A magyar ember olyan, hogy nem dicsér, viszont rendkívül kritikus Mert ami jó, az jó, de ami viszont egy kicsit is rossz, vagy kényelmetlen , azt azonnal észreveszem és nem csak hogy észreveszem, hanem szóvá is teszem. Ez most egy jó nagy általánosítás, de ha jól belegondoltok, akkor sajnos ez így van. Mikor dicsértek meg utoljára? Mikor mondták utoljára, hogy amit csinálsz az jó, vagy, hogy jól nézel ki vagy, hogy ebben és abban jó vagy és csak így tovább. Vagy Ti mikor dicsértetek meg valakit utoljára vagy tettek szóvá valami jót is? Naugye! Pedig az embernek ez ad szárnyakat, nem ha a renoméját rontják... (és nekem sem nő szárnyam, ha a mások renoméját rontom...)
Ma volt az utolsó kávézásunk a már sokat emlegetett nemzetközi csoportommal. És kaptam virágot és csokit és miegymást, de nem ez a lényeg, hanem kaptam egy pár jó szót is is, amiben a szemembe mondták, hogy nagyon különleges embernek tartanak, hogy látszik, hogy imádom a munkámat, hogy erre születtem, a véremben van és, hogy érzik, hogy fontos nekem, hogy ŐK bármilyen helyzetben meg tudjanak szólalni angolul, akkor is ha nem fogom a kezüket. Persze, gondolom az év végi virágokhoz ez is jár, de azért a fene egye meg, nagyon jól esett hallani! Mert mindez igaz. Na, jó hogy egy "special person" vagyok azt nem tudom megítélni, mert már 40 + éve élek ezzel a testtel és ezzel a lélekkel, nem látom magamat kívülről, de az, hogy imádom a munkámat és hogy, mindig is fontosan voltak/lesznek nekem a diákjaim, az az egy biztos.
Én nem vagyok valami karizmatikus egyéniség. Nálam nem ragyog fel a Nap ha belépek valahová, nem nagyon tudok magamért kiállni és általában nem tudok senkit semmiről meggyőzni (itt van ez a blog is: azt hiszem a blogok történetében talán a leghosszabb, amire az elmúlt 6 évben alig-alig érkezett megjegyzés mégis, ha döcögve is, de halad tovább), de az igaz, ha egy csoportnyi (felnőtt) elé kell állnom és hétről hétre vezetni őket egy láthatatlan létrán felfelé, akkor hirtelen szárnyaim nőnek, minden zavarom és minden gátlásom egyszeriben szerte foszlik. Mint hal a vízben - mondhatnám - és úgy látszik ez ki is ül az arcomra. És ha ki is ül, akkor errefelé (vagy arrafelé, ahonnan ők jöttek Brazíliától Koreáig) meg is mondják. És tegyük a kezünket a szívünkre: nagyon jól tud esni...
3 megjegyzés:
Kívánom, hogy a szárnyaid folyamatosan nőjenek és még nagyon-nagyon sokáig gyakorold a hivatásodat mások és magad örömére, megelégedésére!
Bizony, bizony az a dicséret kell, hiányzik az embernek!
Elgondolkodtam rajta, hogy én mennyit dicsérek, és engem mennyien dicsérnek. Nálam talán szakmai ártalom, de én szeretek dicsérni, és meg is teszem. Kell, nagyon kell a lelkünknek! Jó lenne, ha ezt minél többen észre vennék, gyakorolnák!
Ja, és meg egy dolog kimaradt! Nóra, ez nem öntömjén volt, csak leírtad azt, ami örömet szerzett, megszépítette a napodat.
Igen, sokszor egy jó szó többet ér bárminél... és igazán nem kerül semmibe, csak éppen eszünkbe sem jut.
Megjegyzés küldése