Borkával szombaton voltunk az iskolaorvosi vizsgálaton és ezzel a beiskolázási procedúrán túl is vagyunk. Most már várhatjuk az eredményt... A lágyhangú iskoladoktornéni az iskolaérettség fizikai jeleit kereste-kutatta (és meg is találta). Olyanokat, mint például:

- fogváltás

- a kisgyerekkorhoz képest megváltozott szívverés

- kar fesztáv- test arány: kb. egyenlő

- megváltozott, "levegősebb" arc (azt hiszem az arccsontok ilyenkorra eltávolodnak egymástól) ...stb.

Ezen felül még volt hallás- és látásvizsgálat, féllábon ugrálás, csíkon-járás, bonyolultabb formák rajzolása, ill. szabad rajz adott témában (hajó, tenger ...stb.) Nem is ez olt  a lényeg, mert tudtam, hogy Borka maximálisan iskolaérett és mindent kiráz a kisujjából. Ha akarja. És EZ volt a lényeg! Mivel beígértem neki a szezon első fagyizását HA minden jól megy, tehát hajlandó együttműködni (és a múltkor megtanulta, hogy nem csak a levegőbe beszélek ezzel a "HA"-val), így ragyogóan teljesített.

Én most voltam először szemtanúja annak, hogy milyen az, ha "nyomás alatt teljesít". Az elmúlt hat év arról szólt, hogy ő nem szólt ha kérdezték, nem csinált semmit még ha tudta, akkor sem. Inkább elbújt mögém, vagy az asztal alá, vagy sírt, vagy ezt így együtt. Meg is mondta,hogy "ő először mindig fél", de mióta "új" Borkánk van, még ha fél is egy kicsit, csinálja amit kell, megmutatja a világnak, hogy mi minden van benne, mi minden gyűlt össze benne az elmúlt évek során. Mert én tudtam eddig is, de ő nem hagyta, hogy más is lássa. Szerintem eddig nem is hitte el. És most láttam először, ráadásul németül, hogy ha kérdezik, válaszol, ha kérnek valamit, akkor nem bújik el, nem sír, hanem a kisujjából kirázza. A szemem könnybe lábadt a meghatottságtól, no meg a büszkeségtől! Főleg mikor csak azt hallom idegen emberektől (akik ráadásul még egy számunkra idegen világból érkező szakemberek is), hogy "egy szuper tehetséges, különleges gyerekről van szó" - hát akkor legszívesebben elsírnám magamat...