Címkék

2016. 04. 18.

HORGÁSZUNK

Egy barátném nemrégiben éppen azt mondta, hogy szerinte azért nem jó a gyerekeknek állatot venni/adni, mert azok előbb utóbb elpusztulnak, meglépnek...stb és a gyerek meg csak szomorkodik. Nem értek ezzel egyet, mert a gyerek nem szomorkodik annyit, mint amennyit viszont az állat, állattartás cserében ad. Mert megtanulja a gondoskodást, hogy az állat ki van nekünk szolgáltatva, hogy rajtunk múlik meddig és hogyan él. Hogy rá is kell gondoljunk, hogy megfelelő körülményeket kell biztosítsunk számára, hogy az élete során, legyen az rövid mint egy hörcsögé vagy meglehetősen hosszú mint egy teknősé, rajtunk múlik, hogy mennyire lesz boldog. Aztán az érzés, hogy ő is hozzánk tartozik, ő is valahogy a család része. Míg Morzsi élt, Juli minden rajzát, üzenetét, képeslapját úgy címezte: Anya, Apa, Borka, Morzsa.... És ahogy én is emlékszem az összes papagájunkra, Borka és Juli is emlékezni fognak, hogy mikor milyen állatunk volt. 
Mert most halaink vannak éppen. Mióta túltettük magunkat a hörcsög elvesztésén (és ez nem tartott sokáig, bármennyire is szerették a gyerekek), Juli azóta egy akváriumról álmodott. Legnagyobb sajnálatára  a születésnapjáig kellett várnia, így hónapokon keresztül gyakorolhatta  a türelmet és a várakozást - ami tegyük hozzá nem ártott neki :) Január óta naponta készített terveket és rajzokat, hogy milyen akvárium, milyen halak, mennyi pénzből, mikorra. ...stb. Az alku az volt, hogy magát az akváriumot a felszereléssel, a homokkal, a növényekkel mi  ajándékozzuk neki a születésnapjára, de a halakat már neki kell megvennie a zsebpénzéből. És Julika innentől beosztott (amúgy még hajlamos a hedonizmusra ha pénzről van szó...)! Többször elmentünk a "halboltba", választott, osztott-szorzott, aztán újragondolt, míg felvirradt a Nagy Nap!
Nekem sohasem volt akváriumom azelőtt. Rudinak volt gyerekkorában, de azt mondja, akkoriban ez is valahogy egyszerűbb volt: adott volt az akvárium, meg a víz és a halak. Ha meg elpusztultak, na bumm,  vett újakat. Hát most hal nem élhet szűrő, világítás, hőmérő, ilyen-olyan vízminőség ellenőrző kütyük, lakmuszpapírok, vitaminok, stresszoldó tápok meg mittudomén mi nélkül. Így hát nekünk most mindenünk van :) (nem igaz, mert a stresszoldó vitamint már azért nem tudták ránk sózni) és vannak, halaink, akik ezek után széles vigyorral az arcukon boldogan úszkálnak fel s alá...
Egyelőre van 3 guppink: Kriszta, Szonja és Peti. Nem én adtam a neveket...:) Peti odavan Krisztáért, egész álló nap őt hajkurássza :) Ők érkeztek elsőként. Mert nem lehet ám egyszerre sok halat, mert akkor idegesek lesznek (?)!. És nem lehet ám csak bezuttyintani őket az akváriumba, hanem fokozatosan kell őket hozzászoktatni az új környezethez Hogy a stressz szintet csökkentsük amennyire lehet). Aztán mikor Krisztáék túlélték az első 3 kritikus napot, jöhettek Neonék. Az ő családjuk 5 főből áll, de nem kaptak külön nevet, mert nem lehet őket egymástól megkülönböztetni. + két csiga: József és Mária. Ők kb. 3 centisek, tehát relatíve nagyok. Ők eszegetik az algákat és tartják tisztán a növényeket és a berendezést. József egyfolytában jön-megy. Egyszer odanézek, az egyik sarokban van, mégegyszer odanézek, már a másikban :) Mária bekuckózta magát a szűrő alá és elő sem jön onnan. Ha továbbra is minden OK, a héten még gyarapodunk 3 molly-val, aztán megtelik a ház. Kíváncsi vagyok, milyen neveket kapnak, majd bemutatom őket is :)
Balról jobbra: Peti, Kriszta és Szonja, a 3 guppi még Neonék érkezése előtt

2 megjegyzés:

gabriella írta...

Hát erre muszáj írnom! József és Mária ?? :):) zseniális nevek :)
Nálunk Ábel nem volt hajlandó hal nélkül távozni első alkalommal a boltból, így a fent említett sok-sok bigyó mellé 1 db guppit adott megvető tekintettel az eladó. ( Wurzerstr. sarka?) Murphynek neveztük el.1 héttel később kiderült, hogy elhamarkodottan választottunk nevet neki, 16 darab utódja volt rá az élő bizonyíték...
Hajrá Laky halak!!

N. írta...

Igen, a kis Jézus érkezését karácsonyra várjuk :))) Szonja is valahogy meghízott a héten, lehet hogy mi is gyermekáldás elé nézünk?