Sütöttünk perecet. Sósat is jó ropogósat is, csak éppen elég csúnyácskákat, így hamar csigákra váltottunk. Ezek viszont, szerintünk, nagyon szépek, sőt finomak is lettek. Gondoltam, ha már az oviban nem sütnek a gyerekek (remélem csak egyelőre), akkor süssünk itthon. Egyszerű receptet vettünk és a siker nem is maradt el:
50 dkg liszt
1 tk só
1 cs szárított élesztő
3 dl kézmeleg víz
1 tk cukor
Összegyúrjuk, majd megkelesztjük a tésztát. Mégegyszer átgyúrjuk, majd 12 egyenlő részre osztjuk (vagy amennyire sikerül...), kinyújtjuk a darabokat és tetszés szerint csigát vagy perecet formázunk belőle. Ezután 5 %-os langyos nátron oldatba mártjuk 30 másodpercre, megsózzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsin 200 C-n aranybarnára sütjük.
Én ezzel a nátronnal ebben a receptben találkoztam először. Azt írja, hogy -otthon- gyógyszertárban kapható. Itt árulják a boltban is a sütőpor részlegen. Amúgy nátriumbikarbonát a becsületes neve. Fogalmam sincs, hogy mit csinált a mi csigánkkal, mert nem próbáltam ki nélküle, de látszólag semmit, így talán el is hagyható.
A csigabigák sikerén felbuzdulva aztán, no meg hogy itt állt három kisebb cukkini már hetek óta a hűtőben, készült egy újabb újdonság, nevezetesen:
Cukkinis Zabpelyhes Kenyér, de a gyerekeknek csak mazsolás kalács néven futott. Nem tudom, másnál hogy van ez, de nálunk sokszor ki kell cselezni a gyerekeket, ha azt akarjuk, hogy normális dolgokat is egyenek, ne csak mondjuk tésztát. Így lett Borka kedvenc rizse a bulgur, a cukkini, ill. a karfiolkrémleves pedig "krumplikrémlevesként" fut (és imádják), mivel önmagában mindkettő zöldség a "fúúúj" listán szerepel. Szóval,a cukkinis zabpelyhes kenyerem is megérdemli, hogy más is megismerje:
30 dkg cukor
2 1/4 kk fahéj
35 dkg liszt
2,5 dl zabpehely
1 cs. sütőpor
3/4 kk só
3 tojás
2,5 dl almapüré ( a DMben árulják)
5 dkg vaj
30 dkg reszelt cukkini (a recept szerint héjával együtt, de akkor megneszelték volna a kölykök, hogy mi van benne)
12 dkg mazsola
Összekeverjük a lisztet, a zabpelyhet, a sütőport, a sót és a fahéjat. Keverőtálban kézi mixerrel habosra keverjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, az almapürét, a megolvasztott vajat. Fokozatosan hozzáadjuk a lisztes keveréket, majd végül a cukkinit és a mazsolát is. Egy kivajazott őzgerinc-szerű sütőformába kanalazzuk, a tetejét megszórjuk fahéjas cukorral és 180 C-n 80 percig sütjük. Másnap a legfinomabb!!
Mivel tegnap itt egész nap esett, tehát jól itthon ragadtunk, további gasztronómia kalandokba vertem magam és ebédre Édeskömyénes Paradicsomlevest készítettem (a gyerekeknek simán "paradicsomleves néven) innen: http://www.flat-cat.hu/ kecskesajtos háromszögekkel ("kémsajtos ropogtatós" a gyerekeknek) a Chilli&Vanília-ról:
A levesről nem készült kép, mert pont úgy néz ki mint egy paradicsomleves, de kell hozzá:
2 édeskömény gumó felaprítva
1 db 450 gr-os hámozott paradicsom konzerv
1 fej hagyma
2 fokhagyma gerezd
1,35 l zöldség vagy húsleves alap
só, bors
Az apróra vágott hagymát, édesköményt és az egész fokhagyma gerezdeket olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a a paradicsomkonzervet. Kb. 10 percig főzzük, majd felöntjük a levessel és 1 órát főzzük. Összeturmixoljuk és sóval, borssal ízesítjük.Isteni!!! A gyerekek úgy falták, hogy csak na! Pedig ha tudták volna, miből van!
Na, még a kecskesajtos háromszög:
1 cs réteslap
15 dkg natúr kecskesajt
1 tojássárgája
só, bors, reszelt szercsendió (ez utóbbi nekem nem volt)
1 gerezd fokhagyma lereszelve
A réteslapon kívűl mindent összekeverünk.
A lapokat 2x6 db-ra szétválasztjuk. A kiterített lapokat hosszában 4 téglalapra vágjuk, majd aztán azokat félbe. Mindegyik kis lapocskát megkenjük olvasztott vajjal és egy púpozott kk. krémsajtot teszünk bele. Háromszögre hajtjuk. Lenyomkodjuk (nekem kifolyt a krém, de vannak nálam ügyesebbek) és a tetejét megkenjük felvert tojással. 180 C-n kb. 15 percig sütjük.
Az ilyen pillanatokat imádom az életben, amikor ülnek a gyerek és gyakorlatilag mindent elpusztítanak, amit eléjük tálalok (Rudit most nem számítom, mert ő amúgy is mindent megeszik amit elé teszek)! Tudom, kicsit hosszú lett ez a bejegyzés, de tényleg mindegyik nagyon finom és egyszerű és tudom, hogy sokaknak az idő a legkevesebb, amit főzésre tudnak fordítani. Szóval, Guten Apetit!!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése