FRAU KARSUNSKY

Hogy hogyan találtam rá Frau Karsunsky-ra a némettanáromra, szintén megér egy bejegyzést.

Nos, az hogy ezt a "jutalom-évemet", amit a gyerekek az oviban, én pedig büntetlenül itthon tölthetek, valami értelmessel akartam tölteni, az egyértelmű volt. A sok "értelem" között pedig a némettanulás állt az első helyen, csak azt nem tudtam pontosan, hogy magántanárhoz menjek-e vagy csoportba. Mindegyik mellett és ellen is szólnak érvek. Aztán mikor meg már éppen eldöntöttem, hogy szervezett kurzusra megyek, történt valami:

Egy napos péntek délben ültem a buszmegállóban és egy nyelvtanfolyam leírását tanulmányoztam, amikor is egy nagyon idős bácsi mellém telepedett és elkezdett beszélgetni. Kérdezte, hogy valami továbbképzést keresek-e, én meg mondtam, hogy nem, német nyelvtanfolyamot. Ennek látszólag igen megörült, mert, hogy ő éppen ismer valakit itt az amerikai negyedben (ahol lakunk), aki azzal foglalkozik, hoyg az itt élő külföldiek nyelvtudását próbálja gatyába rázni.

Kerestünk volna tollat, hogy leírja az elérhetőségeimet, de nem volt egyikőnknél sem. Így csak gyorsan mondtam neki a nevemet meg, hogy itt és itt lakunk és már jött is a buszom. Nem is gondoltam volna, hogy bármit megjegyzett ebből az egészből. Aztán másnap este, nézek ki az ablakon és látom, hogy a bácsi botorkál le a házunk előtti lépcsősoron (olyan tolós járókerettel jár). Kimentem elé, ne kelljen már szegénynek ennyit fáradni. Kiderült, hogy ő már lebeszélte a fent említett hölggyel a dolgot és én csak hívjam nyugodtan. (Közben az is kiderült, hogy ő nepál tiszteletbeli konzulja. Hmm...). Ezek után már kíváncsi lettem, hogy ki "hullott csak így az ölembe", nem valami égi jel-e ez a találkozás. Hétfőn hívtam is. Nagyon kedves volt és készséges a néni. A hangja alapján egy jó hetvenesenek, alacsonynak, ősznek és nagyon nettnek képzeltem. Másnap kezdtünk is.

Ezek után kissé meglepődtem, amikor ott állt a lépcső tetején egy kb. 2 méter 50 centis, hetvenes, csiricsáré, csupa ránc, erősen sminkelt, és amolyan tipikus német dizárjner szemüveget viselő hölgy. Hát ő volt Frau Karsunsky teljes valójában. Remélem, nem vette észre, hogy mennyire megdöbbentem (bár valószínűleg ezzel a magassággal már mást is meglepett). Szerencsére pont előző nap voltuk egy születésnapi buliban, ahol szintén volt egy anyuka, akinek derékig értem csupán... (lehet hogy a lánya?!) Aztán az is kiderült, hogy ő is kétlaki (spanyol-német, mint a bácsi is), de iskolába Svájcba járt és utána sokáig Párizsban élt, mielőtt aztán Madridba költözött. Hát innen a színessége (nem csak a ruháját és a smikjét értem ez alatt)...

Az hamar kiderült, hogy az elharapott szóvégeim igen bizonytalan nyelvtani alapokat rejtenek, így egyelőre ezeket kell ráncba szedni. De annyira vicces, közvetlen, barátságos a néni, hogy nem bánom, bár a végére már igencsak zsong a fejem a sok "ihn", "ihm", "ihr", "ihnen"-től. Heti egyszer megyek, de nem is kell több. Épp elég ezt a rengeteg információt megemésztenem... Mindig biciklivel megyek, pedig csak itt lakik a szomszéd utcában, mert utána egyszerűen muszáj egy kört tennem a friss levegőn, hogy kiszellőztessem a fejem. Mindenestre kerestem mellé valakit, akivel -reményeim szerint- csupán beszélgetni fogok csipp-csupp ügyekről egy csésze kávé felett. Meglátjuk...