Mióta visszajöttünk karácsony után, azóta Borka sehogyan sem talált vissza az oviba. Eleinte majd' minden reggel ment a cirkusz, este meg a nyafogás, hogy ő bizony nem megy oda, mert senkit nem ért és őt sem érti senki, így nincs kivel játszani, inkább hívjuk el Zsófit vagy Pannát (ők a nagyobb unokatestvérek), mert velük lehet magyarul beszélni.
Itthon már elkezdett németül beszélni, tehát a fejében már vannak dolgok, csak hát ez még nem elég. Az én fejemben is vannak dolgok, mégsem tudok két mondatot folyamatosan egymás után kimondani. Ehhez idő kell, no meg hát gyakorlás. Nyilván szavak szintjén ő is kommunikál a gyerekekkel, de nem tud királylányosat, meg királyfisat meg lovasat játszani velük. Azt a magyar gyerekekkel tud.
Szóval, nagyon nyögvenyelősen mentek a dolgok: ő sírt, engem meg mardosott a lelkiismeret, hogy "kell-e ez?" (Én is mindig azokon a napokon éreztem jól magam, amikor ilyen-olyan ürüggyel itthon maradt. Nem volt sok, de előfordult. De tudom, hogy hosszútávon nem ez a megoldás, mert neki gyerek társaság kell.) De azért mindig elment, amiből arra következtettünk, hogy azért nem olyan rossz ott, sőt érdeklik az ott folyó dolgok, csak hát nehéz itthonról elmenni. Mert Rudi azt mondja, az autóban már sohasem csinálta a műsort, azt csak itthon, amíg el nem kellett indulni.
DE MOST!! Múlt héten a "Schulkinderek", vagyis akik ősztől iskolába mennek, elkezdtek varrni (a waldorf óvódákban nem feladatlapokat töltögetnek ki, hanem kézművelésen, zenélésen keresztül készülnek fel az iskolára). Tűpárnát készítenek filcből. (B., ha minden igaz, jövőre még marad itt, de mivel nagy ő is, ezért bekapcslódhat.) Borka első nap ott kifigylete, hogy hogyan is megy ez, majd hazajött, azt mondta vágjak ki két kört, leült és megvarrta! Másnap már a boldogsától repülve jött haza, hogy az oviban is varrt és nagyon jó volt és még az óvónéni is megdícsérte: "Super Borbala!" És ez szárnyakat adott neki! Ezen a héten meg az udvaron ugróköteleznek: az óvónéni egy jó hosszú kötél végét rögzíti a kerítéshez, aztán egy adott énekre ritmusosan hajtani kezdi (Borka szerint "ráncigálja) és a gyerekek meg ugrálnak. Ezt is első nap itthon begyakorolta és tegnap már ő is ugrált. Egészen ügyesen megy ez is, bár még sokat szeretne itthon gyakorolni, mert azért van aki ügyesebb. Ez rám nézve annyit jelent, hogy minden dolgomat félretéve "ráncigálom" itthon a kötelet délután hosszan.... De ha ez kell, ahhoz hogy szívesen menjen, hát legyen! Nagy megkönnyebbülés nekem az , amikor arra a kérdésre, hogy "na, mi volt ma az oviban?" nem csak grimaszokat kapok, hanem azt, hogy "NAGYON JÓ!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése