Ilyen sem volt még, hogy egy nap kettő bejegyzésre is futotta volna, de annyira felbosszantott egy nő (nesze neked szerda reggeli kisimulás!), hogy ezt muszáj elmesélnem.
A Kaisers parkolója meglehetősen szűkös. Holnap itt munkaszüneti nap lesz, mindenki pánikol, hogy egy napig nem mehet boltba, és ma nagybevásárlást tart. A délelőtt itt is az ráérő időseké. Egyszerre parkoltunk egy nővel, a fennmaradó két utolsó - egymás melletti- helyet foglalva el. Amúgy is kicsi volt a hely, de még nagyon szorosan mellém is állt. Mondtam neki (a tőlem telhető legudvariasabban - német nyelvű szituációs gyakorlatnak sem volt utolsó...), hogy menjen egy kicsit messzebb, mert így én nem fogok tudni kitolatni, vagy esetleg cseréljünk helyet, én úgyis csak egy kenyérért ugrok be és több hely kell a kiforduláshoz. Ő erre azt mondta, hogy nem, ő sem marad sokáig (szerintem Neki ez ment volna udvariasabban is...). Én siettem, mert a gyerekekért fel kellett érnem az erdőbe délre. Persze, hogy később végzett. Talán nem vagyok egy extra béna parkírozó, a legtöbb helyre be-, ill. ki tudok állni. Na, innen nem! Vagy a baloldalit húzom meg, vagy a jobboldalon ezt a nőt, vagy nekimegyek hátul az épületnek. Ekkor megkértem egy másik, kedvesebb, nőt, hogy segítsen, nézze, hogy mennyire közelítem meg őket. Együtt sem boldogultunk. Ekkor kénytelen voltam egy vadidegen pasit megkérni, hogy álljon ki nekem. Szerencsére nem röhögött ki, hanem egyből mondta, hogy persze, megpróbálja. Mentségemre legyen mondva, neki is kellett vagy 5 perc míg kijátszott az autót a helyéről. És ekkor megérkezett Őnagysága is... Hárman mondtuk neki, hogy azért ez így nem volt az igazi... Ő nem izgatta fel magát. Ellentétben velem...
És sajnos ez nem csak a második "Jaj-azok-a-németek!" eset. Az utóbbi időben sorra történnek ilyenek Rudival is és velem is. Már-már gyűjtjük az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket. Lehet, hogy elfáradtunk, de az is lehet, hogy csak a szemünk nyílt ki jobban. Egyik sem szerencsés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése