Már másodszorra fordult elő, hogy lerobbant a busz velem. És már másodszorra fordult elő az, hogy alighogy leszálltunk a "kicsit defektes" buszról, már jött is a mentesítő járat. A régi sofőr meg átült az új buszra, az új meg a régire és folytattuk az utunkat mintha mi sem történt volna. És nem azon van a hangsúly, hogy kétszer is lerobbant a busz velem....
2012. 02. 27.
2012. 02. 20.
TUDJA MEG ORSZÁG, VILÁG....
... hogy Borka elkezdett FOLYAMATOSAN, TÖKÉLETES NÉMETSÉGGEL BESZÉLNI!!!!! ÉS már barátnője is akadt az oviban, akivel sülve-főve együtt vannak, akihez vendégségbe lehet menni délután és aki el tud hozzánk jönni játszani és akivel varrótanfolyamra lehet menni!! ÉS minden lány úgy akar rajzolni mint Borka, mert "mindeni tudja, hogy én rajzolok a legszebben"!!! ÉS az én szívemről az egész Sieben Gebirge legördült (ez az itteni hegyvonulat a város felett) úgy ahogy van! (Rudi mindvégig tudta, hogy ez előbb-utóbb be fog következni, csak azt a másfél évet kell kivárnunk míg Borka felveszi az "üzemi hőmérsékletet...)
2012. 02. 17.
MULATSÁG
A tegnapi nappal megkezdődött az idei Farsang! Emiatt aztán 4 napra leállt az élet. Az óvodák, az iskolák, valamint egyes munkahelyek bezártak, hogy mindenki átadhassa magát az önfeledt (ha!) mulatozásnak (a Telekomnál ilyenkor sem állhat meg az élet, persze, a sok kalóz, tengerész, békakirály, tündér... miegymás rendületlenül végzi a munkáját...). Hivatalos ügyet elintézni lehetetlenség, a legtöbb helyen azzal találja magát szembe az ember, hogy "farsang idején zárva tartunk, legközelebb jövő szerdán érdeklődjön". Hát... azt hiszem, erre születni kell. És ITT kell születni erre...
2012. 02. 14.
"JULIE ÉS JULIA"
Most ahelyett, hogy ennél sokkal fontosabb dolgaimmal foglalatoskodnék, mesélek inkább arról a nagy felfedezésről, amit a hétvégén tettem. Van egy film: "Julie és Julia - két nő, egy recept". Pár éve ment a magyar mozikban is, biztosan sokan láttátok. Ha mégsem, akkor a lényeg annyi hogy két igaz történet fut párhuzamosan: Julia Child (Meryl Streep), aki az 5os években vált híressé azáltal, hogy az ameriakaiakkal megismertette a francia konyhát a "Mastering the Art of French Cooking" c. szakácskönyvévvel, ami magyarul kb. annyit tesz: "A francia konyha művészetének elsajátítása". A férje amerikai kormánytisztviselőként dolgozott a világ különböző végein és amikor éppen Párizsban éltek, Julia Child unalmában és az evés iránti szenvedély által vezérelve kitanulta a francia konyha csínját- bínját. Aztán elkészült a fent említett szakácskönyv, ami egyből hihetetlen sikert aratott az amerikai háziasszonyok között. Egy alapmű lett számukra, a francia konyha "Horváthilonája". A mai napig lehet kapni. Láttam én is: jó száraz. Csupa francia nevű recept képek nélkül (de ez csak az én képes-fényes szakácskönyvekhez szokott szememnek unalmas - gondolom).
A történet másik szálában pedig, Julie Powell, egy new york-i (szintén) kormánytisztviselőnek a 3o. születésnapja előtti pánikrohamában az a remek ötlete támadt, hogy egy év alatt megfőzi az összes receptet a J. C. féle könyvből és ezáltal írja be magát a történelembe. Az egész évet végigbloggolta és így lépett ki a névtelenségből: ez alapján íródott a film is. Remek-remek film, csak ajánlani tudom ezeken a hideg téli estéken. Meryl Streep itt is fantasztikus!!
DE! Amiért leírtam ezt az egészet az az, hogy a párizsi évek után Julia Child és a férje Németországba költöztek "Bonn egy külső kerületébe, amit úgy hívnak Plittersdorf am Rhein". Pontosan ahol mi is lakunk! És az 5o-es években amerikai kormánytisztviselők nem lakhattak máshol, csakis itt az "Amerikai Negyedben", pontosan, ahol mi is!!! Aztán rá is kerestem az interneten és tényleg itt laktak "nálunk". Hihetetlen, hogy Julia Child, akit most Meryl Streep-ként képzelek el, itt járt-kelt, egy pontosan ugyanolyan lakásban élt mint a miénk (ha nem ugyanabban, de ebbe már bele sem merek gondolni) és egy pontosan ugyanolyan konyhában próbálgatta a francia receptjeit mint az enyém!!!! Hihetelenül izgalmas!!! Számomra...
 |
| Persze akkoriban a fák icipici csemeték voltak. Azóta eltelt 60 év... |
2012. 02. 08.
VASÁRNAP DÉLUTÁN...
És milyen a tökéletes téli vasárnap délután itt, ahol nincs olyan irigylésre méltó hómennyiség mint otthon? Sőt, semmennyi hó sincs, csak hideg, de az annál nagyobb. Szóval ez mér az ebédnél elkezdődik, amikor is olyan levest sikerül főznöm, hogy még Borka azt mondja, hogy "ez jobb mint a tészta!"- ami azért nálunk nagy dicséret. Aztán jól beöltözünk, biciklire pattanunk a -1o-ben és vigyázva, hogy meg ne fagyjunk, elkarikázunk a Parkba, a tóhoz, ami most a tartós hidegnek köszönhetően jó vastag jégréteget növesztett magára (említettem már, hogy NAGYON jó helyen lakunk?). A nap szikrázóan süt, harapni lehet a levegőt és korcsolyázunk. Vagyis csak Borka, mert a miénk otthon van (hol másutt? Nyáron például nagy szükségünk lehet rá...). Mi csúszkálunk, jégfocizunk és jégdarabokat gyűjtünk. Aztán mikor már kellőképpen átfagytunk, forró teát iszunk termoszból és mindehhez "ezámazélet" arcot vágunk!! És mi a legeslegjobb az egészben? Utána kifagyva, kipirulva hazajönni és szépen lassan felengedni a melegben...
2012. 02. 06.
HMMM....
Sokan emlékeztek biztosan a 2oo5-ös thaiföldi cunamira, amiben nem kevesebb mint 2oo ezren vesztették életüket. Volt közöttük idős, fiatal, felnőtt. gyerek, férfi és nő. Volt közöttük helyi lakos és rengeteg turista is. A turisták között volt sok német is. Tegnap láttunk a Tv-ben egy dokumentum filmet a cunami fizikai és érzelmi pusztításairól. Bemutattak egy egy német férfit és egy szintén német nőt, akik a családjukkal üdültek akkor Phuket szigetén. Egy feleség + 2 gyerek, ill. egy férj és szintén két gyerek. Na, őket mind elsodorta az ár. Maradt egy férj és egy felség egy szál magukban benne a világban. Nekik a tragédia után haza kellett térniük és szembesülni azzal, hogy mindenkit elveszítettek, akik a világot, a biztonságot, a kapaszkodót jelentették számukra. Óriási, szerintem kiheverhetetlen sokk. Aztán valahogy ez a két, egymás számára azaddig idegen ember, valahogyan kapcsolatban kerültek egymással (nem értettem pontosan a mikéntjét). Leveleztek. Az egyikük Svájcból (talán), a másikuk Münchenből írt. Aztán már heti egyszer találkoztak is. Aztán egymásba szerettek a bajban. Aztán elköltöztek, már együtt, Franciaországba, hogy távol kerüljenek a múltjuktól. Aztán összeházasodtak és született egy közös gyerekük. És minden évben eljárnak Thaiföldre, ahol egy buddhista ceremónián emlékeznek, arra, ami már nincs. Aztán visszatérnek abba az életükbe, ami nem lehetne, nem lenne, ha az a másik még lenne. Most mondja valaki, hogy nincs Sors!
2012. 01. 31.
ISKOLA-ÜGY
Ma megvolt a szülő-tanár beszélgetésünk az iskolában és ezzel Borka beiskolázási procedúrájának az oroszlánrészén túl is lettünk. Ami tőlünk telt, megtettük (voltunk már pedagógia előadássorozaton, volt Borka egyedül, most voltunk mi, de még megyünk kettő szülőértekezletre és Borka is megy még az iskolaorvoshoz.). A német nem ment valami jól (mármint nekem), emiatt olyan hülyén érzi magát az ember, de hát nem nyelvvizsga volt és Rudi azt mondja, semmi irrelevánsat nem mondtam -szerinte. Szerinte rajtunk nem fog múlni és aggodalomra semmi ok (de hát nem is én lennék, ha nem aggodalmaskodnék). Mondjuk a tanárnő is azt mondta, hogy a részükről minden OK. A gyereket remeknek találta, a látottak alapján iskolaérett is (múlt héten volt az ő megmérettetése). Azt is látta, hogy nem vagyunk kezdő waldorfosok, de nyilván ő nem mondhat semmit, amíg a felvételik le nem mentek. Kb. húsvétra lesz meg a verdict. Nagyjából 40en jelentkeztek 32 helyre, így lesz , akit nem vesznek be. Akinek testvére már jár ide (mondjuk a fele), az előnyt élvez. Azután azok, akik w. oviba jártak, tehát mi! Aztán azok, akik már betöltik őszre a hetedik életévüket - tehát megintcsak mi! Tehát reméljük a legjobbakat! Addig meg "abwarten und Tee trinken"- ahogy a német mondja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)