ELKEZDŐDÖTT...

Aki követi ezt a blogot, talán tudja, hogy nálunk RENGETEGET kell sütni, hol az iskolába, hol az óvodába.  Most is, még csak 3 napja tart az iskola, de már megsütöttem az első, ipari mennyiségű muffint:

Mivel előre ünnepelni szupernagy balszerencsét jelent errefelé, így a héten kerül sor az összes nyári gyerek születésnapjára az iskolában. Borka kezdte ma a sort... 

Muszáj jól bevált receptekhez folyamodni, kísérletezésnek ekkora mennyiségeknél már nincs helye. Rutinosan én is egy könnyű alapreceptet szoroztam fel háromszorosára még tavaly, amikor is beszereztem két újabb muffinsütőt is. Így, bár a 36 süti kissé ijesztően hangzik ugyan, de tényleg egészen hamar megvan, ha az embernek van mihez nyúlnia. Íme a háromszoros recept, hátha másnak is kell az iskolába vagy az oviba:

450 gr liszt

450 gr. vaj

450 gr. cukor

6 tojás

9 ek joghurt

1,5 tk szódabikarbóna

5 kk. sütőpor

 170 C, 25 perc

Mi még csokidarabokat tettünk bele, ill. a tetejére cukormáz került (sok porcukorból + igen kevés meleg citromléből turmix segítségével).

Jó vajas, egy igazi bomba a kalóriákat tekintve, de mivel mindenkinek csak egy jut (egy 36s osztályban legalábbis), szerintem elmegy...

AKKOR KÉPEKBEN...

 

Hát eddig megvolnánk...

ISKOLÁRA VÁRVA

Holnap iskolába megy a gyerek. Mármint a kisebbik és elsőbe. Nem tudom, melyikőnk izgatottabb. De igen, Ő. Én csak nem győzök csodálkozni azon, hogy hová lett az idő?! Merthogy még csak most született. De tényleg. Erre most meg beiskolázzuk. Az óvoda egy szemvillanás alatt elrepült. Borkánál azért nem. Igaz, ő egy évvel tovább is járt, meg "életet" is váltott közben. Juli kezdettől fogva élvezhette a "tutit", egy lendülettel átsöpört mind a három éven. És tessék, itt az eredménye: holnap átsétál a virágkapun, be egy új életbe. A táska bepakolva, az ajtóba készítve, a (fellépő)ruha kikészítve, a "schultüte" betöltve, még csak az uzsonnát kell elkészíteni, mert azt ezért mégsem lett volna túl jó ötlet három napot várakoztatni.... Biztosan nem marad a szemem szárazon... Borkánál sem maradt. És biztosan minden rendben lezajlik, mert Borkánál is lezajlott. Bár most kétségem sincs afelől, ha szólítják, megy: fel a lépcsőn, fel a színpadra, át a kapun, kezet fog és leül. Mindezt a teljes alsótagozat és a díszes egybegyültek szeme láttára. Mert amit akar, azt akarja. Ez az egy nem változott az elmúlt 6 év során...

KÉSZÜLT EZ-AZ...

... az utóbbi időben:

Megrendelésre készültek ezek a malacok és a farkasok. Ujjbábok, amúgy.

A róka koma is.

Kicsi virágtündérek "waldorf módra".

Nagy málnavirág-tündér. Még hiányzik egy kosár málna a kezéből, de majd egyszer talán megkapja.

Pofonegyszerű spirál zokni (angol)

Két cicapárna, két cicalánynak :)

Juli "schultüte"-je. De ez titok!!!

2014 július 6, 22.00 (!!) óra

MERT MENNI KELL

Azért annak is lehet előnye, hogy a tanév hossza évről-évre, tartományról, tartományra változik. Mert míg tavaly július végéig jártak a gyerekek, idén már, elsőkét az országban,  a héten végzünk. És ha vége, egymást követik az utolsó ezek, az utolsó azok, sok a búcsúzás. A legnagyobb persze, Juli ballagása az oviból. Rémisztő, megható és szívszorító is egyben. Rémisztő, hogy jól induljon az iskolai kezdés, mert ezen múlik a következő 12 évünk. Megható, hogy nincs már több ovis gyerekünk. Szívszorító, hogy itt kell hagyjuk ezt a gyönyörű ovit, ezekkel a fantasztikus óvónénikkel. Vége annak a gyönyörű, pihe-puha mesevilágnak, amit ők itt teremtettek a gyerekeknek, megalapozva ezáltal azok lelki békéjét, szépérzékét, érzékenységét és kiegyensúlyozottságát. Mert azok. Szerintem mindenki, aki ide jár vagy valaha járhatott. Az iskola is szép persze, de már nem így. A mese még tart az első osztályban, de már nem lehet a tanárnénik szoknyája mögé bújni (sem átvitt, sem a szó valódi értelmében), már nem lehet a báránybőrökön heverészni, már nem lehet vizezni és sarazni az udvaron, már nem jön a "Haulemann" ha valami fáj (ő egy aprócska gyapjúból készült manócska, aki megsimogat, megvigasztal ha valami fáj), már az ünnepek sem olyanok ... Lehet sok mást nyilván, van sok minden más szépség, csak éppen ez a burok nem lesz már vagy szépen lassan eltűnik majd (jól is van ez így...). Juli a héten átment a virágkapun, kilépett egy tágabb világba, hogy aztán majd nyár végén belépjen az iskolai virágkapun. Kis batyujában ott van az a rengeteg figyelem és szeretet amit útravalóul kapott, no és persze ott van az a rengeteg szépség is amit az elmúlt hetekben "iskolaelőkészítő munka" gyanánt fabrikált: a szövött szőnyegei, a hímzett kispárnája, a saját kis batyuja... A hajót már hetekkel ezelőtt megúsztatta a Rajnán. Már ott elkezdődött a búcsúzás... Persze ez csak az én szívemnek ilyen nehéz, ő már alig várja, hogy iskolába mehessen. Már menne akár holnap. Kívánom neki (és magunknak), hogy jól sikerüljön a start a tanítónénivel, a többi kispajtással!!

ÓDA

Ha esetleg valaki kérdezné, hogy hol dolgozik a világ legjobb óvónője, hát csak mondom, hogy Bonnban, a Waldorfkindergarten am Schloss-ban. Úgy hívják, Frau Kunz. Nála bölcsebb, okosabb Embert (így nagybetűvel)  és pedagógust nem ismerek. De nem csak én nem, hanem szerintem senki, akit egyszer összesodort az élet vele. A feje búbjától, a lába kisujjáig, született waldorf óvónő. Ő, aki egyedüliként észrevette, hogy a költözésünk Borkát esetleg traumatizálhatta és emiatt nem beszél, és ő, aki ezen a krízisen  nagyon nagy szeretettel és emberséggel átvezette. Ő, aki annakidején a konyhában ülve, vajaskenyér kenése közben rábírta, hogy egyáltalán magyarul megszólaljon, áttörte a gátat benne. Ő,  akinek azóta is és mindig van egy perce a régi, a mostani, de a jövendőbeli  gyerekire és annak szüleire, testvéreire is. Ő, aki soha nem ripakodik rá a gyerekre, hogy "maradj csendben", hanem a gesztusaival, mozdulataival irányítja őket: egy pillantás, egy kézrátétel, egy finom simítás a háton és már elült a veszekedés, a hejehuja, a rumli. Ő, aki kedvéért a szülők és a gyerekek is mindent megtesznek, tőle mindent elfogadnak. Róla negatív kritikát még soha nem hallottam: tőle mindenki mindent elfogad. Ő, aki mindig dúdolva jön-megy, mindig lila ruhákat hord és mindig finoman, nagy tisztelettel szól az emberhez legyen az 120 cm alatt vagy felett. Ő,  aki naponta ingázik Koblenz és Bonn között vonattal, naponta akár kétszer is fordulva, ha este nyolckor még szülőértekezlet vagy varrószakkör kezdődik. Ő az, aki együtt örül, együtt nevet velünk, ha jól mennek a dolgok, de együtt is aggódik ha valamiért éppen nem ("Hát hogy van a JULINCHEN?"). Mert törődik velünk. Ő, akit nem rémít meg, hogy ovisokkal keresztülszelje a várost, hogy hóban-fagyban hetente egyszer az erdőben töltsék a délelőttöt és akár fenéken lecsúszik a sáros domboldalról a többi "nagyovissal", a gyerekek "Frau Kunz!, Frau Kunz!" biztatása közepette. Mert az jó a gyereknek ha lecsúszhat, mert jó neki, ha le mer csúszni és jó neki, ha a felnőtt is vele csúszik. Ő, akihez bármikor lehet nevelési kérdésekkel fordulni és mindig ugyanaz a reakció " Ó, kein Stress Frau L., nálunk otthon a legkisebbemmel, a legnagyobbammal, a fiammal, a középsőmmel... ugyan így volt". Mert a 25 + ovis gyereke mellett van neki 4 sajátja is. Már nagyok ugyan, "kisfelnőttek" de még mindig egymás közelében. Ő a kályha melege, bárhol is forduljon meg. Jaj, de fog nekünk hiányozni ez a napi melegség!!!