Én ekkora vihart még nem éltem meg, de a 10, 5 és 3 éve itt lakó szomszédaink sem soha. Az még hagyján, hogy dörgött és villámlott, de annyira esett az eső, hogy a szembenlévő házsort sem lehetett látni, a szél pedig csak úgy hozta, vitte a letört faágakat. A máskor a házunkat olyan védelmezőn körülvevő többévtizednyi fák most félelmetesen dülöngéltek ide-oda, szerencsére nem az épület irányába, hanem előtte és mögötte kaszálva.
Aztán amikor kissé elcsendesedett az eső, izgatott svéd szomszédunk csengetett, hogy: elöntötte a víz az alagsort. Itt minden lakáshoz tartozik egy tároló helyiség is, sőt, még kis garzonok is vannak. Régen, az amerikai időkben, itt lakott a személyzet. Most is lakik egy indiai nő, aki egy házbéli négy-gyerekes családnál van állásban - na, őt érte a legnagyobb csapás talán! Neki a mindennapi ingóságai úsztak a vizen, nekünk és a ház többi lakójának, "csak" a tárolóba száműzött cuccai. Szerencsére nálunk csak a költözéshez szükséges dobozok voltak a földön, de akadt akinek szőnyegei könyvei voltak ott. Ez utóbbiak nagy része most a kuka mellett tornyosul.
A gyerekek imádták, ahogy gumicsizmában járhatták a táncot míg a magyar, lengyel, német, svéd, ameriaki és mi ki tudja milyen apák (és anyák) vállvetve seperték a szinte bokáig érő vizet megérezvén a közös munka összekovácsoló erejét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése