Az egész úgy kezdődött, hogy a múltkoriban rám tört az "életközepi válság". No, nem tartott egy-két hétnél tovább és nem is borítottam fel sem a saját, sem mások életét, de azért elgondolkodtam, hogy mi is legyen a a továbbiakban. Szerencsére pont ekkor került a kezembe egy könyv részlet, ami azzal foglalkozott, hogy hogyan is találjunk rá a saját utunkra. Eszerint, üljünk le és gondoljuk át, hogy mi az, amit/amiket gyerekként  szerettünk csinálni, amibe bele tudtunk feledkezni mindent félretéve. Ezt persze most jól leegyszerűsítettem, ennél azért összetettebb volt a feladat, de ahogy ezen gondolkodtam, rájöttem, arra, amit eddig is tudtam, hogy két dolgot szeretek: adni és mindenfélét fabrikálni. Volt egy "Zoknidakszli és sokan mások" c. barkácskönyvem, abból szinte mindent megcsináltam, de anyukámnak talán mind a mai napig megvannak még a szimpla "anyu" feliratos képeslapjaim is, amit unalmas óráimban állítottam elő "kiló számra" (egy időben délután jártunk iskolába, a délelőttök viszont meglehetősen unalmasan teltek.). Aztán később már  babaruhákat ill. plüss állatokat varrtam. Máig csodálom magamat, hogy hogyan tudtam a szabásmintákat kitalálni csak abból, ahogyan képen nézegettem az áhított játékokat, de úgy emlékszem egészen jól sikerültek (de lehet hogy csak az idő...). Középiskolában pedig már jöttek a a különböző ruhadarabok a BURDA-ból....

Aztán sokáig feledésbe merültek a dolgok, legalábbis háttérbe szorultak egészen egyszerűen mert, más, fontosabb dolgom volt... Amikor pedig megszülettek a gyerekek, akkor kerültek elő újra  varrógép meg a kötőtűk... 10 éve ennek már de azóta sem ereszt. Szóval ezen gondolkodtam, meg azon, hogy tanítani is nagyon szeretek csak éppen azért arra itt semmi garancia, hogy mindig és folyamatosan lesznek tanítványaim. Hogy most vannak, az nagyon jó, de azt az egyet már megtanultam, hogy itt semmi és senki nem állandó, minden folyamatosan változik. A mostani tanítványaim előbb-utóbb hazamennek, hogy lesznek e helyettük... ki tudja?  Ahogy ezen morfondíroztam, eszembe jutott, hogy akkor a két legjobb fő dologra kell a jövőmet alapozni: az alkotás és a tanítás. Az egyik az egyik agyféltekémet dolgoztatja, a másik a másikat. És kész az egyensúly. És egyik sem biztos, egyik sem tölti ki az időmet 100 %-ban, de két fél, az már egy egész. Ha nem tanítok, varrok, Ha nem varrok, tanítok. Ennyire egyszerű.

Viszont a gyerekek már lassan kinőnek az én varrományaimból, így új platformot kell nekik találjak, vagy új ürügyet magamnak a további varrogatáshoz. Így jutott eszembe hogy felélesztem az én kis online boltomat. Volt ez már nekem évek óta, de igaziból nem törődtem vele. Sokáig feltöltöttem dolgokat, amiket amúgy a gyerekeknek készítettem, de nem reklámoztam, senki nem is tudott róla. Aztán már nem töltöttem fel semmit, csak "úgy" volt. Nem is vett senki semmit, de hát hogyan is, ha nem tudtak róla. Néha egy-egy ember benézett "az utcáról", de ők sem vettek semmit. Egészen most tavaszig, amikor is elkelt a Répamesém! Ekkor új lendületet kaptam, felvértezve az újonnan jött elszántságommal. Ezúttal utána néztem mindennek, vettem egy könyvet is az online értékesítésről, lett arculatom, Facebook oldalam és megírtam életem első posztját is (ez a legnehezebb... ez az önreklám). 

A polcok feltöltve, a sötétből kijöttem, egyre többen tudnak róla, már csak várni kell, hogy megérjen és beérjen az a sok munka, amit az utóbbi időben beletettem. De ehhez meg idő és türelem kell. Nekem már annyi elég a boldogsághoz ha van ürügyem a varrogatásra, kitölti az időmet a bolt rendezgetése, beállítgatása. Nekem (és tudom hogy ezért most sokan irigykedek) a legfontosabb, hogy az időm ki legyen töltve és ne kerüljek vissza abba a gödörbe amibe egy pár éve léptem két év "semmittevés" után. Azóta ha visszagondolok arra az időszakra, a gyomrom még mindig összeugrik, azonnal menekülő funkcióba kapcsolok és gyorsan kitalálok valamit: németórát, tornát vagy akár egy kis boltocskát. Nézzetek be hozzám! 

www.dawanda.com/shop/waldorfia

 (Ha a képekre kattintotok, további képeket találtok.)

ITT VAN MÁJUS 1!

Lassan már 5. éve élünk itt ahol , ez már talán a 4. május 1-nk volt, de azt hiszem még egyszer sem meséltem a májusfa állítás eleven szokásáról. Azt nem tudom, hogy Németországnak csak ebben a csücskében szokás-e (erről a no-i olvasók tudnak többet), de itt bizony mind a mai napig egy különös izgalom járja át a várost május 1-re virradó éjszaka.

Nem igaz, az izgalom már akkor elkezdődik, amikor április vége felé megjelennek a hirdető táblák, hogy hol is lesz május fának való nyírfacsemete árusítás. A mi útvonalunkon is van egy "tenyészet", ami aztán egyetlen napra árudává alakul és állnak sorban az autók, a szerelmes fiatalemberek válogatják a legszebb, legnyurgább, legmagasabb fákat. Azután (vagy már ezelőtt) ugyanezek a szerelmes fiatalemberek az OBI-ban vagy egyéb barkácshelyeken beszerzik a elmaradhatatlan fa- szíveket, hozzá a piros festéket és a krepp-papírokat, amivel aztán az éjszaka folyamán, titokban feldíszítik a kedves ablaka alá állított fát. Szeretjük nézni, ahogy április utolsó napján a kocsik csomagtartójából ugyanúgy kukucskálnak ki a nyírfák, mint a fenyők decemberben. De ennél is jobban szeretjük másnap, május 1-n figyelni, hogy hova is került fa és kinek a neve áll a szíven. A fák aztán kb. júniusig maradnak talpon, bár az első eső  igencsak megtépázza a szépségüket...

SCHLOSS SAYN

Ha már május 1-n nem dolgoztunk, hát kirándultunk... és ahogy mentünk-mendegéltünk egyszer csak csodálatos pillangókkal találkoztunk...

Ha Ti is mindezt látni szeretnétek, ill.megtapasztalni, hogy milyen az, amikor egy tenyérnyi pillangó a válladra száll vagy csak megsuhint, amint éppen az orrod előtt repül el, látogassatok el ide:

http://www.sayn.de/garten-der-schmetterlinge

CIRKUSZ TRALLALA *

Hogy én már mi mindent nem "bászteloztam", azaz barkácsoltam ovis ill. iskolás "éveim" alatt?! Legutóbb pl. ezt a "devils stick" szettet. Sajnos nem vagyok jártas a cirkusz világában annyira, hogy tudjam, magyarul ennek mi is a neve, de németül is ezt használják (talán zsonglőr bot?). Legalábbis Juliék a "cirkuszágén", ahová már egy ideje heti rendszerességgel jár. Ez egy cirkusz-szakkör az iskolában, ahol különféle kunsztokat gyakorolnak, aztán majd valamikor a nyáriszünet előtt lesz fellépésük is.

- "És mi volt ma cirkuszon?

- "ÁÁÁ... szögeságyon feküdtünk..."

Vagy gólyalábon jártunk vagy zsonglőrködtünk vagy ilyesmik, de most legutóbb ezeket a botokat készítették a gyerekek magukban kellő affinitást érző  anyukák segítségével. És hát mivel rá is értem éppen és ilyesmit még sohasem csináltam, ugyanakkor megvan bennem a kellő nyitottság az újra, hát elmentem.

Kellett hozzá kettő használt bicikligumi belső (pl. bicikliboltok, -szervizek szemetesében lehet ilyesmit találni vagy éppenséggel elkérni a boltban). Az egyikből egy kb. 4 cm-es csíkot vágunk, majd egy másik, kicsit szélesebbet, a gumi teljes hosszában. A másikból pedig még két darab, egyenként kb. 6-7 cm széles csíkot kanyarítunk le, szintén teljes gumihosszban. Tehát összzesen 4 csík, ill.. 3 farúd és némi színes szigetelő szalag.

A rudakat 50 cmre vágtuk, majd betekertük a gumibelsővel (jó hosszú legyen, különben nem fedi be az egész rudat és kezdhetjük elölről). A végeit fekete szixszalaggal rögzítettük. Ezután a szélesebb gumibelső csíkot rojtosra vágták a gyerekek, majd a rúd mindkét végére feltekerték, hogy egy-egy "bumszlit kapjanak. Ezt újra fekete szalaggal kellet rögzíteni. Juli ezt a befelé kunkorodó típust választotta, de lehet kifelé is. Szerintem úgy szebb, kócosabb, de nem az számít, hogy nekem mi tetszik jobban... Aztán már csak a színes szalagokat kell tetszés szerint rátekerni, díszítés képpen. Ez kész. A segédbotokhoz vékonyabb rúd kellett (vagy ez volt), újra körültekerni, rögzíteni, díszíteni és kész.

A játék menete: A két segédbotot a kezünkbe fogjuk, a bojtosat pedig keresztbe rájuk fektetjük. Azután megpróbáljuk a segítségükkel a magasba lendíteni, majd el is kapni. Tehát a bojtosnak vissza kell érkeznie a kézben tartott botokra. Lehet gyakorolni! Először csak simán elkapni, aztán már lehet a levegőben megfordítani (1x, 2x... gyakorlottak sokszor) és úgy elkapni. kezdetnek ennyi, de látom a you tube-n van ezer másik trükk... Szerintem a közelgő nyári szünetben még jó hasznát vehetjük...

 * "Cirkus Trallala" egy német gyerek CD címe...