PARIS EN ROUGE

Szeretem a pirosat. Mert energikus, élettel teli és ezért vonzza a szemet. Párizsban is...

 És ha már piros...

PÁRIZS TAVASSZAL...

Én mindig is szerettem a francia filmeket. Mert ellentétben az amerikaiakkal, amiből azért a legtöbb van nálunk, itt igazi hús-vér, nyúzott, karikás szemű, magas, alacsony, kövér és sovány emberekkel történnek sokszor hétköznapi dolgok. Az ember tud azonosulni, míg az amerikaiakban valahogy mindenki valótlanul, csinos, jóképű, erős és bátor. Nem feltétlen életszerű. A francia filmekben kis emberek élik kis életüket. Mint mi is. Na hát ez volt folyamatosan az érzésem - mármint, hogy egy francia film szereplője vagyok- a múlt héten, amikor is Párizsban jártunk Rudival.

Ezt az utat, vagyis inkább lehetőséget még a születésnapomra kaptam, a múltkorira, arra a kerekre, hogy ha

majd legközelebb lehetőségünk lesz, akkor elutazunk Párizsba. És mivel a várost nem a játszóterek, gyerekes múzeumok és fagyizók szempontjából kívántunk feltérképezni, így várni kellett arra a bizonyos megfelelő időpontra. Ami most jött el: vagyis jött Rudi anyukája, hogy itthon felügyelje a rendet, mi pedig felpattantunk az első vonatra ami elrepített minket jó 3 óra alatt a francia fővárosba (az IC nem teszi meg a Pécs-Budapest távolságot ennyi idő alatt).

Már a vonaton úrinőnek érezhettem magam: tágas kocsik, széles (piros bársony!) ülések, a lábam kényelmesen elfért, ha pedig lehajtottam a kisasztalomat az nem préselt be egyből az ülésbe (aki sokat repül fapadossal, az tudja, ennek mekkora jelentsége tud lenni.) Már évek óta nem utaztam úgy, hogy a végére ne éreztem volna magamat úgy, mint akin átment az úthenger. 3 óra 15 perc múlva kipihenten, kisimultan szálltunk le, pedig közben már jártunk Aachenben, Liege-ben és Brüsszelben is. Na jó, "tálcán" jöttek, mert nem kellet átszállnunk...

És itt elkezdődött a filmforgatás: igen végigjártuk a nevezetességeket, amiket én eddig csak képről vagy filmekből ismertem. Igen, láttuk a Notre Dame-t , a Diadalívet, az Eiffel tornyot alulról és Párizst felülről, sétáltunk a Champs Elysees-n , a Montmartre-n... csupa nagystílű, "grandiőz" épület, de rám megint csak az apró részletek tették a legnagyobb benyomást:

Az ütött-kopott, aranyos-bordós patinás kávéházak, ahol reggeli kávénkat és croissant-unkat elfogyasztva bámészkodtunk "tipikus" francia arcok után kutatva, vagy a kis kézműves pékségek, ahol a napi bagettünket szereztük be, vagy a tematikus kis üzletek és műhelyek, ahol vagy csellókat és hegedűket készítenek, vagy csokikat és pralinékat vagy sajtot vagy tengeri herkentyűket vagy esetleg kizárólag férfiingeket árusítanak. 

Ó igen, a Párizsi divat! Nos, azért nem mindenki felel meg a sztereotípiáknak miszerint is a párizsi nők és a párizsi férfiak egytől egyik csupa báj és elegancia és nem mindenki úszik parfümfelhőben (annál inkább kipufogó gőzben...) Na, inkább azt mondanám, igen, van köztük sok elegáns, sőt inkább stílusos vagy akár merész, hónuk alatt hanyagul egy bagettel, de azért belőlük láttunk kevesebbet (igaz, mi főleg a nevezetességek körül forogtunk). De a rúzsok! Azok aztán merészek tudnak lenni: a rikító színeikkel sokszor még az orosz nőket is lepipálják, pedig a csiricsáré rúzst eddig azt hittem csak ők kedvelik. És igen, a párizsi emberek merik nagyvonalúan élni az életet: hedonistán jókat esznek, jókat isznak, adnak a szépségre és sokkal többen dohányoznak mint futnak (ellentétben itt felénk, Németország ezen csücskében, ahol pont fordítva van), a parkokban ráérősen petangoznak  és fütyülnek az előírásokra (felénk mindenki megáll a piros lámpánál. Ott senki. Csak a turisták. A németek...) Ők teszik jól... De vajon ismerik -e a parizert, a francia kémest vagy a Párizsi kockát? És használnak-e francia kulcsot? És játszanak-e francia kártyával? Ezt mondja meg nekem valaki!

És hogy milyen Párizsban a tavasz? Olyan mint idén mindenütt: hűvös és borongós.

A Eiffel torony alulnézetben. Szédítő magasság. Tudom, mert felmentünk a legtetejéig. Remegett a lábunk...

"Az" a híres fekete macska. Háttérben a Sacre Cour tornyai...

Ezekről a kávéházakról beszélek...

És itt is vannak a pécsihez hasonló lakatok. Csak itt a Szajna egyik hídján...

Ha jártatok már Párizsban, Titeket mi fogott meg a legjobban?

HÚSVÉT

A Pécset nagy hirtelenjében meglepő háromnapos havazás és az ezzel járó 3o-4o cm friss hó némileg megnehezítette az ünnepi hangolódást. Meg szerencse, hogy karácsonyról itt maradtak az angyalok és a Három királyok... Ők inkább illettek a hangulathoz... Aztán, ahogy jött, úgy ment is a tél, már lehetett aranyeső ágat vágni, sőt a kertet sok helyen elborító ibolyák is előbukkantak. Mar évek óta nem láttam ibolyát. Valahogy mindig kerültük egymást... Azóta az eső zuhog, de nem baj. A húsvét így is szép. Együtt vagyunk békében, szeretetben azokkal, akiket a legjobban szeretünk és akik a legjobban hiányoznak ott, a "másik életünkben".

AJÁNDÉKBA...

...készültek...

...ez a kismadaras a mobil egy nemrég született kis barátunknak és...

... a kis unokaöcsénk 3. születésnapjára ez a mágneses horgászjáték (nem olvassa a blogot, így nem árulok el meglepetést)

ÚJRA BAZÁR

Igaziból az idei ovis jótékonysági bazár már nem hozott lázba. Inkább a feladatot láttam benne, mint a mulatságot. Hogy többet kell készüljek rá mint a karácsonyra, míg megvarrogatok jópár eladható ezt-azt, míg megsütök háromféle ételt a büfének (egy édeset, egy sósat és egy pizzát ráadásnak), míg beszerzek egy lila, egy rózsaszín és egy fehér cserepes virágot dekorációnak, míg segítek az előpakolásnál ill., a végén az elpakolásnál és míg 4 órán keresztül árusítok a standunknál. És mivel tavaly is már minden ugyanolyan volt mint a azelőtt (és gondolom azelőtt és azelőtt és azelőtt) már nem volt bennem egy cseppnyi izgalom sem, sem a közösségi érzést illetőleg, sem az esetleges szerzés öröme miatt (azt meghagytam a gyerekeknek), hogy a magasztos eszmékről már ne is beszéljek. 

És igen, minden ugyanolyan volt, de mégsem. Igen, a standok, a portékák legtöbbje, a kísérő programok (bábszínház és nemezelés a gyerekeknek)... mind ugyanaz volt, kivéve egy frissítő újdonságot: a bazár négy órája alatt az egyik zenész apuka (szerintem a zenész szülők gyerekei egyértelmű előnyt élveznek a felvételin, mert minden programon élő zene szól, ami nagyon szép) kelet-európai (?) klezmer zenét játszott, ami a maga "sírvavígadós" hangulatával nagyon klassz kávéházi atmoszférát varázsolt az óvoda századfordulós (nem ami most volt, hanem az előző) falai közé. A végére már táncolni támadt volna kedve az embernek. Nagyon nagy sikere volt, minden szám után már tapsolt a közönség, a vásárlók, a bámészkodók, a kávézók egyaránt. Rudi szerint jövőre hagyni is kellene a vásári részt és csak egy jótékonysági kávéházat kellene meghirdetni...

És amit még nagyon szeretek a "waldorfban", hogy mindennek (programnak, napnak évszaknak, tanévnek...) van egy szép kezdete és szép lekerekítése a végén. Így a bazárnak is, ami pedig nyitott bárki előtt:  déli 12 órakor egy kis megnyitó beszéddel és közös énekléssel kezdődött és pontban 16.00 órakor ugyanígy (nem, akkor záróbeszéd volt) ért véget. A kottákat előre kiosztották és ami nagyon tetszett, hogy gyerekek, szülők, nagyszülők és az utcáról betért idegenek is együtt énekeltek, de nem csak amolyan ímmel-ámmal, hanem szépen, teli torokból mintegy alkalmi kórusként. Szép. Mert mernek. Mert nem szégyenlősek, hogy "jaj én nem, mert nincs hangom" - nem ez volt a fontos, hanem, hogy együtt. És emiatt aztán béke is költözött a szívembe, és nem bántam már azt a sok munkát ami mögöttem volt, mert egyértelműen úgy éreztem: megérte.

Kivételesen Juli perspektívájából (1 méter) mutatok képeket :

nemezelt kacsák

A "Kinderbasar"-ban fillérekért kelnek el "nélkülözhetetlen" kincsek

És süti is volt (már hogyne lett volna:))

A legnépszerűbb munkacsoport mindig a nemezelő, nem csoda ha náluk a legszélesebb a kínálat: van ott minden a törpéktől, az angyalokon keresztül az állatokig.

Hull a hó, Hull a hó...

... de már semmiképpen nem mesebeli álom így március közepén. A  múlt heti fagyizós langymeleg után, ez a a ma reggelre lehullott 20-25 cm friss hó a -10 fokban már igazán senkinek sem hiányzott (gondolom a nárciszok lába is igencsak fázott az éjjel...). Nem mondom nagyon szép így a napsütésben, de azért mégis...

Botanikus kert tegnap délután: