BORKA BALLAG

 Kedves és rövid - talán ezzel tudnám Borka óvodai ballagását jellemezni. A mai nap is úgy indult mint  bármelyik másik csütörtök: korán kelés, készülődés, logopédus. Csupán abban különbözött a többitől, hogy kellett vigyük az iskolatáska mellé 3 szál rózsát és egy doboz almalevet. No, nem a logopédusnak, hanem utána, az oviba. A táskát eredetileg Borka jövő heti születésnapjára szántuk, de miután kiderült, hogy itt úgy járja, hogy az ovis gyerekek a ballagásukra már viszik magukkal, így előző este már odaadtuk (Julinak pedig ezzel egyidejűleg egy új cápával gazdagítottuk az eddigi, közel sem csekély állatgyűjteményét). Az öröm határtalan volt (mindkét ajándékozottnál). Még vele is aludt (mindkettő), így:

A rózsát a rózsakapuhoz kellet vinni, ami alatt a gyerekek átballagnak, ezzel jelezvén, hogy most egy óriási lépést tettek meg az életben: az óvodából, az iskola felé. Az almalevet pedig ahhoz a különleges reggelihez, amiben a ballagóknak ma része volt (a vajaskenyér + tea helyett, ma zsemle + lekvár + almalé járt, no meg kevés édesség utána). Az egész nap róluk szólt, körülöttük forgott minden. Mi (és ezúttal nem Rudi és én, hanem itteni barátném, Gabi, és én - Rudinak fontos megbeszélése volt) pontosan délre érkeztünk és elfoglaltuk helyeinket. A gyerekek elénekelték és eltáncolták Csipkerózsika meséjét (melyben Borka egy jótündért alakított, aki hasztalan ébresztgette a fentnevezettet 100 éves álmából), majd egyenként átvonultak a rózsakapu alatt 1-1 óriásnapraforgóval a kezükben. Mind a tizenketten. Fényképezni nem lehetett, ezért csak a  szóbeli beszámoló. Ezután  megkapták a táskájukat, az összes itt készült rajzukat és festményüket, ill. minden barkácsolásukat, amiket az elmúlt hónapokban készítettek. Ennyi. Ezután már lehetett fényképezkedni, de olyan nagy lett hirtelen a káosz azon a szűk kis folyosón, hogy nem igazán sikerült a hangulatot elkapnom. Mármint az ünnepit. Talán még ez, de ez meg homályos:

Úgyhogy olyan rövid és olyan frappáns volt az egész ceremónia, hogy az embernek elérzékenyülni sem maradt ideje, meg elmélázni azon, hogy "Nahát?! Már ekkor lenne? Hiszen most született..." meg effélék. Hogy ez baj-e? Nem tudom. Azért ha leülepedik minden bennem, beleértve az egész évet, akkor biztosan eszembe jut majd, hogy "Nahát?! Már ekkora lenne? Hiszem most született..." meg effélék.
 Én részleteiben már nem emlékszem az óvodai ballagásomra, csak arra, hogy sorban álltunk és kaptunk egy számolós képeskönyvet Reich Károly rajzaival. Ez mind a mai napig meg van otthon, a beírással, hogy "ballagásod emlékére" és a pöttyös labdával, ami a jelem volt. Borka egy időben nagyon szerette, amikor elkezdték a számok érdekelni.

De nem mentünk ám üres kézzel! Itt nem szokás egyenként ajándékot adni az óvónőknek, csak közöset. Mi is adtunk egy padot, amire leülhetnek ha az udvaron vannak. De mi azért jó magyar szokáshoz híven, szerettünk volna valami személyeset emlékül hagyni Borka után (nem egy Zsolnay vázára gondoltam). Nem az óvónénik kapták, hanem az ovi és a gyerekek: egy waldorf babát varrtam, ami nem szándékosan ugyan, de valahogy tényleg Borkára hasonlít és a -teljesen meghatott-  Frau Kunz a Borka nevet is adta neki a keresztségben. Így aztán Borkából mégis maradt egy az oviban....