Ebben a képben nekem benne van az egész nyár: a napsütés, a meleg, az édes élet... vagyis mindaz amire jó lesz majd visszagondolni a sötét, hideg, "krumplihéj" színű napokon.
Múlt szerdán nálunk ugyanis már megkezdődött az iskola. Otthon, a Balaton partján üldögélve, sokkal fájdalmasabbnak képzeltem az aug. 11-i iskolakezdést, de igazából, mivel a mi tartományunkban mindenki most kezdett, nem is volt olyan rossz és nagyjából már bele is rázódtunk. A reggeli felkelés még nem zökkenőmentes (vagyis az esti lefekvés nem az és ezért a felkelés sem reggel), de majd ebbe is belejövünk 2016 július közepéig :). Most éppen azt a káoszt élem meg, amit nagyon nem szeretek: kinek meddig van iskola, szakkör, hegedű, zongora és ennek fényében mikor megyek értük (itt a napközit az ott töltött órák után kell fizetni, ezért nem mindegy hogy meddig vannak, pedig egyszerűbb lenne ha miden nap mondjuk 4-4.30ig). Nem szeretem, amíg nem látok tisztán. Nyilván nem megyek 2x, így az egyik mindig vár, míg a másiknak dolga van, de ezt kell összehangolni, aztán egy időpontot kérni a fő napközis tanártól, vele leegyeztetni és innentől lesz hivatalos a jelentkezésünk. Szerencsére a mi iskolánkban, másokkal ellentétben, mindenkinek jut hely. Hogy hogyan is oldják meg, vagyis inkább a másik iskolákban hogy nem, az rejtély számomra. Szerencsére egyelőre nem tanítok, így tudok mindenkihez alkalmazkodni...

Ma már megsütöttem Borka iskolai szülinapjára a rendes évindító muffinokat. Mind a 36-t (34 gyerek + 2 tanár). Ebben (is) már
profi vagyok :): van egy háromszorosára felturbózott alapreceptem, ezzel
megyek már a boltba. Kettő muffinformám van, azok párhuzamosan sülnek és
még egyet kell csak ráhúznom. Egész hamar meg szoktam lenni vele. Idén csokis volt a kívánság, így még kakaó került bele.
Aztán
vettünk már egy E zongorát is Julinak (úgy, hogy egyikőnk sem tud zongorázni
és nem is tudom, hogy mit is kell figyelni rajta egyáltalán:)). Először
bérelni akartunk, mondván hogy 2 évre (amíg kötelező a zene az iskolában), aztán meglátjuk, mennyire
tehetséges, szorgalmas, akarja-e egyáltalán még, de végül mégsem
béreltünk, mert 2 évre is jobban megéri venni, aztán majd továbbadni ha
mégsem kell (vagy jöhet egy Bösendorfer). Így használtan vettünk egyet, de egy hangszerbolton
keresztül így van rá 3 év garancia és ki is szállítják. Még nincs itt.
Még csak a hegedű jött meg, amit viszont Borkának béreltem :)) Az a jó
hogy nem unatkozom egy percig sem :)) Nem, az ingatlanost még nem értem
el :)) Csak Borkának a rajztanárt :)) Lassan kialakul minden...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése