SOMMERFEST

A bejegyzések ilyen gyors egymás utánban talán csak egy éve követték egymást, amikor annyi volt az új, hogy minden napra jutott valami mesélnivaló. Most pedig annyi a történés, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Ma volt Borkáéknál a Nyárünnep. Ezt hagyományosan a nyári napfordulókor (vagy annak táján) tartják és ez az ami lezárja az egész tanévet. Otthon ez az évzáró, itt pedig innentől már Nyár van, lezárul az éves (érts. tanéves) ünnepkör.

A gyerekek nyári virágokból font koszorút öltenek. Magyarországon az anyukák készítik együtt, az ünnepség előtt nem kicsit hajrázva, itt megkaptuk az alapot és nekünk kellett itthon feldíszíteni. (Amúgy ismét nem bíztak semmit a véletlenre, már napokkal ezelőtt megkaptuk a pontos itinert, kinek, mikor mi lesz a feladata - mármint a szokásos sütisütésen túl. Rudi területrendezést vállalt, én terítő mosást és vasalást, ill. Rudi még bevállalta, hogy focizik a gyerekekkel az udvaron az ünnepség után). Mi, az otthoni szokásokból kiindulva, mezei virágokat szedtünk, de láttam, hogy itt inkább a virágbolti virágok dívnak. Jövőre mi is inkább rózsát(?) választunk, az mutatósabb is meg nem is hervad ilyen hamar.

Az ünnepség közös körtánccal, énekléssel kezdődött. (Ha valaki meg tudná nekem mondani, a Waldorban a vidám dalokat is miért kell úgy énekelni, hogy legszívesebben elsírná magát az ember szomorúságában, azt nagyon megköszönném...) .





(Az óvónénik: Frau Sand jobbra, virágos ruhában, Frau Meyners, rózsaszínben és Frau Kayeleber pirosban.)



Ezután ültek a gyerekek a számukra előre megterített asztalokhoz. Amikor ők jóllaktak, akkor indulhattak a szülők a konyhába süti-portyára.

Mire a sütik, kávé, tea, almalé nagyrésze elfogyott (ezt is előre megkaptuk, hogy családonként 2 üveg ásványvizet vigyünk névvel ellátva, hogy az üres palackot aztán szépen haza is vigyük, ne hagyjuk ott szemétnek, valamint hozzunk még egy doboz almalevet), már fel is hangzott a játékok kezdetét jelző csengettyűszó. Öt állomáson próbálhattak a gyerekek szerencsét.

A legnagyobb sikert (nálunk) a féldrágakő szitálás aratta:



(Borka rózsaszínben)

Itt a gyerekek egy lavór iszapos vízból, szita segítségével kisebb-nagyobb "gyémántokat" moshattak ki. A nehézséget csak az jelentette, hogy egyszerre csak 5 db-t lehett kifogni, utána másnak kellett átadni a helyet. Szegény Borka elsőre kihalászott vagy huszat és tizenötöt ebből dobhatott is egyből vissza... Ez némileg a kedvét szegte, de aztán sokat fordultak, és így is azért jelentősen növekedett a gyűjteményük.

Lehetett még kishajót fújni a lavór egyik végéből a másikba:

A hajó fél dióhéjból, a vitorlájuk színes madártollból volt. Aki ügyes volt (márpedig mindenki), perecet kapott jutalmul. Minden kincsüket egy névvel ellátott papírzacskóban gyűjthették, így a "buli" végére mindenki teli kis staneclikkel térhetett haza.

Egyik helyen horgászni lehetett. A víz kék lepedő volt, a halak pedig hal, ill. egyéb tengeri herkentyű formájú sütik, karikával az orrukba (örülök, hogy nem én vállaltam el a min. 100 db. halacska megsütésést és feldrótozását...):

Otthon, a magyar oviban is van horgászat, de ott páros csresznyét lehet kifogni. Itt a cseresznye aranyárban van (legutóbb 7 Euroért láttam egy kilót), így marad a sütés.

Ami még abszolút sikerélmény volt a gyerekenek, a célbadobás. Egy hullahopp karikára szerelt csengőt kellett megdobni homoklabdával. Aki eltalálta (még Juli is!) kis karkötőt kapott ajándékba:

Egy állomás volt, ami nálunk nem nagyon jött be: az akadálypálya, pedig ez sem volt rossz ötlet:

Julika megpróbálta, de félreértette a dolgot, mert ő csak befeküdt a báránybőrök közé, onnan nem mozdulva, de ezzel jelentősen akadályozta a többieket és ki kellett jönnie...

Bár mára kiadós esőket jósoltak, az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk: napsütés, egész meleg és az utolsó pillanatig semmi eső, így Rudi és két másik magyar érdekeltségű apuka jót focizhattak az ovi előtti promenádon a gyerekekel, amíg a szülők bent megpróbálták a hétfői ovinapra visszaállítani a rendet (szégyenszemre(?) az ovisok győztek):

Ismét nagyon-nagyon sok szépet kaptunk! Ismét mindenen átjött a szeretet, az odafigyelés, a gondosság, hogy igenis minden minden apró részletében tökéletes legyen, szemnek, szájnak, orrnak és fülnek tetszedjen (nevetünk a listákon meg az itinereken, de ez a titka hogy minden klappoljon és mindenki jó érzéssel menjen haza, hiába!). És ismét meg kell állapítanunk, hogy a waldorf pedagógia a mi utunk! A szépre fogékony, a mélységet meglátó gyerekeket kapunk, ami a mai felületes világban igencsak nagy erény lehet. És ez így van jól!