Borka ovijába jövet-menet áll az út mentén egy vitrin, úgy hívják "Öffener Bücherschrank", vagyis nyitott, nyílvános könyvszekrény. Ez egy mini könyvtár. Itt bárki szabadon bogarászhat, aztán a választott könyvet hazaviheti, majd ha kiolvasta, visszahozza és visszateszi a helyére. Mindig sokan vannak és mindig van könyv is. Tehát tényleg vissza is hozzák (legalábbis a javarészét) pedig senki és semmi nem kényszeríti őket rá. "Csak" a becsület.
Eleinte szinte csak német könyvek voltak, de az utóbbi időben megjelentek az angol nyelvű kiadványok is (sőt francia és kínai is), így már én is meg szoktam állni és ha valami megtetszik, el is hozom, aztán viszem vissza. Hoztam már kanadai és indiai szerzőtől is, de akadt Harry Potter is. Hogy honnan jönnek a könyvek, ki teszi őket be (saját megunt darabok- e vagy valaki "központilag" fgyeli a készletet), nem tudom. Tavasszal felújították az egész sétányt. Akkor elvitték a szekrényt is, de pár nap múlva visszahozták - új ajtót kapott.
Már rájöttem, ha egy könyv felkelti az érdeklődésemet, abban a pillanatban le kell csapni rá, mert 20 perc múlva, ahogy jövünk visszafelé az oviból már valószínűleg nem lesz ott. Így bukkantam rá legutóbb Örkény egyperceseinek angol-német kiadására (a könyv első felében németül, a másodikban angolul vannak ugyanazok), melyet szinte "hazafias kötelességemnek" éreztem elhozni. Aztán, ahogy itthon kinyitottam, a következő magyar nyelvű bejegyzésre találtam:
"Ez egy nagyon jó könyv. Vigyázz magadra! Zoli
1996 április 25., 17. nap Nélküled"
És innentől már nem egy "egyszerű" Örkény kötetről van szó, hanem egy Örkény kötet aminek története van! De mi? Az biztos, hogy a szerelem véget ért, különben nem végezte volna itt, "közkézen" a könyv. De hol járhatott az elmúlt 15 évben? Mi lehet Zolival? És mi lehet a Kedvessel, aki bizonyára német lehetett (különben miért a fordítás?), talán Jutta, vagy Ulrike, vagy Tanja? Kérdések, amikre csak a könyv tudná megadni a választ. vagy Örkény. Egy percben...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése