Úgy gondoltam, az autóról mégiscsak inkább Rudi tudna hitelesebben beszámolni, így aztán:
Mint ahogy egy korábbi bejegyzésben szó volt róla, megfogalmazódott bennünk az autócsere gondolata. Ez a téma már egy jó ideje foglalkoztatott minket, elvégre a Milu idén már betöltötte a 10-et és valljuk meg őszintén nincs valami jó bőrben. Erre az elhatározásra még rásegítettek a tavaszi javítások számlái, valamint az az információ, hogy azzal, hogy mi itt már több mint egy éve itt Németországban magyar rendszámmal furikázunk az valójában adócsalás, amit itt (sem) néznek jó szemmel. Szóval megszületett az elhatározás, hogy veszünk egy új (pontosabban alig használt) autót, amihez már alapban német rendszám tartozik. Mivel a típust már tavasszal kiválasztottuk, már csak apróbb pontosítások kellettek és neki lehetett látni a keresésnek. Szerencsére több ismerősünk is éppen autóvásárlás alatt vagy után volt, kaptunk jótanácsot szépszámmal. A keresést az interneten kezdtük, ahol hamar rá is akadtunk jónéhány ígéretes példányra. Különböző szűkítések után a szóba jöhető autók száma leredukálódott 2-3 darabra. Egyik szombaton az egyiket kiválasztva el is mentünk egy tőlünk kb. 50 km-re levő márkakereskedésbe. Aznap csak megnézni lehetett, mert nem volt meg a forgalomba szükséges ideiglenes rendszám, de amit így láttunk és hallottunk az alapján megtetszett nekünk. Rögtön meg is beszéltünk a következő hétre egy próbavezetést, ami után meg is született a döntés: ez az autó kell nekünk! A gyors papírmunka és a megfelelő összeg kifizetése után múlt héten el is hozhattuk az új családtagot, akiről a következőket lehet tudni:
Neve: Volkswagen Touran 1.4 TSI
Kora: másfél év
Színe: szürke (a fekete-ezüst-szürke hármasból számunkra még ez volt a legjobb)
Jellegzetességei: egyterű, akár 7 üléssel is, CD lejátszóval (ez fontos a gyerek CD-k miatt!!!) és még sok extrával, aminek a felét az ember úgyis évente csak egyszer használja. Összességében, ahogy egy óvodás (svájci) anyuka megfogalmazta: „ez egy praktikus, amúgy 'németesen' praktikus autó.”


1 megjegyzés:
végre megpillanthattam, és szuper elegáns!!! grat!
Megjegyzés küldése