TÁPPÉNZ

Julinak "középfüle" volt a héten. Emiatt három napot itthon voltunk együtt és őszintén szólva, ilyen minőségi időt már nem is tudom, mikor töltöttünk el utoljára. Mert igaz, hogy iskolába nem mehetett, de azért szerencsére a gyógyszer hamar hatott, így olyan nagyon-nagyon rosszul nem volt. Máskor is szoktunk kettesben lenni, de akkor mindenki egészséges (hála Istennek, két három Makkmarcival élek együtt), így inkább jövünk- megyünk, elintézzük az ügyeinket (vagyis az én ügyeimet inkább). Ez most más volt.. Ha már szobafogságra voltunk ítélve, próbáltuk belőle kihozni, amit ki lehetett. Például beszélgettünk. Igen és nem csak az iskoláról, amiről most nem volt mit, hanem az élet egyéb, sokkal érdekesebb kérdéseiről ( pl. hogy melyikek a világ legrémisztőbb állatai, hogy melyik földrészen milyen állatok élnek, melyik az én kedven állatom és melyik az övé ...:))). Nyilván beszélgetni máskor is szoktunk, de akkor legtöbbször Borka -az elsőszülött révén- mindenbe beleszól, meg jobban is tudja, meg vele már ugyanaz megtörtént csak SOKKAL érdekesebben... Aztán sütöttünk és főztünk és barkácsoltunk és Juli mutathatta meg, hogy hogyan készítik az ablakképeket az iskolában - és ettől mindjárt ki is húzta magát. És olvastunk állatos meséket és néztünk állatos filmeket- csupa olyasmit , amit ő szeret (és nem Borka). Úgy értem, ÉN is néztem vele együtt. Nem használtam ki az időt, hogy addig is, amíg nyugi van elpakoljak, elolvassak valamit, megnézzem a leveleimet vagy a Facebook-ot, de legalább is kössek egy sort. Nem, most együtt néztük. És olyan jó volt! És olyan jó volt, hogy el tudtam engedni a dolgaimat erre a pár napra, hogy félre tudtam tenni mindent és tényleg együtt tudtam vele lenni, úgy hogy közben nem járt  máson az eszem. Mert tegye a szívére a kezét az az anya (és apa), aki látszólag a gyerekével tölti az idejét, de közben nem a menekülő útvonalakon töri lázasan a fejét! Nem mindig, de azért előfordul ugye? Naugye...

selfie