Szombaton meg volt az iskolaév legnagyobb eseménye: az adventi bazár. Csakúgy mint az oviban is annak idején, az iskolában is tartanak évente egy jótékonysági bazárt, aminek bevétele teljes egészében az iskolában marad és ebből fedezik mind azt a szépet, amivel a gyerekek nap mint nap szembesülnek.
Már az oviban sem volt ez kis munka, hát akkor itt az iskolában, gondolhatjátok! Minden 100x nagyobb, 100x több. Minden osztálynak meg van a maga feladata, hogy adott évben mit kell a bazárra készítenie. Ezt már az előző év végén megtudjuk, bár van egy ún. "transparent" nevű füzetecskénk is, amiben az össze szükséges információ megtalálható a tanárok elérhetőségén keresztül, a szakkörökön át a bazári feladatokig. Tehát már most tudom, hogy jövőre majd kávézót kell berendezzünk sütistől, kávéstól, mindenestől. De ne szaladjuk előre, most ért még csak az idei véget.
Az első osztály feladataival már egyszer találkoztam és most sem változott semmi. Talán annyi, hogy idén már pontosan értettem, hogy mit is kell csinálni: átlátszó papírból színes csillagokat hajtogatni. Míg Borka idejében úgy értettem, hogy csak annak, aki akar (én nem akartam), mostanra már kiderült, hogy ez nem (ez sem) kedv kérdése. Lehetett előre összeállított csomagokat papírral és leírással az iskolából elhozni és vagy itthon, vagy hetente az iskolában, vagy baráti körben meghajtogatni. A lényeg, hogy rengeteg készüljön. Ezután ezekkel díszítették az iskolai ablakokat, de eladásra is jutott bőven. Fogytak szép számmal. Szinte mindenkinél láttam egyet-kettőt. Én 16 dbt készítettem, így a mosogatást, ami szintén az első osztály feladata, már Rudira hagytam. Ő másfél órán keresztül rakta be és vette ki a különböző éttermekben és kávézőkban felgyülemlett edényeket az iskola konyhájának óriás mosogatógépébe 4-5 szülőtárs segítségével. Ez amolyan csapatépítő tevékenység is...
A harmadikban pedig az ún. "Kinderbasar"-t kellet megszervezzük. Itt egy tantermet alakítottunk át amolyan "winter wunderland"-á: csupa félhomály, sejtelem és misztikum. Az ablakok lesötétítve, mindenütt gyertyák, sólámpák és egyéb gyenge fényforrások. A padokból kialakított pultokon a sok karácsonyi dekoráció között pedig kosarakba kitéve az általunk készített sok-sok portéka. Fogytak a manók, a karácsonyfadíszek, a sütik, a szappanok, a kis zsákok, a képeslapok, a hajgumik... a minden. Azt kell mondjam, mindenki kitett magáért! Mivel már tavasz óta sulykolták belénk, hogy 50 darab kis valamit előállítani sok munkával jár, így ősszel már nem is volt más téma ha találkoztunk, mint hogy ki mit készít. Mi a kis bükkmakk manókat csináltuk, amiket ár mutattam, ill. méhviasz díszeket és szappanokat. A Kinderbasar-ba felnőttek nem jöhetnek be, a gyerekek a bejáratnál 10 centért vehetnek egy aranytallért (csoki pénz). Odabent aztán minden 1-2-3 tallérba kerül, válogathatnak kedvükre. A harmadik osztályos gyerekek árusítanak, de azért szülői felügyelettel. Vagyis 3 gyerek + 3 felnőtt, de mire már mi sorra kerültünk Borkával sokkal több volt a gyerek minta felnőtt (pl. Juli is szívesen segített), de nem is baj, mert a forgalom is óriási volt. Azt hiszem ez a bazár egyetlen csücske, ahol megfizethető a portéka és kijön a zsebpénzből.
Ez volt kb. az 5. bazárunk már az iskolában (azelőtt is jöttünk míg nem jártak ide a gyerekek), de őszintén szólva a varázsát már a második évben elveszítette azáltal, hogy itt is, mint mindenütt, mindig minden egyforma. Az árusok, a portékák, az egész rendszer. Mind ahogyan az előkészületek, úgy a lebonyolítás is olajozottan működik. Pontosan lehet tudni, hogy melyik árus, hol lesz és mit hoz, mert tavaly is jött és pont azt hozta (gondolom az iskola fennállása óta minden évben. Csak az árusok öregednek...) Úgyhogy idén eldöntöttük Rudival, hogy jövőre már egy műszakban leszünk, ki egyik osztályban, ki a msáikban, csak délutánra jövünk ( a tömeg!!) és amíg mi dolgozunk, addig a gyerekek körülnéznek, aztán megyünk haza.
Pedig szép. És mivel én nagyon szeretem a szívvel-lélekkel készített dolgokat, mindig van bennem egy jóleső izgalom, hogy majd mennyi mindent fogok összeválogatni, aztán a végén szinte semmit. Inkább már a munkát látom benne, amit azért nem bánok, mert tudom, hogy jó célra van és látom is az eredményét nap nap után...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése