ISKOLA-ÜGY

Ha minden igaz, tegnap sikerult pontot tenni az iskola-mizéria végére. Sokaknak meséltem már részeleteiben, de most elmesélem elejétől végéig az elmúlt hónapok hercehurcáját.

Borka ez év júliusában 6 éves lesz. Otthon évvesztes lenne, tehát még egy plusz éve lenne az oviban, ezért is gondoltuk, hogy most kijövünk még iskola előtt és mire menne, addigra már otthon is leszünk. Itt viszont, a német törvényeknek megfelelően, ez év szeptemberében iskola kötelessé válik. Ennek rendje és módja szerint tavaly októberben meg is kaptuk a "behívót". Első reakcióként egy kedves itteni ismerősöm felhívta az önkormányzat beiskolázással foglalkozó osztályán a megfelelő hivatalnokot és elmagyarázta, hogy Mo-n nem kellene iskolába mennie és mi addigra úgyis hazamegyünk, hadd maradjon az oviban egy évig még. Ő igazi hivatalnok létére (aki már találkozott vele azt is tudni véli, hogy kis bajuszkája és barna mellénye is van) azt válaszolta, hogy ez teljesen mindegy, ez itt No. és a német törvények uralkodnak, tehát ha nem iskolázzuk be, akkor törvényt sértünk (és Rudi leülheti a jövő tanévet). És ezzel itt nem viccelnek! Hallottunk olyan magyar családról, akik csak megbeszélték az iskolával, hogy nem megy a gyerek, de nem papírozták le, és bizony kiszállt a rendőrség hozzájuk!!! Nos, mivel általában én vagyon itthon, hát ez az amit nem szeretnék... ( a mosógépszerelő még hagyján, de azért a rendőrség már túlzás lenne!)

Szerencsére Frau Sand, az óvonénink nagyon együttműködőnek bizonyult ebben a kérdésben, mert szerinte is butaság lenne Borkát ide-oda cincálni ha egyszer úgysem tervezünk itt maradni (ehhez még tudni kell, hogy B. nagyon nehezen oldódik, a német miatt nagyon gátlásos. A mindennapos ovibamenés így is még mind a mai napig nagyon hullámzó -most éppen szeret menni-, nem akarnánk, hogy jövőre egy újabb közösséget , életformát kelljen megszoknia, ill. hogy ősztől Julival együtt járhatnának, ami mindkettőjüknek nagy segítség lenne.) Az ő tanácsára a waldorf iskolába adtuk be elsődlegesen a jelentkezésünket, mert ott még számít, hogy a gyerek iskola érett-e és a felmetést is könnyebben adják meg. Igenám, de ők nem akartak nekünk ebben az ügyben segíteni, így januárban visszakerültünk az állami rendszerbe, miután felhívtam a körzetes iskolát, hogy mégis meggondoltuk magunkat. Az igazgatónővel beszéltem, aki bizosított róla, hogy biztosan fel fogják venni, mivel itt lakunk a környéken. Ekkor még nem tudták, hogy mi pont ezt nem szeretnénk!! Szerencsére a többórás felvételi procedúrát megúsztuk mivel későn jelentkeztünk, viszont el kellet menni egy nyelvi szintfelmérőre. Rudi vitte Borkát, mert én nagyon izgultam volna. 20 perc alatt megfordultak oda-vissza, felmérőstől mindenestől, mert Borka nem szól egy szót sem (erre külön nem bíztattuk, tényleg nem értett semmit).  És ez volt a mi szerencsénk! A tanító bácsi maga ajánlotta fel, hogy maradhat még egy évig az oviban, ha gondoljuk. Hát hogyne gondolnánk! Ezután újból hívott az igazgatónő, hogy OK, csak kellene még egy papír a háziorvostól is (amúgy egy iskola alkalmassági doktornénihez kellett volna menni márciusban. Ő mondja itt ki a végszót, esetenként még az iskola döntését is felülírva. Tehát hiába mondja az iskola, hogy a gyerek fel van véve, mert jó lett a tesztje, ő még mindig mondhatja, hogy maradjon az oviban még. Nem nagyon hiszem mondjuk hogy ez sokszor előfordul errefelé...) Elmentem a háziorvoshoz, de nem adta "csak úgy" oda, ő is akart egy nyelvi tesztet csinálni. Újabb időpont. Borka itt már hallani sem akart semmiféle felmérőről, úgyhogy be kellet igérnem egy látogatást a gumicukor boltba. Innentől már csak ez számított, a teszt nem érdekelte. Elmentünk (először az orvoshoz), szerencsére Borka itt sem táltosodott meg, így ez a papír is meglett. Magánszorgalomból még az óvonő is írt egy levelet, meg mi is, hogy mindannyian úgy találjuk, hogy Borka még nem érett egy német iskolai mélyvízhez és mellesleg németül sem tud annyira, hogy megállja a helyét és megfelelő sikerélménye legyen. Ezeket kellet egy csokorba szedni és elküldeni az iskolába, akik továbbküldték  a fent említett hivatalnoknak. Neki ez persze nem volt elég, így újabb telefon érkezett az iskolából: Borkánal mégis el kell mennie az alkalmassági doktornénihez (újabb látogatás a Haribo boltba...), majd ezután még az iskolába is, mert az ig. nő is szeretne vele találkozni.  A doktornő végül kimondta  a végszót: maradjon az oviban!!! Most már hivatalos, sárga, papírunk is van róla. Tegnap pedig Rudi és Borka újból befáradtak az iskolába, ahol aláírták (mármint az írástudó közülük), hogy elfogadjuk a döntést. Hogy Borkának mért kellett ezért odamenni, egyikünk sem érti, de most már nem is érdekes. A jövő tanévet még az oviban tölti, aztán otthon megkezdi iskola tanulmányait.

PÉTER

Íme a waldorf baba, amit készítettem, ezúttal "szalonképesen" ingben-gatyában. Péter. Nem Kispeti és Nagypeti, ahogy  Borka eddigi kedvenc babáit hívják (Anna, Kisanna, Nagyanna és Makréla után) hanem ezúttal ilyen komolyan: Péter. Én még javasoltam a Leo nevet, a haja után meg, hogy végtére is Németországban vagyunk (itt nagyon divatos manapság), de leszavaztak. Még Juli is, aki pedig nem nagy baba rajongó. Ő inkább az állatokért, azon belül is a dínókért lelkesedik inkább (ne kérdezzétek, hogy honnan jött, mi is csodálkozva állunk előtte). Sebaj, még kinőheti!

TAVASZI BAZÁR

Arról meséltem már korábban, hogy a waldorf intézmények költségvetésének nem kis hányadát a jótékonysági bazárokból befolyt összeg adja. Itt, Németországban, ennek nagyon nagy hagyománya van: minden óvoda, iskola tart bazárt évente egyszer, van aki ősszel, van aki adventkor és van aki tavasszal. Mindenki mindig ugyanakkor, nem "rászervezve" a másikéra. A mi ovinkban hagyományosan tavaszi bazár van, ennek tegnap volt a napja. A szervezésében ismét megmutatkozott a német alaposság. Az egyik fő szervező anyuka, már az őszi szülői értekezleten jelezte, hogy igen, ebben a tanévben is lesz bazár és várja a lelkes jelentkezőket. Aztán novemberben kialakultak a megfelelő kézimunka körök, ahol illett minden családnak képvisletetnie magát. Aki sem a "kötő-varró", sem a nemezelő, sem a gyertyakészítő és sem pedig a famegmunkáló munkacsoportban nem találta meg a helyét, annak még mindig ott volt a szervezői munka, ill. a "kulinária" kör (ők lekvárokat, szörpöket készítettek), ahová becsatlakozott. Voltak körök, akik rendszeres időközönként találkoztak és együtt készültek kézimunkáikkal, de a miénk (kötő-varró) csak egyszer, amikor is mindenki elmesélte, hogy mivel fog készülni (szerintem a rendszeres összeülésnek nagyobb közösségformáló hatása van, de ez itt nem mindig szempont). Én az alábbiakat vállaltam:

Filc muffinok gyöngyökkel, himzéssel kidíszítve...

..., ill. 3 szett horgász-játék, filc halakkal és mágneses horgászbotokkal.

Nagy sikere volt mindegyiknek, mindet el is kapkodták hamar (sőt utólagos rendelést is kaptam tegnap!).

De a  szülői hozzájárulások sora itt még korán sem ért véget: mivel ilyenkor büfé is van mindig, minden családnak ehhez is hozzá kellet járulnia 2 különböző, egy sós és egy édes étellel (25 gyerek van, kb. 22 család. El tudjátok képzelni hogy ez mennyi kaja?! És itt is minden elfogyott az utolsó morzsáig). Hogy mi mit készítettünk, arról majd egy külön bejegyzést írok. Ezen felül 2 cserép, előre meghatározott színű tavaszi virágot is vinni kellett, valamint 20 db. kis "kincset" (üveggolyót, csigát, karkötőt ...stb), amit aztán a gyerekek fillérekért megvásárolhattak a "kinder bazar"-on. Ja,  és magán a bazáron is helyt kellett állni: én a varrós standnál árusítottam 2 órán keresztül, de volt, aki gofrit sütött, barkácsolt a gyerekekkel, elő-, ill. elpakolt. Ezalatt Rudi a gyerekeket (mármint a mieinket) gardírozta - ő ilyen, indirekt módon vette ki a részét... Mindenkinek már a múlt héten fel kellet iratkoznia a  bejáratnál kihelyezett listákra és mindenki fel is iratkozott. Nem kellet kérni őket, nem kellet könyörögni, mindenki tudta a dolgát. Ezt csak azért írom, mert otthon is van bazár, igaz egyelőre jóval kisebb lélegzetvételű, de azt mindig csak egy kis lelkes csapat viszi a hátán...

És rengetegen voltak! Ki is lett plakátolva szerte a városban (nagy színes plakatokkal), így a természetes alapanyagokból készült igényes kézimunka iránt érdeklődők időben értesülhettek róla (no meg, akik a vasárnapi ebéd gondját le szerették volna tenni a vállukról). Állítólag korábbi években mindig szombaton tartották a bazárt és akkor nem is voltak ennyien. Tudni kell, hogy itt vasárnap zárva tartanak a boltok, így nem szövi át a napot a vásárlás kísértése, hanem az emberek igenis sétálnak, sportolnak, kirándulnak... szóval azzal töltik a napot amire az való (no meg w. bazárra járnak...).

Csak az otthoni "bazárosoknak" említem, hogy jól fogytak a (muffinon és a halakon kívűl) még a tűnemezelt figurák (nyulak, bárányok, sünök, egerek), a díszített gyertyák, hajgumik... apróságok. Mi is vettünk egy bárányt és Borka választott egy tavaszi gyertyát is. A gyerekek körében nagyon népszerű volt a direkt nekik szánt stand ahol "ezerféle" kincset szerezhettek be. Borka és Juli is az üveggolyókat keresték. 

Rudi már járt itt tavaly is, amikor is eldőlt, hogy Borkát felvették és azt mondja, akkor minden ugyanígy volt: a standok ugyanott álttak, ugyanúgy voltak berendezve, még Frau Sand is ugyanabban a sarokban állt, és ő bizony nem érti, mit kell ezen annyit szervezni, ha ez már évek óta mindig ugyanúgy van. De én azért látom, hogy mekkora munka van benne a szervezők részéről is, hogy igenis minden szülő tudja a dolgát, hogy legyenek padok, asztalok, szalvéták, kávéscsészék, merőkanál a gofrihoz, de plakátok és tavaszi virágok is, vagy akár, hogy hétfő reggelre visszavarázsolják a házat óvodának.... szóval, hogy mindenki megelégedésére, olajozottan működjön a gépezet és jövőre is benézzenek az arra járók is, ne csak a szülői kör, ill. az ő rokonaik, ismerőseik és munkatársaik. És működött. És, akik most eljöttek, majd eljönnek jövőre is. És ez így van jól. Már vagy 20 éve...

MOSODA

Az életminőségünk tegnap 50 %-al nőtt, ugyanis, ha az autó nem is, de a mosogép elkészült. Ennek persze ára volt, nem is kicsi. A tulajdonképpeni baj az volt, hogy amikor a a centrifuga magasabb fordulatszámra kapcsolt, őrületes zajt csapott. Gyanítottam én, hogy valami idegen test lehet, de hát amíg szerelő nem látta, ez csak egy gyanú maradt. Meg is érkezett a megfelelő ember (igaz, 2 hetet vártunk rá, de ez ma már mellékes) és nem elég, hogy németül beszélt még ezt az érthetetlen kölni akcentust is, amiből ennyit értettem: "Shsssss. Shssss. Shssss." Hamar kiderült, hogy ez nem lesz így jó, mert ő még csak érti az én nyögdécselésemet, de én egy mukkot sem. Akkor átcsengettem a szembeszomszédhoz, aki angolul és németül is tud (kanadai amúgy, de gyerekkora óta itt él már) és mellesleg egész nap itthon szokott lenni. Most is itthon volt, csak éppen a fürdőkádban áztatta magát, átjönni nem tudott. Így Ling Xia (a felesége) bevitte neki a mobilját, én odaadtam az enyémet a mesternek, ők ketten megbeszélték németül, hogy mi a gyanú, azt hogyan lehet orvosolni és nagyjából mibe fog kerülni. Ezután visszzavettem a telefont, Morton összefoglalta nekem a tudnivalókat angolul és az ember nekiállt szétszedni a mosógépet. Ő is idegen testre gyanakodott már az elején, csak az volt a kérdés, hogy az a valami tőlünk jött-e vagy a gépből magából. Ez azért nem volt mindegy, mert ha a miénk az az izé, akkor a garancia nem fedezi. Hamar kiderült, hogy Julika sínadrágjának a csattja a "hunyó, tehát a garanciális javítás ettől kezdve már szóba sem jöhetett. Így újabb telefon a szomszédba, mert , hogy innentől már csak az volt a kérdés, hogy a törött csatt mást is tönkretett-e, mert az a munkaidőt és a munkadíjat is jelentősen megnyomja. Szerencsére, nem csinált nagy bajt, így kiszállási költséggel, munkadíjjal együtt egy háromszámjegyű összegtől szabadítottak meg közel fél óra leforgása alatt. Hogy mennyibe került volna, ha tényleg komoly a baj, azt el sem merem képzelni, de ha csak autóra gondolok... Hmmm....Otthonról ájuldozunk, és esetenként irígykedünk, hogy itt milyen magas fizetések vannak. Csak hát az élet is jóval drágább és időnként más magas fizetéséhez nekünk is jelentősen hozzá kell járulnunk... Azért annak örülök valahol, hogy nem egy kavics vagy fadarab vagy mittudoménmi, tehát valami, amit el lehetett volna kerülni a zsebek gondos átvizsgálásával okozta a bajt, hanem egy igaziból kivédhetetlen "porszem" került a gépezetbe (szó szerint)...  

BABAVARRÁS

Ha már említést tettem a waldorf baba varró tanfolyamról, akkor írok róla bővebben is.  Az egész úgy kezdődött, hogy a waldorf baba készítést mindig is valami misztikus dolognak tartottam és valahogy otthon eszembe sem jutott, hogy megkérjek valakit, hogy mutassa meg vagy, hogy az internetről lelessem, pedig ott is vannak leírások garmadával. Fogalmam sincs, hogy miért nem, de az első pillanattól kezdve, hogy itt vagyunk a w. "őshazájában", különösen erős késztetést éreztem, hogy egy tanfolyamba bekapcsolódjak. Nos, tanfolyam nem lett, de nem is kellett végül is, mert lett viszont egy hölgy, aki hajlandó volt nekem megmutatni a fortélyokat. Őt egyik itteni magyar barátném találta, együtt nemezel vele kedden délelőttönként a sankt augustin-i waldorf iskolában. Ő megkérdezte, hogy segít-e nekem, annak fejében, hogy amit együtt varrunk, azt az ottani iskolai bazárnak adományozom. Rá is állt, ki is mentünk Julival (vele, amíg nem lesz ovis, "csomagban" járunk, de felszereltem rajzolóval, innivalóval, pisztáciával és mindennel amivel 10 percnél tovább le tudja kötni magát). Szóval, kimentünk (autópályán!!! Ehhez tudni kell, hogy igazi vidéki lány lévén, az összes autópályás tapasztalatomat az M6-n szereztem, ahol rendszerint egy teremtett lélek sem jár, itt pedig  200 km/h sebességgel húznak el melletem az autók) de sajnos a hölgynek "már nem volt kedve babát varrni", inkább nemezelt volna, "de ha már ott vagyunk..." Jól kezdődött és később sem lett jobb. Megvártuk míg meguzsonnázik, majd nekiültünk. A w. babának nagyon szigorú szabályai vannak: azon túl, hogy csak 100%-ig természetes anyagokból készülhet (pamut+gyapjú) az arányainak pontosan tükrözni kell egy kisgyerek test-arányait (4:1). A megadott szabályok szerint kialakított szemnek, szájnak  is csak utalásszerűen szabad megjelenni, hogy a gyerek aztán olyan érzelmekkel, tulajdonságokkal, ruházhassa fel, ami nem tetszik. Szóval az egésznek úgy kell tökéletesnek lennie a legapróbb részletekig, ahogy van.

 Első alkalommal a fejet készítettük, vagyis csak a fej formát alakítottuk ki. Angelika, nem mutatott különösebben semmit, magának varrogatott én meg próbáltam ellesni a technikát. Közben pergő németséggel magyarázott, nem tette meg nekem azt a szívességet, hogy lassabban, egyszerűbben mondja. Viszont így az olyan fordulatokat mint: "Nein, es ist schlecht!" (nem, ez rossz) vagy "Nein, es muß besser sein!" (nem, ennek jobbnak kell lennie) készségszinten elsajátítottam és be is épültek az itthoni szófordulatainkba. Hogy mi a baja voltaképpen az nem derült ki mind a mai napig, de valószínűleg önmagát nem szereti és kész. Ildikó (a barátnőm) szerint ha érteném, hogy miket mond közben, már rég nem mennék. De nem értem és olyan erős vágyat érzek, hogy megtanuljam a dolgok csinját-binját, hogy megyek és kész. Legközelebbre már egyértelműen mondta, hogy csak később menjünk, mert "ő már nemezelni akar". OK, később mentünk. Ekkor a baba szemét készítettük. Vagyis én, mert ő már nemezelt. Mivel állandóan vizslatta, hogy mit csinálok és legkevésbé sem építő jellegű kritikákkal látott el, 2 óra munkámat 3 perc alatt tette tönkre: visszaszedte az egészet, amit addig varrtam (a többi, nemezelő, "kolléganő" együttérzően pislogott rám és mindjárt mindenkinek lett egy babavarrós története...) Akkor úgy jöttem haza, hogy na,  a szemek bevarrása bizony jó nehéz.  Aztán itthon, a következő alkalom előtti utolsó estén 20 perc alatt megvarrtam mindkettőt, teljesen egyformára.

Aztán jött a haj, amit szintén inkább itthon fejeztem be, majd a legutolsó alkalom lett volna a haj felvarrásának szánva, ha ő miután megmutatta, hogy mit is kell, hogy is kell, össze nem pakolta volna az összes tűt, cérnát és mindent és el nem vitte volna haza, otthagyva engem a semmi közepén. És azt mondta, hogy többet már ne menjek, majd március 15 után kezdődik egy "hivatalos" babavarró kör, menjek oda. Most itt tartunk. Kész a fej. A fenti képen látható (azért is van betakarva, mert nincs teste. És szája sincs.) és nem tudom, hogy lesz e folytatás. Mondjuk, most kocsink sincs, ki sem tudnék menni, meg egyérteműen látszik, hogy un engem. Nem is un, egész egyszerűen rühell. Nem értem, hogy miért, de szerencsére nem is izgat. Egyszer Borka is eljött és ő is csak azt kérdezte, hogy miért morog mindig a néni (és szerinte belőlem sokkal jobb babavarró tanár lenne...:)) Végülis amiért mentem, azt megtanultam: tudok baba fejet varrni, a testet meg már a Ruditól kapott könyvemből is összehozom. Vagyis már össze is hoztam, mert közben vettem egy nagy levegőt és megvarrtam életem első waldorf babaját, amit az első pillanattól az utolsóig élveztem. Majd megmutatom, de egyelőre nincs még ruhája és hát pucéron mégsem mutatkozhat. Azt viszont világosan láttam, hogy ha itthon, a saját fejem után mehetek és nem holmi Angelika-k árgus tekintete mellett kell dolgoznom, nem is akkora ügy ez, mint akkor gondoltam... És az a feltételezésem is, miszerint annak, aki w. baba varrásra adja a fejét valahol szép a lelke, szintén nem feltétlen igaz.

(Nagyon szép babákat lehet, többek között, itt látni:http://www.mariengold.net/galerie/)

CSAK ÚGY...

MILU

A kék autónk, Milu (amúgy egy Fiat Multipla, azoknak, akik nem ismernék), pár héttel ezelőtt otthagyott minket az ovi előtt. Szerencsére, hogy ott és nem Sankt Agustin-ban ahol kedden délelőttönként Waldorf babát varrni tanulok (ez egy tőlünk kb. 15 Km-re fekvő másik város). Mert ezzel az erővel ott is történhetett volna... Mi hazajöttük a busszal, Rudi pedig este visszament érte egy kollegájával és elvontatták a szervízbe, ahol pár nap alatt  meg is csinálták. Vagyis Rudi szerint inkább csak csináltak rajta valamit, mert az a lámpa (izzítógyertya?), ami előtte is világított, az világított azután is. Mindegy, de ment. Egeszén két héttel ezelőttig, amikor is innen a házunk elől megint nem akardódzott elindulnia. (És megint egy sankt augustin-i kirándulás után. Valahogy a Jóisten megint rajtam tartotta a szemét...) Újból szervíz. Először 1000 Euro-ra saccolták a "kezelést", majd egy hét után telefonáltak, hogy még egy hetet kérnek és 1800 Euro-t (ettől kisebb sokkot kaptunk). Az egy hét ma járt le, már-már azt hittük, holnaptól ismét autózhatunk, de kiderült, hogy valami alkatrész még nem érkezett meg (sőt, még visszaigazolást sem kaptak a beszállítótól). Hmmmm.... Na, mindegy. Ez a rengeteg várakozás és rengeteg költség viszont segített meghozni a döntést: 6 együtt töltött szép év után Milunak mennie kell! Ezek után elkezdük nézegetni az autókat (Rudi a neten én meg az utcán) és egymástól függetlenül ugyanarra jutottunk. Hogy mire, azt csak később árulom el. Az az egy biztos, hogy szürke lesz, vagy ezüst vagy fekete, mert úgy látjuk ma nincs nagyon más a piacon... Addig is biciklizünk meg buszozunk (és autóval rendelkező barátaink segítségét kérjük ha a nagybevásárlás már nagyon égető) és várjuk, hogy Milu, ideiglenesen ugyan, de hazajöjjön a "gyógykezelésből".

(Csak hab a tortán, hogy a mosógépünk is elromlott és szintén egy hete várjuk a szerelőt, aki állítólag majd elviszi és hoz helyette egy újat, mivel a garancia még érvényes rá. Csak hát a Farsang igencsak felborította itt a normális ügymenetet (?)).